Metro Manila

Sean Ellis leforgatta Antal Nimród 2009-es filmjének délkelet-ázsiai verzióját, amelyben egy lenyűgöző képet fest a harmadik világbeli élet kegyetlenségéről. Filmjének minden pillanata egyre szívbemarkolóbb, sajnos azonban a fülöp-szigeteki élet kilátástalanságának és a szereplők fájdalmának ábrázolásán (amelyben a színészek nem sokat segítenek) kívül sok minden nem történik az első másfél órában. Nem elírás, a bevezetés ugyanis gyakorlatilag tényleg kitölti az alkotás háromnegyedét. És bár ennek során is vannak remek pillanatai a műnek, igazán akkor látszik a hosszú expozíció értelmetlen volta, amikor az utolsó fél órában végül a film ki tud teljesedni. Ugyanis a Metro Manila tulajdonképpen egy valamennyire ismerős, de csontig hatoló erejű történet, amelynek értelmetlen hosszúságúra nyújtották az elejét.

Short Term 12

A tavalyi év egyik legnagyobb indie-sikere egy nevelőotthon mindennapjaiba nyújt betekintést, ahol a szociális munkások élete sokszor még a bentlakókénál is problémásabb. Destin Cretton filmje egyszerre forgatja a kést a szívünkben és derít jókedvre, ahogyan a legtragikusabb sorsok kapcsán is egy hihetetlenül szeretetteljes körítést láthatunk a vásznon. Néhány közepesen kidolgozott karakterdrámát leszámítva nem is fáraszt minket különösebben, nem szolgál nagy gondolatokkal, de nem érzem úgy, hogy ez célja lett volna. Egy különleges élmény, amely nem feltétlenül lesz emlékezetes, megélni viszont annál jobb volt.