Egykori bányászváros lakosaként gyermekkoromban Charles Bronson volt a példakép. Mert hogy ő egy litván bányászcsaládból származott, maga is dolgozott a föld alatt egykoron, és lám, mekkora filmsztár lett belőle. Felnőtt fejjel nézve aztán ledőlt a bálvány, már láttam, hogy színészi képességei nem nagyon voltak, azonban tökéletesen hozta saját magát, azaz a hallgatag, kemény öklű, társaiért tűzbe menő katonát/zsarut/cowboyt.
Charles Dennis Buchinsky, aki egy 14 gyermekes litván bevándorló bányász családba született tizenegyedikként az amerikai Pennsylvaniaban. Jellegzetes ázsiai vonásait annak köszönheti, hogy apai ágon tatár ősöket mutathat fel. Az angol mellett folyékonyan beszélt oroszul, litvánul és görögül. 10 éves volt, amikor édesapja elhunyt. Bronson, hogy segítse családját, 16 évesen egy szénbányában kezdett dolgozni a testvére oldalán. Higgyék el nekem, ez nagyon kemény embert próbáló munka (én magam már csak múzeumból és az idősek elbeszéléseiből ismerem a bányászok keserves életét, de minden tiszteletem az övék), nem kicsit járulhatott hozzá Bronson jellemének alakulásához.
A legendásan gyors filmes pisztolykezeléshez a való élet szolgáltatta az alapot: a második világháborúban lövészként szolgált, háborús hős volt, még a Bíbor Szív kitüntetést is megkapta. Aztán a háború után a hős elvesztette a lába alól a talajt, bokszolásból és alkalmi munkákból élt. Mindeközben azonban művészeti tanulmányokat folytatott, és színpadi munkásként dolgozott, hogy díszlettervezői ambícióit egy kicsit kielégíthesse. Aztán persze megfertőzte a színpad, elkezdett színészként dolgozni, Néhány jelentéktelen filmszerep és TV sorozat után 1960-ban rámosolygott a szerencse: kiválasztották A hét mesterlövész egyik szerepére, és ahogyan mondani szokták, a többi már történelem.
A hét mesterlövész a legjobb westernek közé tartozik, felejthetetlen jelenetek sorával ajándékozta meg a nézőket John Sturges, és habár az igazi főszerepet Yul Brynner és Steve McQueen játszotta, azért Bronsonnak is sikerült maradandót alkotnia, és jól beskatulyáznia magát egy szerepkörbe, amely élete végéig elkísérte, de szerintem ezt nem bánta sem ő, sem pedig a közönség. Koncz Gábor zseniálisan jó szinkronhang volt a filmben.
A következő nagy film A szökés volt, melynek rendezője szintén John Sturges volt, A hét mesterlövészből pedig Bronsonon kívül még ketten voltak részesei a produkciónak: Steve McQueen és James Coburn. Egy nagyon jó kalandfilmről van szó, mely arról szól, hogy a második világháborúban a németek egy olyan fogolytábort építenek, ahol azokat tartják fogva, akik már többször megszöktek. És természetesen most is megpróbálják. Érdemes megnézni, még ma sem unalmas a történet.
Aztán 1965-ben következett A halál 50 órája, amely korának egyik legjobb háborús filmje volt (az a tankcsata felejthetetlen!), és egy újabb lökést adott Bronson karrierjének.
Egy újabb klasszikus 1967-ből: A piszkos tizenkettő. Ha valaki még nem látta, sürgősen pótolja, hatalmas film, óriási szereposztással, izgalmas történet, jól megírt karakterek, én nem tudom elégszer megnézni.
1968: Sergio Leone talán legjobb filmje, A volt egyszer egy Vadnyugat. A spagettiwestern gyöngyszeme a rekordhosszú snittek, a hatásos plánok, a kevés beszéd-kevés akció-sok atmoszféra iskolapéldája. Leone minden filmes szabályt felrúgott és egy teljesen egyedi stílust hozott létre, természetesen a sikerhez kellett Bronson, Henry Fonda és Claudia Cardinale is.
És az én személyes kedvencem: a Vörös nap. Nem igazán jó film, de annyira jól működik Bronson, Alain Delon és Toshiro Mifune hármasa, hogy érdemes adni neki egy esélyt.
A Chato földje már nem érte el a korábbi klasszikus westernek színvonalát, de ettől függetlenül nem rossz film, a saját korának egyik ikonikus alkotása volt, Bronson egyik leghíresebb szerepét játszotta benne.
Teltek az évek, Bronson lassan kiöregedett a hallgatag cowboy szerepéből, aztán új szerepkört talált magának a Bosszúvágy sorozatban: egy békés mérnököt játszik, aki felesége meggyilkolása után önjelölt tisztogatóként járja az utcákat. A közönség szerette ebben a szerepben, több folytatás is készült, de szerintem egyik sem érte el az első színvonalát (ahogyan az lenni szokott)
Egykori bokszolóként nem maradhatott ki a repertoárból A nagy bunyós, ami egy meglepően jó B-film, aki szereti ezt a sportot, ne hagyja ki.
Sok filmet forgatott még, de igazán nagy sikereket és maradandó alkotásokat már nem. Az 1990-es években Alzheimer kórt diagnosztizáltak nála, ezért lassan visszavonult a filmezéstől. 2003-ban hunyt el, tüdőgyulladás következtében.
Soha nem volt jó színész, azonban ettől még egy korszak bálványa volt, a semmiből lett filmsztár, és ez nem kevés egy szénbányász fiától.