Deményisták, sziasztok! Népünk nagy vezére újabb könyvvel ajándékozott meg bennünket, annak érdekében, hogy még szélesebb tömeghez jusson el ugatása. Kicsit komolyabban: akinek van kutyája, az biztosan ismeri Deményt, és gazdiját, Juditot, aki a maga sajátos módján rengeteget tett a felelős kutyatartás témakörében. A hölgy civilben tanár, aki jó néhány évvel ezelőtt kezdte el megmutatni  - nem mindig irodalmi stílusban, de legalább őszintén - , hogyan telnek a napjai két kutyával és egy macskával. A hozzám hasonló kutyabolondoknál mára már családtagok lettek Deményék, együtt sírtunk, amikor elvesztettük Max-ot (akkor még fogalmam nem lehetett arról, hogy néhány hónappal később én is ilyen hirtelen veszítem el a saját kutyusomat), és teljes gőzzel jótékonykodtunk, ez egy olyan szappanopera, amelyet az élet ír, és nem lehet megunni. Minden tiszteletem Judité, egyrészt azért, mert bátran mer őszinte lenni, nem fest ideális képet a kutyás létről, a kevésbé kellemes dolgokról is beszámol nekünk, másrészt azért, mert egyben tudja tartani a falkát (nekem egy kutyám volt, azzal sem volt könnyű bánni, hát még két kutyával és egy macskával, le a kalappal, tényleg). A stílust szokni kell, Judit szókimondó típus, viszont ha ezen túl tudunk lépni, akkor tényleg nagyon hamar magával fog ragadni a kis család története, ahol mindig történik valami. Miközben jókat mosolygunk, bosszankodunk vagy sírunk, észre sem vesszük, hogy megtanuljuk, hogyan kell felelősen kutyát - és macskát, ki ne hagyjuk Ivánt, mert még nagyon megdühödik, és akkor jaj nekünk! - tartani. Demény mára már véleményvezér lett, ideje volt már, hogy érkezzen a könyv, ami igazából nem új, hanem egy korábbi változat aktualizálása, és aki napi szinten követi a falka történéseit, az semmi újat nem talál benne, mégis jó volt újrázni a deményista tanokat, amelyekből sohasem lehet elég. A könyv maga nem kicsit eklektikus szerkesztésű, csapong a szerző, de annyira szerethető a végeredmény, hogy ennél nagyobb bajunk ne legyen. Kutyásoknak alap, a többieknek pedig itt az ideje, hogy megismerkedjenek Deményékkel, nem fogják megbánni.

Demény nem jó kutya, ennek oka az, hogy mielőtt Judithoz került volna, nagyon sok szenvedésen ment keresztül, és hiába él már hosszú évek óta szerető családban, soha nem tudta levetkőzni a rossz szokásait, de egy menhelyes kutya ilyen, így kell szeretni. Tudom, mert az enyém is ilyen volt, 12 évig ő volt a mama kedvence, mégis egész életében mohón evett és rettegett a vihartól, vagyis nem tudta a gyerekkorában szerzett traumákat elfelejteni a végtelen szeretet ellenére sem. Na, de vissza Deményhez, mellette tényleg nem lehet unatkozni...

Kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Gazdinak lenni életforma, olyan, mintha lenne egy (vagy több) gyereked, aki sohasem fog felnőni. Reménytelenül el fogod kényeztetni a kutyust, de ettől függetlenül meg kell tanítani arra, hogy vannak bizonyos szabályok, amelyeket be kell tartania. Nagy tanulási folyamat ez, nemcsak neki, hanem neked is, hiszen nem könnyű szigorúnak és következetesnek lenni, amikor rád néznek azok a hűséges kutyaszemek. A tiéd pedig villámokat fog szórni, amikor meglátod, hogy amíg nem figyeltél oda, szétvágta a lakást, ellopta az ételt és ki tudja még, mit rosszcsontkodott őkelme, amiért persze jól megszidod, de igazán nem tudsz haragudni rá. A felelős kutyatartáshoz hozzátartozik az is, hogy ivartalanítod a család kedvencét, odafigyelsz rá, minden évben elviszed oltásra (és ha kettőt köhhint, már rohansz is vele az orvoshoz, tapasztalat), foglalkozol vele, esőben, hóban és sárban is sétálsz vele. Nagyon át kell gondolni, milyen kutyát választ ember maga mellé társként, olyan temperamentumú eb kell, aki illik hozzánk, az életvitelünkhöz, a habitusunkhoz, különben kínszenvedés lesz az együttélés. Arról is beszélni kell, hogy az ebtartás sok költséggel jár, tudd, ezt is vállalod, amikor magadhoz veszel egy kutyát.

Deménynek mára rengeteg követője van, ami már felelősséggel jár, és én úgy gondolom, hogy Judit ezt nagyon is átlátja, és azon túl, hogy Demény nevében hirdeti az igét, odaáll a nemes ügyek mellé is. Ezek közül eddig a legnagyobb vállalás a Valentin-projekt volt, melynek eredményeként nagyon sok kutyus gazdisodhatott. Óriási élmény volt részt venni ebben a folyamatban, nézni, hogyan döbben le mindenki azon, hogy mennyien segítettek, és végigkövetni, hogyan kerülnek a kutyusok szerető családba. Azóta is folyamatosan részt vesz Demény és a falka egy csomó kezdeményezésben, rangjához híven, véleményvezérként jó ügyek mellé áll, így kell ezt csinálni, így kell jól élni a hírnévvel. Mert egy ekkora rajongótábor valóban felelősséggel jár, amellyel Judit nagyon okosan él, arra irányítja a figyelmet, ami tényleg fontos, és amivel nagy segítséget tud nyújtani a kutyusoknak. A celebek felületes rengetegében nagyon üdítő egy ilyen karakán személyiség, aki a maga sokszor nyers modorával sokat tesz azért, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen.

Ha csak egyetlen ember elhoz egy menhelyről egy kutyát, akkor nem hiába íródott meg ez a könyv (amelynek bevételének egy részével amúgy az Eszkuláp egyesületet támogatja a szerző). Demény a felelős gazdikon túl azokért az önkéntesekért is ugat, akik emberfeletti munkát végeznek a kutya menhelyeken, és akikről szintén kevés szó esik, pedig ők igazi hétköznapi hősök. Deményhez nem illenek a nagy szavak, ezért én csak sok töpit kívánok neki, és azt, hogy minél tovább itt maradjon közöttünk, Juditnak pedig kitartást a falkához és a trollokhoz, magunknak pedig még sok vidám, szomorú, vicces és megható pillanatot, vagyis maradjon minden, úgy ahogy eddig, és nem lesz baj. Minek szaporítom a szót, hö? Ez egy jó könyv, tessék elolvasni!

8/10