Mondhat bárki bármit, a Könyvmolyképző egy baromi tökös kiadó. Sorra jelentetnek meg ebben a szörnyen gyűlöletkeltő helyzetben is LMBTQ+-os tematikájú könyveket, amik jók és népszerűek – ennél jobb visszajelzés nincs. A Heartstopper ráadásul fiataloknak szól, és nagyon nagy szükség van most ilyen kedves, realista, szerethető történetekre. Én bízom benne, hogy ez a könyv eljut azokhoz a fiatalokhoz, akik úgy érzik, egyedül maradtak – hogy szórakozzanak, elgondolkodjanak, és lássák, nincsenek egyedül. Heteroszexuális felnőtteknek pedig azért ajánlom, hogy tanuljunk belőle: kedvességet, empátiát, elfogadást.

Charlie és Nick a Truham Fiúgimnáziumba járnak, de nem ismerik egymást, míg egy tanulócsoportban egymás mellé nem ültetik őket. Hamarosan összebarátkoznak, Charlie pedig fülig belezúg Nickbe – sajnos azonban nem sok esélyt lát az érzései viszonzására, hiszen Nick tipikus rögbis fiú, biztosan csak a lányok érdeklik. Nick azonban egyre közvetlenebb Charlie-val… vajon milyen irányt vesz a kapcsolatuk?

Először is, ez ugyebár egy képregény. És azt kell mondjam, ennél tökéletesebb kapudrogot nem nagyon tudnék elképzelni a tinédzser vagy fiatal felnőtt korosztálynak a „felnőtt” képregények világa felé (nem a 18+-osakra gondolok, hanem a gondolatiságukban felnőtteknek szólókra, pl. Blankets). A grafika elég minimalista, de szép, a panelek könnyen követhetők, nincsen sok szöveg, az egész kötet nagyon gyorsan végigpörgethető, még akkor is, ha az ember meg-megáll egy-egy rajznál. Nekem bejön a fekete-fehér színezés, bár kétségkívül kihagy rengeteg ziccert, így nagyobb hangsúly kerül például a mimikára.

A cselekmény nem túl bonyolult, de szépen épülnek közben a karakterek, és noha ez az első kötet egyelőre kb. annyi, mintha egy regény első 30 oldalát olvasnánk el, eljutunk A-ból B-be a végére. Persze függővéges, és persze egyből olvasná az ember a második kötetet, de főleg azért, mert a két főszereplő végtelenül szerethető. Gyönyörű az, ahogy Nick látja Charlie-t; hogy az embert látja, nem a címkéket, amiket mások ráaggatnak. (Ilyen szempontból Charlie kicsit talán még előítéletesebb is Nickkel, mint fordítva.) A mellékszereplők közül imádtam Charlie nővérét, akinek mindig van egy találó megjegyzése.

Megjelenik a kötetben a homofóbia és az előítéletesség, de sokkal marginálisabban, mint általában a hasonló típusú könyvekben. Charlie-t támogató család veszi körül, és az egyetlen felnőtt, aki érdemben megnyilatkozik, Miss Singh tornatanárnő felelősségteljesen és magától értetődően teszi helyre a Charlie-ékról pletykáló srácokat. Bravó, több ilyen felnőttkaraktert kérek minden ifjúsági könyvbe. A fizikai és érzelmi bántalmazás megjelenítése, annak következményeivel és a lehetséges válaszreakciókkal szintén példaértékű.

A hangsúly a történetben végig a két fiú kapcsolatának elmélyülésén van, azon, ahogy feloldódnak ebben a barátságban, megnyílnak egymásnak, kinyitják magukat a másik előtt. Mind a ketten borzasztóan szerethetőek, Nick útkeresése és Charlie reménykedése szívszorító, a kötet vége szintén, úgyhogy várom, várom a második részt. Remélem, hogy a Netflixes sorozat miatt (is) minél többen a kezükbe veszik ezt a képregényt, mert igazán megéri.

9/10

A kötetet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.