A 10 legjobb Meryl Streep-film
2014. február 08. írta: FilmBaráth

A 10 legjobb Meryl Streep-film

A kedvenc színésznőm, mégsem neki szurkolok idén az Oscar díjkiosztón. Az Augusztus Oklahomában nem tetszett, és ezúttal Meryl Streep sem nyűgözött le igazán benne. Jó volt persze, de a csoda ezúttal elmaradt. Márpedig a zsenialitást szoktuk meg tőle, ezért kevesebben nem is érjük be, mi nézők. Az évek során rengeteg műfajban próbálta ki magát, a vígjátéktól (Jól áll neki a halál, emlékeztek?) az akcióthrilleren (Veszélyes vizeken, a film ugyan nem volt igazán jó, de Streep nagyon vagány volt benne, nem?) a musicalon (ki nézte volna ki belőle, amit a Mamma Miában művelt!) át, de az ő igazi műfaja a dráma. Nagyon sok filmben játszott az évek során, nem mindegyik volt a filmművészet csúcsa, de az ő alakításában nagyítóval sem lehetett hibát felfedezni. Eddig 3 Oscar díjat nyert, és mivel továbbra is aktívan dolgozik, valószínű, hogy a szobrocskák száma még nőni fog. Napjaink legjobb színésznője megérdemli az elismerést. Azon kevesek közé tartozik, akit nemcsak a kritikusok, hanem a nézők is szeretnek, a színészi munkájával szokott felkerülni a lapok címoldalára, a bulvársajtó éhen halna belőle, egyetlen magánéleti botránya sem volt, békésen él férjével és gyermekeivel. Örülünk a magánéleti harmóniának, és reméljük, minél több új filmben láthatjuk a kiváló színésznőt!

Nem kevés fejtörést okozott kiválasztani a filmjei közül a 10 legjobbat, a lista teljesen szubjektív, ezek az én kedvenceim, kíváncsian várom a véleményeteket!

10. Julie & Julia - Két nő, egy recept / Julie & Julia (2009)


julie @ julia.jpg

Egy gasztrofilm is lehet felejthetetlen élmény, pláne ha Meryl Streep a főszereplője! Julia Child egy híres tévés szakács volt, aki újra megtanította főzni az amerikai háziasszonyokat, a francia konyhát is sikerült meghonosítania a műkaja őshonában, ami nem kis teljesítmény. Egy fiatal lány a fejébe vette, hogy végigfőzi híres szakácskönyvének minden receptjét, és blogot ír erről a kalandról. A film két idősíkon játszódik, a fiatal bloggerlány (Amy Adams) mindennapjaival párhuzamosan Julia Child (Streep) életét is megismerhetjük. Lebilincselően bájos film, minőségi alkotás, sikerült méltó emléket állítani a híres szakácsnőnek, a színészi alakítások osztályon felüliek, főleg Stanley Tucci remekel Streep mellett. Aki még nem látta, sürgősen pótolja!

 

9. Mamma Mia! (2008)

mammamiastill2.jpg

Igen, tudom, "csak" egy Abba musical, de hála a színészi alakításoknak és a jó rendezésnek, mégis felejthetetlen pillanatokat szerez a nézőnek. Na jó, Pierce Brosnan miatt időnként rájön az ember lányára a sírógörcs (James Bond rémesen hamisan kornyikál, ezt nevezem stílusficamnak!), de mekkorát buliztunk a filmen, nem? Nevettünk, sírtunk, elandalodtunk, elképedtünk, vagyis jól szórakoztunk. A fiatalok teljesen felejthetőek voltak, de Meryl Streep, Colin Firth és Stellan Skarsgard mindent vitt! Pedig Firthnek semmi hangja sincs, Skarsgardtól is biztonságban vannak az operaszínpadok, Streepnek is "csak" egy jó közepes énekhangja van, de a színészi játékkal sikerült ellensúlyozni a hiányosságokat, nagyon jó film született, ideje újrázni!

 

8. Adaptáció / Adaptation (2002)

adaptation_1.jpg


Nem is olyan régen volt még olyan idő, amikor Nicholas Cage nevének hallatán nem szomorodtunk el, jó esély volt rá, hogy jó filmhez adta a nevét. Azok az idők már sajnos elmúltak (én még hiszem, hogy vissza fog térni az egyébként kiváló színész), de a szép emlékek megmaradtak. Például ez a film is ilyen, olyannyira, hogy annak idején még Oscarra is jelölték érte Cage-t, és persze Streepet is, de ebben semmi meglepő nincs, gyakorlatilag minden alakításáért megérdemelten kapja a jelöléseket. Érdemes adni egy esélyt ennek a kiváló Spike Jonze filmnek, egyáltalán nem elszállt művészfilm, sőt, nagyon is szórakoztató alkotás, ugyanakkor egyáltalán nem felszínes, szellemes, színvonalas dramedy.

 

 

7. A szarvasvadász / The Deer Hunter (1978)

deerhunterrex-thumb-468x399-19899.jpg

A kritika itt olvasható.

Ultrabrutál film, csak erős idegzetűeknek ajánlom. Nem, nem azért, mert tele van erőszakkal (vietnámi háborús filmhez képest meglepően kevés a harci cselekmény), hanem azért a feszült atmoszféra miatt, ami áthatja a filmet, és azért mert kíméletlen őszinteséggel mutatja be, hogy a háború mennyire megöli a lelket. Nem vagyok szívbajos típus, de az orosz rulettes jelenetet szabályosan végigrettegtem. A három órás filmet pisszenés végig ültem végig, le sem tudtam venni a szemem a képernyőről. Meryl Streep csak mellékszerepet játszik benne, de nagyon erős az alakítása, Oscar díjra is jelölték, nem meglepő módon.

 

 

6. A szív hídjai / The Bridges of Madison County (1995)

a szív hídjai_1.jpg

Clint Eastwood romantikus szerepben, amit ráadásul még ő is rendezett? Ezt látni kell! Hosszú tömött sorokban zarándokoltak a nézők a moziba megnézni ezt a filmet, és mindenki jól ledöbbent azon, hogy A, Eastwood egy jó rendező - ez akkor még nem volt annyira egyértelmű, mint manapság - , B, megállja a helyét színészként Streep mellett, C, ez egy nagyon jó film! Pedig nem egyszerű egy vidéki háziasszony életének drámájából érdekes filmet rendezni, még akkor sem, ha Streep játssza a főszerepet. Szerencsére sikerült a bravúr, Streepet természetesen ezért az alakításáért is jelölték az Oscarra, és még természetesebben ezért sem kapta meg.

 

5. Távol Afrikától / Out of Africa (1985)

távol afrikától_2.jpg 

"Volt egy farmom Afrikában". Igen, és ezen kívül volt még egy Robert Redfordja (az a hajmosós jelenet a szavanna közepén!), egy Klaus Maria Brandauerje, egy zseniálisan jó forgatókönyve, egy kiváló rendezője és egy felejthetetlen alakítása, ami ezúttal sem ért Oscart. Karen Blixen bárónő igaz történetén alapult a film, azon kevesek közé tartozik, ami kellemes a szemnek és a szívnek egyaránt. El lehetett andalodni a romantikus Afrikán, irigyelhettük a fénykorában lévő Redford miatt a színésznőt, és mindeközben egy erős drámát is láthattunk. Többször nézős klasszikus!

 

4. Silkwood (1983)

silkwood_1.jpg

Mike Nichols kiváló filmje közel sem olyan ismert, mint ahogyan azt megérdemelné. Igaz történtet mesél el benne, Karen Silkwood egy atomerőműben dolgozott, és sugárfertőzést kapott. Nem fogadta beletörődéssel a sorsát, bátran szembeszállt a szívtelen nagyvállalatokkal. Sorsa csakis tragikus véget érthetett, de emlékét megőrizte a film. Nem az a meglepő, hogy Streepet Oscarra jelölték (mikor nem?), hanem az, hogy Chert (!) is, és ráadásul megérdemelten.

 

3. Kramer kontra Kramer / Kramer vs Kramer (1979)

large_kramer_vs_kramer_blu-ray9.jpg

Az első Oscar díj. Pedig nem az övé volt a főszerep, hanem Dustin Hoffmané, mégis volt olyan erős az alakítása, mint az övé. Robert Benton ragyogó filmje egy munkamániás fiatalemberről szól, akit hirtelen otthagy a felesége, és egyedül marad kisfiával. Újra kell terveznie az életét, nagy nehezen sikerül, de aztán persze megjelenik a feleség, hogy újra felborítson mindent. Szép, okos, megható film, ragyogó színészi játékkal.

 

2. Az ördög Pradát visel / The Devil Wears Prada (2006)

az ördög pradát visel_1.jpg

Ezt aztán már tényleg nem néztük volna ki Streepből! És természetesen lenyűgöző és teljesen hiteles volt a szívtelen és könyörtelen divatmogul szerepében is. Mindenkit lemosott a vászonról, róla szólt a film, imádtuk utálni ezt a szent szörnyeget, akihez képest Szörnyella de Frász ártatlan kisded volt. Anna Hathaway is előfordult a filmben, de esélye sem volt Streep mellett, és ez így van jól. Tudom, hogy dögunalom, de azért megemlítem, hogy ezért az alakításáért is jelölték az Oscar díjra

1. Sophie választása / Sophie's Choice (1982)

sophie.jpg

A második Oscar díj (a harmadikat a Vasladyért kapta, teljesen megérdemelten, azonban a film sajnos nem sikerült túl jól, ezért nem is szerepel a listán). Egy holokauszttúlélő asszony drámája, aki a háború poklában elveszítette két gyermekét. Képtelen szembenézni a múltjával, és végül súlyos választás elé kerül. Alan J. Pakula filmje egy nagy sikerű könyv feldolgozása volt, erős dráma, csodálatos színészi alakításokkal, kötelező darab!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr425772602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.02.08. 00:14:17

18 jelölés... akármennyire is jó, nem hiszem el, hogy ez normális. 64 éves... 15 évig még biztos, hogy filmezni fog, azaz simán 20 jelölés fölé fog jutni. Áhh, ez számomra túlzás.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.08. 02:33:10

Úristen, Mamma Mia, miközben a Doubt meg sehol sincs???

Menj inkább Transformers 2-t nézni ;)

Razzul 2014.02.08. 02:38:31

Az egyetlen The Devil Wears Prada ami számít mint művészeti érték:

www.youtube.com/watch?v=OYTzcubws7Y

Kaumatzi 2014.02.08. 14:27:20

szív hídjai és mamma mia nagy kedvenc :)

zsírdisznó 2014.02.08. 19:29:20

Francia hadnagy szeretője. 1982. Brüsszel, City 2 mozikomplexum.

Azóta: LOVE :-)

Az első tízbe az utolsó tíz kivételével mind belefér.:-)

szempontpuska 2014.02.08. 19:54:56

Postcards from the edge... reméltem, hogy a listán találom :-/

FilmBaráth 2014.02.08. 19:59:08

@zsírdisznó: Én is szeretem A francia hadnagy szeretőjét, de abban szerintem a színészi játék nagyon erős, a film maga nem annyira kiemelkedő, ezért sajnos nem fért bele nálam a top 10-be.
Ez egy szubjektív lista:-)

FilmBaráth 2014.02.08. 20:00:25

@szempontpuska: sajnos ez csak egy tízes lista:-)

VegaLife 2014.02.08. 20:21:26

Szerintem az Iron Lady-ben utánozhatatlanul jó a beszéde, a mimikája, a megjelenése, mozgása, stb. A "főzicskés" film helyére annak ellenére azt tenném, hogy gasztroblogger vagyok. :)

Holle anyó 2014.02.08. 20:26:11

Díjazzuk, hogy megpróbáltad, de ez a lista eleve reménytelen vállalkozás volt. :))))

Annyira tud ez a nő.... Olyan érdekesen semleges arca van, mint egy tiszta lap, amivel mindenféle karaktert és érzelmet ki lehet fejezni, ő pedig tud bánni ezzel az arccal. Jó a testalkata, a sovány gebétől a manökenen át a vidéki asszonyig minden tud lenni.....

Erre mondják azt, hogy az isten is színésznőnek teremtette. A tehetsége pedig belülről jön, okos nő és tudatosan készül a szerepeire, aggyal építi fel a karaktert.

Imádom!

VegaLife 2014.02.08. 20:28:47

Igazából Meryl-ről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Őstehetség, mindig beleadja a maximum maximumát. Szóval szinte csak szerencse-kérdés volt (szerintem), hogy a jelölések nagy részében nem nyert Oscart. Senki nem múlja felül. Hosszútávon semmi esetre sem.

Tibor Éva 2014.02.08. 20:29:58

Nekem is ő a kedvenc szinésznőm. A filmjei közül pedig az Ördög pradát visel a kedvencem.

FilmBaráth 2014.02.08. 20:36:39

@VegaLife: Természetesen tökéletes volt a Vasladyben, mint mindig, méltán járt az Oscar, de a film maga nálam nem fért bele a top 10-be:-)

VegaLife 2014.02.08. 20:40:06

@FilmBaráth: Így kerek a világ. Szubjektív énekkel. :)
Már nem is figyeltem, hogy arra kapott Oscart, amikor megemlítettem.

