7 izgalmas magyar regény a nyár végére
2021. augusztus 18. írta: Nagy Judit Áfonya

7 izgalmas magyar regény a nyár végére

Lassan búcsúzik 2021 forró évszaka, de ez közel sem jelenti azt, hogy le kellene mondani az izgalmas olvasási élményekről. A szeptember beálltával - ha a világjárvány nem szól közbe ismét - megindul a könyvrajongók várva várt "fesztiválidőszaka", ugyanis ősszel megrendezésre kerül a Könyvhét, a Könyvfesztivál és a Margo is. Addig is, míg az újdonságokra várakozunk, íme egy nyárvégi válogatás ismert és kevésbé ismert magyar szerzőktől, változatos stílusban, hogy mindenki megtalálja a kedvére való nyárutó-olvasmányt ezekben a hátralévő forró napokra. 

1. Arthur Koestler: A vágyakozás kora

covers_511850.jpg

Rögtön egy kakukktojással nyitjuk a listát, ugyanis Koestler Artúr személyében egy Budapesten született, de később Nyugatra emigrált szerzővel van dolgunk. A hosszú életet élt, és végül Londonban elhunyt szerző a 20. század egyik legfilozofikusabb szemtanúja és irodalmi krónikása, ennek megfelelően pedig kiemelkedő regényében, A vágyakozás korában a szereplőkön keresztül ütközteti a különböző politikai irányzatokat, eszméket és motivációkat. Koestler maga is több eszmeiségbe belekóstolt, volt hithű kommunista, majd a spanyol polgárháborút követő időszakban kiábrándult, és a század közepére már képes volt az akkor megerősödő sztálinista rezsim hibáit végigvenni és kritikával illet,, mindezt úgy, hogy magát a kommunista eszmeiséget leválasztotta az elvadult irányvonalról. Ez a finom, rétegenként lefejtett és megvizsgált idea megjelenik az 1950-es évek Párizsába helyezett cselekményben is, hiszen a regény szereplői sűrűn forognak diplomatakörökben, fogadások, vacsorák, különböző világnézetű emberek beszélgetései hozzák felszínre azt, amit ebben a világháború után már felemelkedőben lévő, de még bizonytalan helyzetben a kor értelmiségi fiataljai gondoltak és jövőjükre nézve feltételeztek. A regény atmoszféráján végigvonul egyfajta bizonytalanságérzet, mint a mindennapok része, hiszen ekkoriban még senki sem tudhatja, hogy a kulturális attasénak álcázott szovjet kémek miként jelentenek a sebeit nyalogató, de megerősödni próbáló nyugati világ mindennapjairól, és a e szabadgondolkodók sem tudhatják, hogy a Vörös Hadsereg nem fogja-e kiterjeszteni az ellenőrzése alá vont területeket akár Párizsig is, ha Sztálin úgy akarja... 

2. Kepes András: Istenek és emberek

covers_510603.jpg

A beszélgetések tematikánál maradva az íróvá avanzsált népszerű televíziós riporter regényének szereplői egy hóvihar miatt kényszerű összezártságba kerülnek egymással. És hát, amíg tombolnak odakinn az elemek, mit is kezdhetne magával egy sokszínű társaság, akiknek különböző a múltja, a hitvallása, az értékrendje? Vacsora és italozás közben megvitatják múltunkat, jelenünket, és elképzelhető jövővariációinkat. Korrajzot kapunk a világról, amelyben élni vagyunk kénytelenek, és az ide elvezető, vagy innen elágazó ok-okozati összefüggések sem kerülhetik el a diskurzusba ültetett, mélyebb elemzést. A szöveg akár egy intellektuális vacsoracsataként is felfogható, vagy textuális kamaradrámaként, ízlés szerint. Szellemi tornaóra esős, begubózós hétvégékre. 

