(Az írás a második évadra nézve spoileres)

Nemrégiben kerültem szembe azzal a kérdéssel, hogy érdemes-e belekezdeni a szóban forgó szériába. Valószínűleg még sokan tették fel ugyanezt a kérdést, tekintve, hogy mostanában került itthon is műsorra a szóban forgó széria első évada Éghasadás néven. Azonban az a különös helyzet állt elő, hogy nem tudtam választ adni erre a kérdésre, és tulajdonképpen most sem tudok. Ugyanis valahogy mindig találok okot a reménykedésre, ha mást nem, legalább azt, hogy a 4. évadra újra lecserélik az írógárdát. És természetesen a remény hal meg utoljára.

A Falling Skies írói borzalmasan nehezen küzdenek meg a saját cliffhangereikkel, ennek a szezon felütésében is bizonyságát adták, amikor a harmadik (negyedik) idegen fajjal történő kapcsolatfelvételt egy fél éves ugrással lazán elkenték, és mi már csak annyit láttunk, hogy az újonnan érkezett űrlények tökéletes oxfordi angolsággal illeszkedtek be Tom Mason mini-Amerikájába. De az első két résszel tulajdonképpen mégsem volt baj, több értékelhető irányvonalat is beharangoztak, amelyekre aztán lehetett volna alapozni az évad során. Talán nem kellett volna meglepődnöm, hogy ez nem sikerült.

Egyetlen dolog hiányzik borzasztóan a sorozatból (jó, több dolog hiányzik, de ez az egy nagyon): az állandóság. A 2. szezon minőségi fluktuációja ugyan hiányzott, a szánalomfaktor is lényegesen alacsonyabb volt, de ennek helyét a teljes koncepciótlanság és összevisszaság foglalta el az írói stáb részéről. Hol az egyik, hol másik történetszálhoz nyúltak, hogy aztán 1-2 rész alatt megoldják a konfliktusokat,  a karaktereket is hasonló módon jegelték és vették elő időről-időre, a sorozat jellege pedig epizódról epizódra változott. Hosszútávú koncepció nélkül pedig sok esetben csak sablonos megoldásokhoz tudtak nyúlni, a fordulatok összességében kiszámíthatóra sikeredtek, hiszen az írók olyan ügyesen kergették magukat (vagy egymást) saját történeteik labirintusába, hogy onnan végül csak egyetlen kivezető út látszott. Hozzáteszem, egy darab igazán meglepő történést még így is fel tudtam jegyezni, nagy kár, hogy a súlytalan tálalás azt is teljesen jelentéktelenné tette. 

Akár egy stílusgyakorlat-gyűjteménynek is elmehetne, amilyen hangulati váltásokat láthattunk: előbb egy haverkodós túlélőtúra, majd a Walking Dead stílusát idéző posztapokaliptikus összetűzés egy másik közösséggel, de még egy, a képzelet határain játszódó thrillert is sikerült belecsempészni az egyik epizódba. Valahol megvolt az a pikantériája ennek a jelenségnek, hogy így egyenként sokszor mégis élvezhetővé tudtak válni bizonyos momentumok, azonban kontextusba helyezve őket nem adtak ki semmi értelmeset. Jellemző erre, hogy a fent utolsóként említett példa nagyjából 25 percet vett igénybe az egyik részből, hogy aztán minden visszatérjen a rendes kerékvágásba. Mintha magát az írói brainstormingot filmesítették volna meg: rengeteg kidolgozatlan ötlet egy nagy kavarodásban. 

Szívesen mondanám, hogy ez bőven kasza szintjén van, és aki most vetemedne arra, hogy belekezd, ne tegye, de (számomra) túlságosan is kecsegtető az új showrunner és írói stáb érkezése. Mert hátha most lesz valami ebből a sorozatból.

A Falling Skies teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán