Könyvkritika: Dr. Benkovics Júlia: Magunkról - Tabuk nélkül a női testről (2023)
2023. május 03. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Dr. Benkovics Júlia: Magunkról - Tabuk nélkül a női testről (2023)

Amit minden nőnek tudnia kell

magunkrol.jpg

Amit minden nőnek tudnia kell. Nincs benne semmi új, semmi extra, "csak" nagyon közérthetően és stílusosan elmondja, amit eddig is tudtunk, ahogyan az alcím is jelzi, tabuk nélkül. Valóban nincs kényes téma, mindenről beszél nekünk a szerző, mindenféle szégyenlősség nélkül, csak annyi latin kifejezéssel megspékelve, amennyi nem fekszi meg a gyomrot. Egy nőgyógyász írta a könyvet, nekünk, nőknek, és érint benne minden olyan témakört, amelyről mindenkinek tudnia kell. Bevallom őszintén, nekem is tudott újat mondani, pedig nem vagyok tinédzser, túl vagyok a negyvenen, rendszeresen járok nőgyógyászhoz és mégis vannak olyan alapösszefüggések, amelyekről most szereztem tudomást. Nem gondoltam volna, hogy vannak jó bacilusok is, illetve azzal sem voltam teljesen tisztában, hogy milyen orvostani folyamatok zajlanak bennem, miközben élem a hétköznapi életem. Az is nagyon előremutató a könyvben, hogy minden életszakaszra vonatkozóan tartalmaz nagyon hasznos leírásokat, legyen az az első menstruáció, a babavárás, vagy akár a menopauza. Egységében látja az ember lánya a saját testét, túl az anatómián és a színtiszta nőgyógyászati  tényeken, közérthetően és nagyon közvetlen stílusban, nem olyan szakszerűen, mint egy nőgyógyászati rendelésen, ugyanakkor mégis tudományos igénnyel készült ez a könyv. Nagyon fontosnak tartom, hogy készüljenek ilyen alkotások, az ismeretterjesztésre igenis szükség van ebben a témában, hiszen minden életkorban lehet még újat megtudni róla, a fiataloknak pedig különösen fontos lenne, hogy minél előbb a kezükbe kerüljön, ha nekem egyszer lesz lányom, biztosan oda fogom adni neki. A borító is nagyon kifejező, ahogyan azt is nagyon helyesnek gondolom, hogy a hátsó borítón fehér köpenyben került lefotózásra a szerző, hiszen egy orvosról, nőgyógyászról van szó, akinek a szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor az is alapvető fontosságú, hogy a szakmaiságon túl nagyon közérthető stílusban adja át a szükséges ismereteket a doktornő, felhívja a figyelmet a megelőzésre és az esetleges betegségekre is, és azt elmondja, milyen gyakran lenne szükséges nőgyógyászhoz járni, illetve mennyire fontos a méhnyakrákszűrés. Összességében egy nagyon hasznos és hiánypótló könyvről van szó, amelynek ott lenne a helye a minden nő könyvespolcán.

Én rendszeresen járok nőgyógyászhoz, egy nagyon jó szakemberhez, akivel mindent meg tudok beszélni, mégis találtam olyan újdonságokat a könyvben, amelyekre sikerült jól rácsodálkoznom. Bár nyilván külön-külön minden témáról rendelkeztem ismeretekkel, ennyire egységben kezelve még nem gondoltam át őket, ezért nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos ez a kiadvány az ismeretterjesztés szempontjából.

Jó lett volna, ha tinédzser koromban kezembe akadt volna ez a könyv, akkor nem kellett volna annyi helyről összeszednem a tudásomat a saját testemről. Márpedig ez egy nagyon fontos aspektusa a nőiességünknek, jó lenne már fiatal korban tudni, hogy mi vár ránk a következő évtizedekben, és így sokkal tudatosabban tudnánk élni az életünket. Természetesen a különféle magazinok tele vannak a témával foglalkozó cikkekkel, azért ez mégis egy másik szint, egy szakember  adja át nekünk a tudását, meglepően sokféle irányból közelítve meg a női testet. Ki gondolná például, hogy nemcsak a szigorúan véve nőgyógyászati témák kerülnek elő, hanem olyanok is, amelyek a vizeletürítéssel vannak kapcsolatban. Ahogyan az sem mindennapi, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy azok után, hogy évekig védekeztünk a gyermekáldás ellen, egészen biztosan nem fogunk azonnal teherbe esni, hiszen a testünknek szüksége van arra, hogy "átprogramozza" magát. Nagyon sok érdekességet tudhatunk meg a menstruációról is, arra is kitér a szerző, hogy mikor kell orvoshoz fordulnunk, illetve felhívja a figyelmet az endometriozisra is, illetve azt is bemutatja, hogy mi a különbség a fájdalmas menstruáció és az endometriozis között. 

Már a könyv kezdete is döntögeti a tabukat, pedig csak anatómiai tényeket sorol, és a továbbiakban is megtartja ezt a jó szokását, valóban nincs kényes téma, minden fontos tényezőről beszél, tényszerűen, de közérthetően. Szó esik mindenről, ami megtörténhet egy nő testével a tinédzser kortól egészen a menopauzáig, minden életkorban van olyan téma, amelyről érdekesen beszél, mindenre kitér, és az esetleges problémák megelőzésére is tanácsokkal szolgál. Ilyen például a menopauza idején az, hogy minél többet sportoljunk, figyeljünk oda az étkezésünkre, amiben semmi új sincsen, mégis ebben az összefüggésben sokkal hangsúlyosabb, mint amikor egy magazin cikkében olvasunk róla. Ugyanakkor arról sem feledkezik meg, hogy a mentális egészség fontosságára felhívja a figyelmet, amely minden életkorban fontos, de menopauza idején kiemelten, hiszen akkor is olyan forradalmi hormonális változások zajlanak le bennünk, mint tinédzser korunkban.

Nagyon örvendetes, hogy ma már a menopauza sem tabu, hiszen egy olyan folyamatról van szó, amelyen minden nő átesik, ezért célszerűbb minél többet tudni róla, hogy fel tudjunk készülni mindarra, ami ránk vár. De nem csak az idősebb korosztály talál magának megfelelő témakört, hanem mindenki, hiszen ez a könyv minden nőnek szól, legyen az fiatal, középkorú vagy idős. A női létnek megvan a maga varázsa, azonban rengeteg információra van szükségünk ahhoz, hogy tudjuk, pontosan mi történik velünk és bennünk, és ebben nagyon sok segítséget tud nyújtani ez a könyv. Ismétlem, semmi különösebb újdonságot nem tartalmaz, azonban egy helyen megvannak bennünk azok az információk, amelyeket csak sok helyről és évek alatt tudtam én személy szerint beszerezni. Az egyetlen hibája ennek a nagyon hasznos kötetnek az, hogy egy kicsit összevissza foglalkozik a témákkal, egy hajszálnyival eklektikusabb a szerkesztés, mint kellene, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Minden nőnek ajánlom ezt a hiánypótló könyvet.

9/10

A könyvet a Libri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3718099192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása