Könyvkritika: Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete (2022)
2022. szeptember 19. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete (2022)

Manna a léleknek

az_eltunt_fak_szigete.jpg

Manna a léleknek. Elif Shafak gyönyörűen ír. Pedig a történet egyáltalán nem mézes - mázas, nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy emléket állítson Ciprus 1974-es török megszállásának. Háborúról olvasni mindig szörnyű, azonban tényleg olyan gyönyörű nyelvezettel íródott meg ez a könyv, hogy még ennek ellenére is öröm volt olvasni. Több szálon fut a sztori, egyrészt napjainkban Londonban, másrészt pedig Cipruson, és miközben figyelemmel kísérhetjük egy kis család nem hétköznapi történetét, tudomást szerzünk a történelmi háttérről is, és arról is képet kaphatunk, mekkora traumákat tud okozni egy sziget megszállása. Miközben egy kamasz lány görög-török gyökereivel ismerkedik, mi találkozunk egy fájdalmasan szép történettel, és egy idő után azon kapjuk magukat, hogy meg sem lepődünk azon, hogy egy fügefa gondolatait olvassuk éppen csillogó szemekkel. Mert Shafak tényleg nagyon szépen mesél. Miközben gördülékenyen zajlanak az események a múltban és a jelenben egyaránt, varázslatos szószőnyeget fest nekünk Ciprus hiedelemvilágából, ökoszisztémájából, gasztronómiájából és históriájából. Mindeközben még arra is van ideje, hogy érintse a közösségi média témáját, természetesen nem hízelgő módon. Vagyis nagyon komplex és szerteágazó ez a különleges regény, amely azonban csak nagyon kevésszer tűnik úgy, hogy túl sok mindenről akarna mesélni, összességében nagyon is egyben tudja tartani a szerző a történetet. Van benne minden: romantika, dráma, szerelem, szeretet, titkok, szenvedély, vagyis maga az élet zajlik a szemünk előtt, amíg olvassuk a könyvet, amely minden mágikus ecsetvonása ellenére meg tud maradni a realitás talaján. És ez még akkor is így van, amikor egy fügefa narrálja az eseményeket, a maga sajátos módján, amellyel egy olyan rendkívüli csavart visz a történetbe az írónő, ami rendkívül izgalmassá teszi a történetet. Nagyon jó könyv.

Ada fiatal lány, aki nemrégiben veszítette el az édesanyját. A téli szünet előtti utolsó napon furcsán viselkedik az órán, egy óriási üvöltés szakad ki belőle. Édesapja megriad, próbálja megérteni, mi a probléma, miközben egy fügefát ültet el a kertben. Aztán szépen lassan feltárul a múlt, és kiderül, hogy milyen generációs terheket kell cipelnie a lánynak...

Defne és Kosztasz szerelme 1974-ben halálra volt ítélve, a görög-török Rómeó és Júlia története akkor és ott nem érhetett boldog véget, azonban ezúttal nem Shakespeare írta a sztorit, hanem Shafak, és volt folytatás, ráadásul úgy, hogy már az elején tudjuk, hogy kettejük közös gyermeke Ada, azonban ez még egyáltalán jelent happy endet. Hosszú az út, amíg megismerjük a két ember történetét, hogyan szerettek egymásba fiatalon, hogyan veszítették el egymást, majd hogyan találkoztak újra sok évvel később, hogy immár érett fejjel újra egymásba szeressenek. Új életet kezdtek Londonban, azonban a múlt árnyai tovább kísértették őket. A szerző kiválóan építi fel a történetet, fokozatosan derül fény a múltra, miközben a jelen eseményei is zajlanak, mi Adával együtt fedezzük fel szülei különleges történetét, amely összefonódik Ciprussal. Egy nagyon egyedi szerelem történetét ismerhetjük meg, annak minden fájdalmával és szépségével együtt, azonban mindezzel együtt ez a könyv egyáltalán nem egy romantikus történet, annál sokkal több rétege van.

Kedvenc szereplőm a fügefa volt, aki egyrészt csendben mesél nekünk, másrészt megtestesíti magát a természetet, amelyről rengeteg szó esik a történetben. Mindezzel együtt ez mégsem egy ökoregény, miközben óriási hangsúlyt fektet arra, hogy bemutassa a növények - és az állatok - életét, amit olyan varázslatosan sző bele a történetbe, hogy öröm olvasni. Igaz, hogy néha egy-egy pillanatra pont azért zökkenünk ki a sztoriból, mert a szükségesnél pontosan egy árnyalattal nagyobb hangsúlyt kap a fügefa, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Rengeteg ismeretre tettem szert ebből az alkotásból a fákról, teljesen más szemmel nézek rájuk, a fügefákra pedig különösen kíváncsi lettem. Kosztasz olyan tudós, aki a természettel foglalkozik, már csak ezért is hangsúlyos szerepet kap ez a téma a történetben, azonban nem viszi el a fókuszt a főszereplőkről, hanem nagyon erős hátteret fest hozzájuk, a maga természetes szépségével enyhítve a történelem borzalmait.

Miközben beleveszünk a fák és a történelem összefonódásaiba, megismerkedhetünk egy érdekes családdal, akiknek felnőtt tagjai nagyon sokat szenvedtek a múlttól, amelyet eddig következetesen eltitkoltak a lányuk elől. Azonban Ada előtt fokozatosan feltárulnak szülei szerelmének és Ciprus közelmúltjának eseményei, vele együtt fedezzük fel az összefüggéseket, döbbenünk meg és érzékenyülünk el. Miközben a fiatal lány a saját démonjaival küzd, megérkezik a nagynénje, akitől nemcsak rengeteg főzési és takarítási praktikát les el, hanem rajta keresztül jobban megérti édesanyját. Nagyon összetett a történet, sok mindenről beszél a szerző, mégsem érez az olvasó zsúfoltságot a történetben, hanem miközben olvassa a gyönyörű prózát, örömmel vész bele a sztoriba. Kár lenne kihagyni az életünkből ezt a könyvet!

9/10

A könyvet a Libertine kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1717933619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása