Hát hogy lehet így befejezni egy könyvet?? Hogy??! Az első rész, a Zúzmaraszív után (itt írtunk róla) is tűkön ülve vártam a következőt, erre végre itt van a második kötet, és olyan, de olyan függővége van, hogy az ember a falat kaparja. Nem mellesleg nagy az esély rá, hogy megtaláltam a top10-es listámra az idei év legjobb gyerekkönyvét; ez a kötet nem hogy méltó folytatása az előzőnek, sok tekintetben túl is szárnyalja azt. Tele van mágiával, kalanddal, izgalmas utazással, hihetetlen pörgős és akciódús, miközben végig azt tartja középpontban, hogy haraggal és rosszindulattal nem lehet célt érni. Remek könyv remek üzenettel, messze nem csak gyerekeknek.

A Zúzmaraszív legénysége eléri úti célját, Aurórát, a legendás útkereső erődöt, ahol Ash talán újabb nyomra lelhet a szüleihez vezető altató sorai alapján. Auróra azonban mégsem az a paradicsomi hely, amelynek elsőre tűnik, ráadásul Ash dalszövő ereje bajba sodorja a legénységet. Ash és barátai újabb utazásra indulnak, amely hihetetlen titkok közé vezeti őket. Lehet, hogy a dalszövők rejtélyes erődje, Napforduló mégis létezik?

Minden ízében imádtam ezt a könyvet. Elég vaskos, mégis hihetetlen gyorsan lehet vele haladni, minden oldalon kalandból kalandba csöppenünk, végig izgalmas, a dinamikája elképesztő. Jamie Littler borzasztó jó ír; tökéletes arányban adagolja az akciójeleneteket és a lelkizős részeket, miközben a karakterei is gyönyörűen épülnek. A magyar kiadás is remek: a borító szuper, a fordítás klassz, szépen gördül a szöveg, abszolút a célkorosztály ízléséhez igazodik, miközben felnőttként is nagyon jó élmény olvasni.

A kötet elején kicsit hiányzott nekem a történetből egy hús-vér antagonista (Szilánkot imádtam az első részben), inkább eszmék és az eléggé elvont lidércek ellen folyt a küzdelem, de a végére minden értelmet nyert. Igen, felnőttként (lehet, hogy gyerekként is) elég könnyű kitalálni, ki is az a Rettentő Nagyszarvú, de nekem ez egy pillanatig nem tette tönkre az olvasásélményemet, végig ugyanúgy izgultam, mint Ash. És ha már Ash: ez a fiú csodálatos főszereplő. Végre egy olyan gyerek, aki tényleg gyerek – fél, biztonságra és szeretetre vágyik, sokszor irányítják az indulatai, néha meggondolatlan, mégis bátor, és a helyén van a szíve. Így kell megírni egy middle grade könyv főszereplőjét.

A többi karakter is nagyon szerethető, nekem most került igazán közel a szívemhez Varjú, aki talán a második legfontosabb szereplővé lépett elő ebben a kötetben. Nuk kapitány élethez való hozzáállását imádom, Luna a kislány alteregóm, Tobu pedig lassan valódi apafigurává válik Ash számára, és én nagyon értékelem a sebezhetőségének a felfedését. Az illusztrációk pompásak, még mindig Luna a kedvencem, de a leviatánokat is percekig el tudtam nézegetni. Lendületes, fiatalos és humoros minden rajz, épp ahogy maga a könyv is.

A kalandok során szinte tapintható Ash karakterfejlődése, és már most érezhető, hogy a trilógia végére egy csodálatos coming-of-age (vagy felnőtté válási) történet kerekedik belőle. Ez a kötet a gyerekek nyelvén beszél bátorságról és céltudatosságról, elfogadásról, barátságról és szeretetről. Elképesztő, ahogy a dalszövők (és persze a leviatánok!) történetén keresztül szinte észrevétlenül érzékenyít, és az előítéletek romboló hatását bemutatva a másik megismerését szorgalmazza. Ash-en keresztül pedig azt is megmutatja, hogy a család nem feltétlenül a vér szerinti kapcsolatokat jelenti; sokkal fontosabb, hogy ki figyel oda ránk, kire számíthatunk a bajban, és ki fogad el minket olyannak, amilyenek vagyunk. Csodás történet; én hatalmas lelkesedéssel várom a következő részt.

10/10

A kötetet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.