Könyvkritika: Buótyik Dorina: Maahes isten rejtélye (2022)
2023. január 02. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Buótyik Dorina: Maahes isten rejtélye (2022)

Az egyiptomi kalandok folytatódnak

dorina.jpg

Az egyiptomi kalandok folytatódnak. Ezúttal egy elfeledett istenséget ismerhetünk meg, miközben egy izgalmas nyomozás részesei lehetünk. Két szálon fut a történet, ami természetesen a végén összeér, és egy érdekes végkifejlethez vezet. Ezúttal nem olyan erős a fantasy vonal, mint korábban, de nem is hiányzik, hiszen a sztori önmagában tud olyan izgalmas lenni, hogy mindvégig fenn tudja tartani az érdeklődést. A helyszín ismét Egyiptom, amelyhez engem személy szerint nagyon szép emlékek fűznek, már csak ezért is mindig kíváncsian várom az írónő könyveit, hiszen segítségével ismét a számomra oly kedves tájakon járhatok. Ezúttal nem Kairóban játszódik a történet, hanem egy vidéki helyszínen, viszont kárpótol bennünket az élmény, hogy egy igazi ásatáson járhatunk a könyv segítségével és a gyönyörű borító által sugalmazott egyiptomi hangulat mindvégig átjárja a történetet. Nem hibátlan a könyv, a történetvezetés időnként megdöccen és a karakterek sem túlságosan mélyek, de összességében mégis egy izgalmas kalandregényhez van szerencsénk, amelynek érdemes adni egy esélyt. A szerző védjegyévé vált különleges, egzotikus hangulat mindvégig megmarad, ráadásul rengeteg információra tehetünk szert nemcsak Maahes istenről, hanem az egyiptomi élet hétköznapjairól, amelyek igazából nem sokat változtak a történelmi időszakok óta. Egyáltalán nem üres történelmi tablót kapunk, hanem egy kalandokkal teli történetet, amely magával tudja ragadni az olvasót. Gracie Simpson - aki most már ugyebár Mrs. Steel  - karakteréről sok minden kiderül, megtudjuk végre, hogy miért lát furcsa álmokat, és Oscarról, a macskáról is hihetetlen dolgok kerülnek napfényre. Összegezve ez egy nagyon hangulatos történelmi kalandregény, amelynek megvannak ugyan a maga hibái, de az előző részhez képest sokat fejlődött az írónő.

Gracie nincs túlságosan fényes hangulatban, most veszítette el 6 hónapos magzatát, ezért beleveti magát a munkába. Kinevezték egy múzeum igazgatójává, ő pedig már az első munkanapján rálel egy eladdig ismeretlen múmiára, melynek eredményeként nemsokára egy ásatáson találja magát. Mindeközben Thomas nyomozni kezd egy eltűnt fiú után....

Ez a kötet már a harmadik az írónőtől, amit olvasok, ezért végig követtem, hogyan fejlődik könyvről könyvre. Mára már bízik magában annyira, hogy csak annyi fantasy elemet tegyen a történetbe, amennyire feltétlenül szükséges. Most már e nélkül is tud hangulatot teremteni, úgy szőni a történet szálait, hogy mindvégig fenn tudja tartani az érdeklődést. A két ágon zajló sztori egymást váltva zajlik a szemünk előtt, ez egy nagyon jó dramaturgiai ötlet volt, amelyet következetesen végigvezetett a szerző mindaddig, amíg nem találkoznak újra a szereplők. A fordulatok csavarosak, nem kiszámíthatóak, a karakterek azonban nem igazán fejlődnek, de a nyomozás összességében mindvégig izgalmas marad. Miközben szórakozunk, rengeteget tanulunk az ókori Egyiptom hitvilágáról, és bepillanthatunk napjaink életébe is. A jelen és a múlt együtt, egyszerre létezik ebben a történetben, tökéletes szimbiózisban, mindannyiunk megelégedésére.

Gracie immár férjes asszony, aki már a családalapítás időszakában tart. Gyermekének elvesztése depressziós állapotba sodorja, azonban rá jellemző módon a munkába temetkezik. Miközben végzi a feladatait, teljes gőzzel veti bele magát a megtalált múmia miatti nyomozásba, melynek során megtudhatjuk, milyen egy igazi ásatás. Nem túl romantikus, de annál fárasztóbb, miközben egyre különösebb dolgok történnek a helyszínen. Egyre inkább képbe kerül Maahes isten, akiről az a legenda járja, hogy felfalja az embereket. Nyilván nem ez a megoldás a titokzatos halálesetekhez, de amint belevágnak a nyomozásba, egyre közelebb kerülnek egy óriási titokhoz, ami mindent megmagyaráz, de addig még sok minden történik. A csavarok nagyon érdekesek a történetben, hiszen két szálon futnak az események, azonban lassan, de biztosan összeérnek az egymástól függetlenül kiderített dolgok, hogy aztán egy fergeteges fináléban szokás szerint mindenre fény derüljön.

Nem ez a sorozat legjobb darabja, de a legkidolgozottabb, az biztos. Néha egy picit túl is lett írva a történet, de egyáltalán nem zavaró módon. A szokásos hangulat mindvégig megmaradt, de néhol egy kicsit lehetett érezni a túlságosan profi csavarokat, nekem ezúttal hiányzott a minden elsöprő írói temperamentum, de összességében nem vagyok csalódott, ez egy jó könyv, amit érdemes elolvasni. Ismét rengeteg információval gazdagodtam, jó volt újra együtt kalandozni Gracie-vel és a többiekkel, nagyon kíváncsian várom az újabb kalandokat. Mert gondolom még sok történet van az írónő fejében, amelyet meg szeretne osztani az olvasókkal. Elsősorban Egyiptom szerelmeseinek ajánlom ezt a könyvet, de mindenkinek, aki szereti a történelmi kalandregényeket és az izgalmas nyomozásokat.

8/10

A könyvet a Morningstar Publishing kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8918012766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása