Marvel. Sok mindent lehet róla mondani, de az tagadhatatlan, hogy napjaink egyik legnagyobb filmes univerzumáról van szó. 2008 óta íródik az MCU történelme, az azóta eltelt 14 év alatt a DoctorStrange: Az őrület multiverzumában a 28. (!) egész estés filmje a stúdiónak, ami akárhogy is nézzük, döbbenetesen magas szám, és akkor még az egyre jobban szaporodó Marvel-sorozatokról még nem is beszéltünk. Adott tehát a kérdés: 27 mozi után tud-e valami újat adni nekünk a képregénygigász? Spoilermentes kritika következik.
DoctorStrange-et (Benedict Cumberbatch) rémálmok gyötrik nap, mint nap. Rövidesen kiderül azonban, hogy ezek nem teljesen álmok, hanem annál sokkal valóságosabb víziók: egészen pontosan egy másik univerzum eseményei elevenednek meg a főhős szemei előtt. Amikor Strange próbál utánajárni a dolgoknak, a sors összehozza a fiatal szuperhőslánnyal, America Chavez-zel (Xochitl Gomez), aki tudatos irányítás nélkül ugyan, de képes arra, hogy különböző világok között utazzon. Az ő, valamint Wanda (Elizabeth Olsen) segítségével a varázsló doktor arra készül, hogy válaszokat találjon a kérdéseire. Az út azonban sokkal rögösebb, mint azt gondolná…
A Marvel már akkor felcsigázta a rajongókat, amikor bejelentették, hogy a Doctor Strange 2 direktori székében egy igazi nagyágyú, Sam Raimi fog elhelyezkedni, aki főként egyedi stílusú horrorfilmjeivel szerzett magának hírnevet, ráadásul a szuperhőszsáner sem ismeretlen számára, hiszen a máig közkedvelt TobeyMaguire-féle Pókember is az ő gondozásában látott napvilágot. Ami azt illeti, Raimi nem is hazudtolta meg önmagát. Minden eddiginél horrorisztikusabb, fenyegetőbb Marvel-mozit kaptunk, így a 16-os karika is teljesen indokolt. Pozitív hozzáállásra vall Kevin Feige-ék részéről az, hogy ennyire engedték Raimi-nek, hogy kibontakoztathassa a kreatív énjét. Ennek az együttműködésnek hála Az őrület multiverzumában képében megkaptuk a legmerészebb, leglátványosabb, legelborultabb MCU-kalandot.
Viszont ez az érmének csupán az egyik oldala. A másik oldalon sajnos továbbra is az tapasztalható, hogy hiába minden látnoki elképzelés és változtatni igyekvő szándék, a felszín alatt ez még mindig egy botegyszerű szuperhőstoposzoktól hemzsegő képregényfilm. A történet alig áll a lábán, a mellékszereplők papírvékonyak (még az a Chavez is, akinek kulcsfiguraként kellene funkcionálnia), cserébe viszont a két központi karakter (Strange és Wanda) közt megbúvó kémia kiválóan működik. Kettejük között valósággal szikrázik a levegő, ennek tetejében Wanda olyan szívszorító karakterutat jár be, ami az egyik legkegyetlenebb, amit Marvel logó alatt láthattunk. Cumberbatch-en is érezhető, hogy teljesen uralja Strange karakterét, de a show-t egyértelműen Olsen lopja el a bámulatosan érzelemgazdag játékával.
Végszó: Az új Doctor Strange film olyan, mint egy bűvészmutatvány: látványos, szórakoztató, leköti az ember figyelmét, de ha jobban megvizsgáljuk, akkor jövünk rá igazán, hogy az egész csak egy tartalom nélküli illúzió. Raimi tisztességgel próbálkozott, de a film azt a tipikus „szépen becsomagolt semmi” kategóriát képviseli. Pedig arról a stúdióról beszélünk, amely tető alá hozott nekünk olyan instant klasszikusokat, mint a Végtelen háború, vagy a Végjáték. Mi lesz veled, Marvel?