Ganyé 2014.02.08. 21:05:49

Nekem nagyon tetszett a kísértet ház című filmben is...

FilmBaráth 2014.02.08. 21:13:25

@Ganyé: Nekem is, de a film már nem annyira, sajnos:-)

SarahConnor 2014.02.08. 21:21:48

Imádom a nőt! A Silkwood-ot nagyon rég láttam, ajánlom mindenkinek, most, hogy eszembe jutott, én is újranézem. Van könyv, ami alapján forgatták, nagyon jó sztori!
A Sophie választását is érdemes könyvben is elolvasni, remekmű.

Meg fogtok érte kövezni, és állok elébe, de számomra a Távol Afrikától rémületes film, vallatni lehetne vele. Sajnálom.

Ganyé 2014.02.08. 23:01:06

@FilmBaráth: Hát igen, ízlések és pofonok...Bennem sokáig megmaradt ez a film, elsősorban a női alakítások miatt! Glenn Close egészen fantasztikus volt ebben a filmben, és Winona Ryder alakítása is nagyon jó volt... Nekem nagyon bejött a film!

bombadil 2014.02.08. 23:26:25

Merylről tényleg csak a legfelső fokon lehet bármit is beszélni, írni. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a 20. század legnagyobb színésznője. Az ördög Pradát visel-ben olyan arckifejezései vannak, hogy akár szavak nélkül is eljátszhatta volna az egész filmet! (Off: az már csak hab a tortán, hogy a magyar szinkronhangja több, mint zseniális volt).
Az egyik legjobb filmje számomra a Kétely. Olyan feszültséget teremt és tart meg végig, hogy talán levegőt sem vettem közben :)
Örülök, hogy megemlítetted a botrányoktól mentes életét. Erre ma nagyon kevés sztár képes - habár ezt talán régen úgy hívták, hogy intelligencia :)
Meryl okos, intelligens, hihetetlenül profi - és nem szép, a szó klasszikus értelmében, de kisugárzása van.

Brando 2014.02.09. 00:35:47

A mama mia mint film borzalom, és igen, Meryl is jócskán részese ennek.
Az ördög pravdát visel is egy felejthető felhozatal, a film gyenge közepes, Mery Streep pedig hozza a rutinfeladatot.
Nálam ez a kettő simán, gondolkodás nélkül kiesik.
A többi ízlés kérdése.

Brando 2014.02.09. 00:38:58

Jav.: persze az ördög pradát visel, bár a pravda se lenne rossz :).
A kramer kontrát kihagytam; ott Dustin Hoffman lemosta Merylt a vászonról és egyértelműen az ő alakítása miatt emlékezetes.

K.Leslee 2014.02.09. 01:00:11

@szempontpuska: azt meg regen en is lattam es tetszett, ha jol emlekszem kisse elvont film

YessicaHard 2014.02.09. 01:05:07

A Kísértetházat én nagyon szeretem, de hogy a Kétely (Doubt) lemaradt, azt sajnálom, fantasztikus film, nemcsak Meryl Streep miatt, de Philip Seymour Hoffmann miatt is. :(

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2014.02.09. 10:32:00

Én is leginkább a Kételyt hiányolom erről a listáról (és igazán meg is kaphatta volna az Oscar-t érte, de Kate Winslet-től sem sajnálom), de Az órákban is remekelt, a Jól áll neki a halálban pedig nagyon jól állt neki (bocs) a szerep, pedig nem vagyok nagy vígjáték rajongó.

Tudom, filmek, de az Angyalok Amerikában c. minisorozatban is félelmetesen jó volt, Meryl Streep nálam az a kategória (és az egyetlen tagja), aki ha a New York-i telefonkönyvet felolvasná, azt is imádnám tőle :)

szkepi 2014.02.09. 13:36:21

már bocs!
a KISÉRTETHÁZ a legjobb!

SzamárCsacsi · http://kinoglaz.blog.hu/ 2014.02.09. 14:04:58

Én a Fantastic Mr. Fox-ban szerettem nagyon. :D

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.02.09. 15:43:33

@YessicaHard: @Lord Picard: Bár a kétely nem került fel a listára, van egy kritikánk róla, danialves kolléga írta.

Íme: smokingbarrels.blog.hu/2013/01/10/ketely_doubt_784
süti beállítások módosítása