Új filmet a régiből, recycling Pálfi György módra. Ez a Final Cut - Hölgyeim és Uraim című film, ami olyan jól sikerült, hogy a cannes-i filmfesztivált is megjárta, sőt oktatási segédanyag lett a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Pedig az alkotást a szükség szülte. Mert mihez kezd egy filmrendező, ha nem készülnek filmek? Kreatívan újrahasznosítja a nagy mozifilmek képkockáit, és ebből hoz létre egy teljes értékű alkotást, amelyben a sok rész összeáll egy egésszé. Ezt hívják filmművészetnek. Jó érzés tudni, hogy ilyen jó rendezők vannak kis hazánkban. A Taxidermia egyáltalán nem volt a szívem csücske (konkrétan nem tudtam végignézni, mert szabályosan rosszul lettem tőle), de meg lettem győzve, ezek után alig várom a Toldit! 

Álmos reggelen a Férfi (aki snittről snittre más filmsztár alakját ölti) felkel, magához tér, megborotválkozik, elindítja a napot. A Nő is felébred (akinek a külseje szintén nagyon gyorsan változik), széppé varázsolja magát, egymástól függetlenül elindulnak otthonról, egy utcasarkon szó szerint egymásba botlanak. Szerelem első pillantásra, mi is lehetne a következő lépés, irány a mozi! Áradnak az érzelmek, megtörténik, aminek meg kell történnie, Természetesen jön egy másik Férfi, megküzdenek a Nőért, akit a győztes már vihet is az oltár elé. Aztán jönnek a hétköznapok, szürkébe borul a rózsaszín köd, de a gyermekáldás új értelmet adhat a megfáradt kapcsolatnak...

Az első negyedórában még jól elvan az ember lánya azzal, hogy listázza magában, éppen melyik filmből vágott ki egy jelenetet a rendező, de aztán azon veszi észre magát, hogy teljesen belefeledkezik a történetbe, szurkol a szereplőknek, dühös lesz, jókat nevet, valós érzelmeket vált ki belőle az alkotás. A Férfi és a Nő örök történetét láthatjuk, fantasztikusan jó tálalásban. Sok mindenre ráébreszt ez a film, többek között arra, hogy a művészet ezen ága valóban a képekről szól, csupán néhány mondat hangzik el benne, mégis egyetemes a mondanivalója, teljes mértékben érhető és követhető a történet. Másrészt az, hogy a mozi alapvetően még mindig az érzelmekről szól,nem a technikáról, ezért született, és amíg a nézők megkapják tőle ezt a csodát, nem fognak elpártolni tőle,

Valamint arra is rá lehet csodálkozni, hogy igazából minden film ugyanarról szól, de mégis ahány rendező, ahány szereplő, annyiféleképpen mondja el a mindenki által ismert történetet, ezért nem unalmas, sőt nagyon is izgalmas. A film nem képes arra, hogy megváltsa a világot, arra azonban igen, hogy egyrészt megszépítse a valóságot azzal, hogy elviszi a nézőt egy másik dimenzióba, másrészt pedig tükröt tartson az életünknek. És bár a film 90%-a technika, a maradék 10%  a művészet, mégis ebből születik a csoda a filmvásznon.

Ragyogóan kitűnik a filmből, hogy mennyi szakember közös munkája kell ahhoz, hogy odaszögezze a nézőt a székhez egy jó film: zene, vágás, fények, operatőri munka, színészek, kosztüm, stb. És aki mindezt összefogja: a rendező (a producert most hagyjuk). A sok szakipari hulladék után végre egy jó film!

Élmény végignézni Pálfi György alkotását, bele sem akarok gondolni, hány munkaóra fekszik benne, irgalmatlan munka lehetett összevágni a jeleneteket, de az eredmény lenyűgöző. Természetesen vannak benne hibák (egy-két vágás nem az igazi, néhány helyen túl sokáig tart a snitt, néhol túl rövid), de összességében egy varázslatosan szép filmről beszélhetünk, ami a Férfi és a Nő örök történetét mondja el örökbecsű képekkel, újat alkotva a klasszikusokból.

Minden filmmániásnak kötelező darab!

8/10