Közkeletű tévedés, hogy a Guy Ritchie filmek sikere miatt nyúlt a BBC Sherlock Holmes alakjához. Mark Gattis és Steven Moffat már a felturbózott hollywoodi változat előtt készen volt a 60 perces pilottal, azonban azt visszadobta átdolgozásra a vezetőség. Egy 90 perces változat készült, ami olyannyira jól sikerült, hogy az első évad azonnal berendelésre került, ami három epizódot jelentett.
Sherlock Holmes szerepére nem volt casting: Benedict Cumberbatch-t kérték fel (a Vágy és vezeklés c. filmben nyújtott alakítása alapján döntött úgy a forgatókönyvíró, hogy megtalálta Sherlockot, és csak annyit tudok mondani: tökéletes választás volt: klasszikus angol színészképzés + erőteljes jelenlét + karakteres arcvonások (hála a jó égnek nem egy sima szépfiú, rengeteg arca van, minden részben teljesen más). Dr. Watson szerepére több jelölt is volt, de az első olvasópróbán annyira egymásra hangolódott Martin Freeman és B.C., hogy ez a kérdés is gyorsan eldőlt.
És milyen lett az új Sherlock? Nos, az alapvonások megmaradtak, de a mai korhoz igazították: van egy zsenink, akinek irtó pokróc modora van (a Scotland Yardon csak kedvenc pszichopatájuknak hívják), nagyon hangyás, épp most van leszokóban a drogról (nikotintapaszokkal rohangál, és elég komoly elvonási tünetei vannak), mindenkit lenyom agyban, minden rejtély megold, mindeközben enyhén elveszetten bolyong az emberi kapcsolatok útvesztőjében, dühösen tagadja, hogy érzelmei lennének, ehhez képest a barátaiért (akik nincsenek túl számosan, konkrétan Dr. Watsonra, Mrs. Hudsonra és Lestrade felügyelőre korlátozódnak) bármire képes. A sorozat lelke a főszereplőkön túl a zseniális forgatókönyv: ötpercenként történik valami, nincs üresjárat, lazán nyomják a szöveget, jól adagolják a humort, az akciót, az érzelmeket, beleszövik a történetbe mindennapi életünk technikáját: Dr. Watson blogot ír Sherlock kalandjairól, okostelefon, facebook, twitter stb, a mai London lüktető világába pillanthatunk bele.
1. A rózsaszín rejtély / A Study in Pink
Jó belépőt írni tudni kell. Engem az első képkockák nem bűvöltek el, és már a kezemben volt a távirányító, hogy egyszer és mindenkorra végezzek a sorozattal, és már bekészítettem a legendás Jeremy Brett féle változatot, de úgy döntöttem, megvárom, amíg Sherlock feltűnik a színen. Nos, gondolom az történt velem is, ami mással: távirányító le, fotelbe be, döbbenten ül, aztán a film végén ráveti magát az imdb-re, hogy ki az ördög az a fiú, aki a főszerepet játssza. És az egészről a kutyus tehet...
Dr. Watson katonaorvos, megsérül Afganisztánban, próbál beilleszkedni a civil életbe, lakást keres Londonban, így fut össze kedvenc Sherlockunkkal, aki az első jelenetben egy lovaglóostorral eltángál egy hullát, hogy megvizsgáljon valamilyen élettani hatást, majd azonnal egy gyilkossági ügy kellős közepén találják magukat, amelyet természetesen megoldanak, és összehaverkodnak. A forgatókönyvírók kreativitását mutatja, hogy én, aki fejből tudom a novellát, amelyből az epizód készült, teljesen ledöbbentem azon, hogy ki a gyilkos.
Zseniális első rész, megismerjük és megkedveljük a főszereplőket, lehengerlő a stílus, friss, modern, mégis megmarad a klasszikus novellák hangulata. Ezen nem változtat az sem, hogy a rache/ratchel húzást Steven Moffat egy Neil Gaiman novellából emelte át, hiszen nagyon szellemesen tette.
2. A vak bankár / The Blind Banker
A szinte tökéletes első rész után hatalmas csalódást okozott nekem a folytatás, ami bizony eléggé közepesre sikeredett. Közel sem annyira magával ragadó a történet, és a sodró erő is hiányzik, de a nagyon jó vágások és az osztályon felüli színészi játék ellensúlyozni tudta a hiányosságokat. Az alkotók érezték, hogy nem olyan jó a forgatókönyv, ezért a látvány felé nyitottak, nem is hatástalanul, de ez nem segít azon, hogy kicsit unalmasra sikeredett ez a rész. De azért maradt néhány nagyon jó poén, az én abszolút kedvencem az, amikor Sherlock megpróbálja Watson vizuális memóriáját előhívni, aki közli, hogy mindenre emlékszik, mert lefényképezte a telefonjával a falra írt jeleket. A karakterek nem igazán fejlődtek, és bár lassan csiszolódott egymáshoz a nagy páros, mégis ez a leggyengébben megírt rész az eddig bemutatott két évadból.
3. A nagy játszma / The Big Game
Majdnem olyan erős lett ez az epizód, mint az első. Színre lép Moriarty, gabalyodnak a szálak, Andrew Scott van olyan jó színész, mint Cumberbatch, mindkét karakter nagyon jól meg lett írva, ezért a siker nem is maradt el. A forgatókönyv nagyon jól sikerült, feszült és izgalmas krimit kapunk, előre nem látható fordulatokkal, látványos kalandokat nézhetünk (még kedvenc Sherlockunkat is fel akarják robbantani), azonban az előző résszel ellentétben nem ezen van a hangsúly, hanem a pergő párbeszédeken, a két főszereplő egyre mélyülő barátságán, ugyanakkor a családi szál is erősödik Mycrofttal (Mark Gattis). Az uszodai jelenet a végén egyszerűen zseniális, természetesen a jelenet kellős közepén vágták el a történetet, a rajongók nem kis bánatára, de ez volt a garancia arra, hogy a következő évad első részét mindenki meg fogja nézni.
Összességében a Sherlock első évada egy nagyon jól sikerült átirat, amely alapvetően két dolognak köszönheti a sikerét: a zseniális forgatókönyvnek (mínusz második rész, de azért tévésorozathoz képest az is messze átlag felett sikerült) és Benedict Cumberbatch kiváló játékának. Sikerült új életet lehelni a detektív alakjába, a siker hatalmas volt, megérdemelten, adva volt a feladat, hogy túlszárnyalják saját magukat a második évadban az alkotók.
9/10