Könyvajánló: T. J. Klune: A bábuk élete (2023)
2023. október 11. írta: chipolino

Könyvajánló: T. J. Klune: A bábuk élete (2023)

Szívmelengető és elgondolkodtató történet arról, hogy mit jelent embernek lenni

img_babuk_elete_blog.jpg

T. J. Klune az egyik sztárszerzője a mai fantasztikumnak, és hatalmas köszönet illeti a Metropolis Mediát, hogy (ebben az lmbtq-tematikát finoman szólva érdekesen kezelő hazai könyvértékesítési helyzetben is) sorról sorra elhozzák a magyar olvasóknak a köteteit, ezt a legújabbat ráadásul a külföldi megjelenés után pár hónappal. Aki olvasta a szerző első magyarul megjelent művét, a Ház az égszínkék tengernél-t (vélemény itt), az nagyjából tudja, mire számítson: remek karakterek, magvas gondolatok, bájos humor, szívmelengető emberi (és nem emberi) kapcsolatok. T. J. Klune az egyik leghumanistább szerző ma, és szerintem borzasztóan nagy szükség van a könyveire – kedvesek, pozitívak, tele vannak reménnyel és megértéssel.

Giovanni Lawson, a feltaláló az erdő mélyén él fákra épített különös házakban. A fia, Victor és két robot, Ratched nővér, a szadista hajlamú, szarkasztikus nővérrobot és Rambo, a szeretetéhes kicsi porszívó jelentik a családját. Békében és biztonságban élnek a világ elől elrejtőzve. Egy nap aztán Victor és a két robot a Roncstelepen találnak egy ismeretlen androidot, akinek a mellkasán a „Hab” felirat olvasható. Victorék megjavítják, és kiderül, hogy Gio és Hab valamikor ismerték egymást – a távoli múltban, amikor még emberek népesítették be a Földet. A titokzatos Főhatóság felfedezi az erdő mélyén megbújó telepet, Giót pedig elhurcolják az Elektronikus Álmok Városába. Victor és a többiek útra kelnek, hogy megmentsék…

Borzasztóan sokrétegű ez a regény. Szól először is robotokról, és arról, hogy mi történhet, ha az emberek helyét átveszik a gépek; hogy a gépek esetében is elkezdődhet egyfajta evolúció; hogy egy gépezetet a „hibái”, anomáliái tesznek egyedivé, és ez az egyediség, az egyéniség, a másoktól való különbözés az első lépés lehet valami mássá (többé?) válás felé. Ez pedig elvezet arra az útra, ahol a szerzővel együtt arról gondolkodunk, hogy mi tesz minket emberré – gyönyörű a kötet szimbolikája, a szív és a lélek folyamatos jelenléte, a pillangók, a fák, maga az erdő és a fából faragott szív. (Érdekes, hogy a különböző kiadások borítói mit helyeznek fókuszba: Varga Balázs borítóképe a városba vezető utat, Chris Sickelsé az erdőben felépített otthont, Léa Charbonnier-é a különleges családot. Nekem a legjobban egyébként Victoria Alyesa munkája tetszik, amelyen ott a szív, a legfontosabb a szimbólumok közül.)

lives-of-puppets.jpg

Chris Sickels, Léa Charbonnier és Victoria Alyesa borítómunkái

A fából való faragás és a Pinokkióra való rájátszás végig jelen van a kötetben, az egyes részek elején mindig Pinokkió-idézetet olvashatunk, és az sem véletlen, hogy a regény Hab esetében (és a címben is) a bábu szót használja (nem a robotot). Gyönyörűen értelmezi újra a kötet a fából faragott kisfiú történetét, és bár a tudományos magyarázatot nem éreztem teljesen kielégítőnek azzal kapcsolatban, hogy hogyan válhat egy bábu emberré, a végeredmény szívmelengető és megható.

A kötet emellett bemutat egy sok oldalról terhelt apa-fiú kapcsolatot (nagyon szép zárással), egy felnövéstörténetet (Victor), és egy olyan mély érzelmi köteléket, amely mindent megváltoztathat. Nagyon szerettem ennek a kapcsolatnak a bimbózását és szárba szökkenését, az apró gesztusokat, a bájos botladozást. A (spoiler!) megtörésekor engem teljesen elveszített a regény – egyszerűen nem értem, miért nem lehetett Ratched nővér az, aki elvégzi a feladatot, az is bőven elég megható lett volna, így újra kell futni ugyanazt a kört. Én teljesen letörtem, és értetlenül állok az írói megoldás előtt. Szintén nem értem a hős útján a segítő duplázását: a Kocsissal kapcsolatos, ráadásul az én ízlésemnek nagyon bő lére eresztett és túlírt rész szerintem úgy, ahogy van, kihagyható lett volna (egy jármű és a Kék Tündér simán elvégezhette volna a Kocsis feladatait).

lives-of-puppets-preorder-header.jpg

rosiethorns88 art printje

Ahogy T. J. Klune korábbi köteteiben, ebben is csodálatosak a karakterek. Aki szerette a Ház az égszínkék tengernél-ben Lucyt, az szerintem nagyon fogja kedvelni Ratched nővért, akinek a szarkasztikus humora jól ellenpontozza a néhol patetikus mondanivalót. Rambo olyan, mint egy borzasztóan lelkes kiskutya és egy kíváncsi, szeretetre vágyó gyerek keveréke, Hab pedig terminátorosan mogorva, az egész csapat imádnivaló. Úgyhogy Ratched nővérhez hasonlóan én is aktiválom az Empátia Protokollt, és 10 pontot adok a kötetre. „Egy meleg tavaszi reggelen egy ember elkezdett szívet készíteni egy gépnek.”

 

10/10

A kötetet a Metropolis Media Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6718230085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása