Mud (2012)
2013. augusztus 25. írta: danialves

Mud (2012)

Az év egyik legnagyobb indie sikere volt ez a cím, és már csak azért is beharangozták sokan, mert a mostanában a drámákra átnyergelő Matthew McConaughey számára egy újabb lehetőséget nyújtott tehetsége megcsillogtatására. Azonban számomra nem váltotta be a hozzá fűzött…

Kick-Ass 2 (2013)
2013. augusztus 22. írta: danialves

Kick-Ass 2 (2013)

A folytatásoknak megvan az a problémája, hogy egyszerre kell visszaadniuk az első rész hangulatát és élményét úgy, hogy közben valami újat is kell mutatniuk. Nem véletlen, hogy gyakran mondjuk ezekre a filmekre, hogy "már nem az igazi", hogy az olyan önismétlő baklövésekről ne…

IK30
2013. augusztus 21. írta: danialves

IK30

Ki vagyok fogyva a jelzőkből, ugyanis ma már az Elysium-ot megsoroztam olyanokkal, hogy "mesterkélt", "szájbarágós" és "giccses". De ettől függetlenül még mindhárom igaz Alföldi Róbert rendezésére, akinek talán egy kicsit túl sok komplexusa gyűlt össze erre az…

A barlang / The Descent (2005)
2013. augusztus 20. írta: danialves

A barlang / The Descent (2005)

A "jó horror" kifejezés lassan már oximoronnak számít, és valóban elég nehéz olyan alkotást találni a műfajban, amely az ijesztgetéseken kívül tud bármilyen filmélményt is nyújtani, és nem lesz igen hamar nevetség tárgyává. Lassan már ott tartunk, hogy egy önmagát…

Comingsoon - 2013 legjobban várt filmjei (2. rész)
2013. augusztus 17. írta: danialves

Comingsoon - 2013 legjobban várt filmjei (2. rész)

Nem véletlen az a második rész a címben, hiszen januárban már olvashattatok egy ilyen jellegű posztot, akkor abban FroG és danialves 15 darab, 2013-ban megjelenő filmet szedett össze. Ugyan azok közül még nagyon keveset láthattunk a mozikban, azóta több olyan alkotás is a…

Sorozat - Falling Skies 3. évad
2013. augusztus 10. írta: danialves

Sorozat - Falling Skies 3. évad

(Az írás a második évadra nézve spoileres) Nemrégiben kerültem szembe azzal a kérdéssel, hogy érdemes-e belekezdeni a szóban forgó szériába. Valószínűleg még sokan tették fel ugyanezt a kérdést, tekintve, hogy mostanában került itthon is műsorra a szóban forgó széria…

Az emlékmás / Total Recall (2012)
2013. augusztus 07. írta: danialves

Az emlékmás / Total Recall (2012)

A talán kicsit elkésett időzítésre szolgáljon magyarázatképpen, hogy amikor ez a film aktuális volt, annyi rosszat hallottam róla, hogy már az ingerküszöbömet sem érte el. Pedig az előzetes marketinganyagok egy látványos és pörgős akciófilmet ígértek - és tulajdonképpen ezt…

Miért nincsenek jó történelmi/életrajzi filmek?
2013. augusztus 03. írta: danialves

Miért nincsenek jó történelmi/életrajzi filmek?

Szinte minden napra jut egy hír valamelyik történelmi személy vagy esemény megfilmesítéséről, azonban mire ezek a projektek eljutnak a megvalósulásig, alig néhány emlékezetes darabról számolhatunk be, a legtöbbjük erősen középszerű, és feledhető lesz. Még a műfaj a…

ComingSoon - Mozifilmek augusztusban
2013. július 31. írta: danialves

ComingSoon - Mozifilmek augusztusban

Az igazán nagy durranások úgy néz ki idén is kifújtak a júliussal, és egy meglehetősen szegényes, ám annál szélesebb skálájú merítés érkezik a következő hónapban. Úgyhogy hiába nincsenek egy-két kivételtől eltekintve hatalmas költségvetésű blockbusterek, jó pár…

Csak Isten bocsáthat meg / Only God Forgives (2013)
2013. július 28. írta: danialves

Csak Isten bocsáthat meg / Only God Forgives (2013)

Talán még Django-ra írta egy kritikus nagyon frappánsan, hogy "Tarantino két és fél órás maszturbációja". Nicholas Winding Refn legújabb művét végignézve valami egészen hasonló jutott az eszembe, ugyanis a dán úriember sok tekintetben annyira alacsonyra tette a mércét, hogy meg…

Life in a Day (2011)
2013. július 26. írta: danialves

Life in a Day (2011)

Talán még valaki emlékszik arra a felhívásra, ami nagyjából 3 éve bejárta az internetet. Kevin Macdonald, valamint Ridley és Tony Scott arra kért mindenkit, hogy 2010. július 24-én töltsenek fel valamit az életükből Youtube-ra, ők pedig ezeket a videókat egy filmmé állítják…

Metro (2013)
2013. július 17. írta: danialves

Metro (2013)

Az orosz filmgyártás viszonylag ritkán hallat magáról, azonban időről-időre jelentkeznek egy-egy produkcióval, ami a nemzetközi közönség számára is érdekes lehet. Ebben a sorban a legújabb darab pedig azt bizonyítja, hogy a filmek terén bizony utolérték Hollywoodot.…

Utódok / The Descendants (2011)
2013. július 15. írta: danialves

Utódok / The Descendants (2011)

Lehet, hogy nem kéne erőltetnem a 2012-es Oscar-díj mezőnyét. Valamiért annak idején sem éreztem nagy késztetést megnézni ezeket a filmeket, és aztán ahogy végül egyenként beléjük botlottam, úgy érzem, igazam is volt. A teljesen középszerű Hugo után végigszenvedtem A…

süti beállítások módosítása