„Azt ismered, hogy egy pasi kiesett az ötvenedik emeletről. Miközben zuhan azt mondogatja, hogy nyugtassa magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben. Nem a zuhanás számít, hanem a leérkezés.”
Mathieu Kassovitz hallatán a legtöbb filmkedvelőnek talán az Amelié csodálatos élete ugrik be. Mostani és egyben első írásom témája, itt a smokingbarrels-en a francia rendező egy másik filmje lesz, egészen pontosan a La haine-t veszem górcső alá.
Három fiatal srác éli mindennapjait Párizs külvárosában. Vinz (Vincent Cassel) a zsidó, Hubert (Hubert Koundé) a néger bokszoló és Said, (Said Taghmaoui) az arab srác élete váratlan fordulatot vesz, amikor az egyik legjobb barátjukat egy rendőr fejbe lövi. A fiút súlyos sérülésekkel korházba szállítják. A történések látszólag kaotikusak, de mégis van egy dolog, ami az egészet rendszerezni. Egy pisztoly. Egy pisztoly, amit előző este az egyik rendőr veszített el, Vinz pedig megtalálta. A fegyver végig jelen van, s ahogy sejteni lehet, a legvégén főszerephez jut.
A francia külvárosi szenny, mocsok végig fontos szerepet játszik a filmben. Az ott élő fiatalok élete szinte kilátástalan, legtöbbjük drogosként vagy bűnözőként végzi. Ebben a közegben próbál túlélni a három srác. Közülük csak Hubert az, aki szeretne kitörni, elérni valamit, amivel a többi srác szemében hőssé válhat. De Ő sem elég erős, sodródik az árral, nem elég jellemes, ahhoz, hogy tehetségét kamatoztassa. Vinz maga az agresszió és a sérelem. Gyűlöl mindent és mindenkit, aki egy kicsit is veszélyes lehet rá. Ő is hős szeretne lenni a többiek szemében, de számára teljesen mindegy, hogy ezt mivel éri el. Ha valakit meg kell ölnie, akkor megteszi. Hármuk közül Said-nak a jelleme a legjelentéktelenebb. Ő tipikusan a tömeget képviseli. Számára majdnem minden mindegy, csak sodródik az árral.
Helyenként talán Kassovitz túllőtt a célon. Túlságosan a sötét oldalát akarta megmutatni Párizs betondzsungelének. Az nyilvánvaló, hogy ott az élet nem csupa mosoly és vidámság, de annak a közegnek is megvannak a maga szépségei. Nagyon kis teret kap példának okáért a zene, a tánc, ami az ottaniak életének szerves része. Azért egy kiskaput hagyott Mathieu Kassovitz, egy apró reménysugarat: “A világ a tiétek”- olvasható több reklámtáblán is a film során. És a világ tényleg az övék, legalábbis az a része, ahol élnek. Ott ők diktálnak, aki ellentmond nekik, azt eltiporják.
A film vége eléggé megosztja a közönséget. Akinél elérte a hatását a rendező, az azt mondja, hogy zseniális a lezárás, aki erőltetettnek érezte, az inkább hatásvadásznak titulálja. Én valahol a kettő között helyezem el. Hatásos volt a vége, de talán egy kicsit túl sok, a kicsit kevesebb jobban illett volna az összképbe. Hatalmas pozitívum a fekete-fehér filmezés. Színesben közel sem lettek volna ennyire hatásosak, nyomasztóak az egyes jelenetek. A panelházakhoz, az utcai élethez, a lakók mentalitásához sokkal jobban passzol a fekete-fehér.
A három főszereplő közül egyértelműen Vincent Cassel viszi a pálmát. ’95-ben még fiatal Cassel játékát csak dicsérni lehet. A Visszafordíthatatlan-ban is megmutatta később, hogy az agresszív, falkavezér szerep hihetetlenül jól áll neki. A La haine-ban is végig Ő van a középpontban, oroszlánrészt vállalt abban, hogy a mozi ennyire karakteres lett. Houbert Koundé-t sem érheti kritika.
Az általa alakított Houbert sokkal inkább visszahúzódott, de Ő az egyetlen, aki amellett, hogy elégedetlen életével, kész tenni valamit azért, hogy ez megváltozzon. Persze Ő is túl gyenge, neki is könnyebb beállni a sorba, s nem cseréli le a járt utat járatlanra. Said Taghmaoui a legszürkébb, de az a játéka húzza le a filmet. Karaktere nem annyira kifinomult, mint a másik kettőnek. Éppen ezért is érezhetjük, hogy Ő nem annyira meggyőző, viszont, aki megnézi a filmet annak nem az fut majd elsőként át az agyán, hogy miatta gyengébb az összkép.
Összességében egy jó filmről beszélhetünk, amivel Kassovitz nem csak a közönség, hanem a szakma tetszését is elnyerte. Kicsit hiányoltam a bemutatott világ, szépségét, a kicsivel több reményt. Néha talán túl sötét, borúlátó, de az üzenete abszolút átjön.
7/10.