3. Fejes Endre: Rozsdatemető

covers_503365.jpg

Újra és újra kiadott, minden generációnak odakínált családregényről van szó, amely az I. világháborútól egészen a regény keletkezésének időpontjáig, 1962-ig követi nyomon a Hábetler családot. Hosszú vallomás ez a szöveg, évtizedeket átívelő történet, mely rögtön egy gyilkossággal kezdődik. Ám ahhoz, hogy megérthessük ezt a pillanatot, vissza kell térnünk a múltba, és fokról fokra feltárni, mi vezethetett idáig, ez az utazás pedig erős lelket és töretlen odafigyelést kíván.
Aktualitásából, üzenetéből semmit sem vesztett, nem csoda, hogy számtalan kiadást ér meg, ráadásul úgy, hogy időközben többször is változott a politikai széljárás. Egy regény, amely megfelelt a Kádár-korszak irodalmi kritériumainak, és megfelel modern korunk elvárásainak is, noha tartalmát tekintve két generációnyi szenvedéstörténetre kell készülni családon belüli erőszakkal, halállal, nélkülözéssel és egy megromlott házasság minden keservével. Maga a Nagy Magyar Valóság a 20. század első felében, és egy-egy pillanata talán még ismerős lehet azok számára is, akik jóval az elhallgatás és elhallgattatás kora után születtek, a szabad világban. Kérdések és élethelyzetek, amelyekről gondolkodni, beszélni kell, de leginkább elolvasni és képet kapni mindarról a szenvedésről és áldozathozatalról, amelyre korunk a maga jólétével és választhatóságával ráépült. 

4. F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye

covers_587375.jpg

Maradunk a 20. századi Magyarországon, ezúttal a II. világháborút követő átmeneti időszakban, amikor még nem volt általános a titkosrendőrségtől való rettegés, de a jövő éppoly bizonytalan volt, mint a tartós béke reménye. Egy szinte még gyereklány kopogtat be ekkor, 1948-ban egy nőgyógyászhoz, aki maga is sérült lelkületű férfi, bizonytalan helyzetben. Mindketten magányosak, bizonytalanok, és a korkülönbség dacára egymásból merítenek erőt a túléléshez, a tovább éléshez. Egy regény, ami bár a nyomorúság leküzdéséről és a veszteségről is szól, mégis a szeretetben és az összetartozásban csúcsosodik ki. Nem csoda, hogy megfilmesítésére sem kellett sokat várni, a 2019-es Akik maradtak c. dráma öt filmes díjat is besöpört, köztük a Szófia nemzetközi filmfesztivál  FIPRESCI díját is. 

5. Fábián Janka: A rózsalugas

covers_489520.jpg

Messzebbre utazunk a magyar történelemben, egészen az 1848-49-es szabadságharc korába. Egy Balaton-felvidéki nemes, Radványi Endre életének meghatározó pillanatait kísérhetjük végig, aki gyerekként éli át a forradalmat, ami elveszi tőle az édesapját. Endre így apa nélkül nő fel a családi birtokon, de tragédiáinak sora ezzel még nem ér véget. A veszteségek sora arra kényszeríti Endrét, hogy szakítson a hagyományokkal. Egy fiatal nemes, aki szerelemre talál, majd kénytelen hátrahagyni családi örökségét, éppen az az egy személybe sűrített nemzettragédia, ami a sikertelen forradalom utáni állapotokat szimbolikusan is képes jellemezni. Regénybe öltözött gyász és emigráció, hazaszeretet és honvágy. A fiatal férfi alkalmazkodóképessége ugyan túllendítheti őt a veszteségeken, de a remény a boldog végkifejletre mindvégig vele marad, ahogy az olvasóval is, miközben képet kap a 19. század végének vándorló generációjáról, és a  sokak által kergetett amerikai álom agyonhajszolt korszakáról.   

6. Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az emberek országa

covers_553542.jpg

A spekulatív fikció szerelmeseinek is tartogat olvasmányélményt a nyár végi lista, hiszen ebben a regényben mindjárt a III. Világháború és a klímaváltozás utáni világba csöppenünk, ahol az emberiség leszűkült életterében Kalaallit Nunaat, vagyis az Emberek országa a kultúra utolsó mentsvára, a tudás tárhelye és őrzője. A jövő vezetői tisztviselőt kiképező iskolába felvételt nyer egy tehetséges lány, de a tanulási lehetőségből kimarad egy különös álmokat látó, otthontalan fiú. A két fiatal sorsa azonban hamarosan összefonódik, az álmok pedig különös jelentőséggel ruházzák fel a fiút, akinek a legigazságosabb társadalomban is az igazáért kell küzdenie. A disztópiák és az ifjúsági regények kedvelőinek kellemes keresztmetszetet nyújt ez a regény, ráadásul korunk egyik legégetőbb problémája, a klímaváltozás kérdésköre is aktívan megjelenik a cselekményben. A megváltozott világban számos önálló, új állam jön létre, mindenki a maga módján próbálja meg túlélni a viharokat, a napot és a töménytelen vizet. Hogy milyen lehetőségei vannak néhány tehetséges fiatalnak ebben a világban? az ebből a kamaszoknak és felnőtteknek is egyaránt tanulságos kikapcsolódást nyújtó regényből kiderül. 

7. Fayer Sándor: A Mars pokla

covers_666738.jpg

Cli-fitől a sci-fi felé haladunk, hogy listás utazásunk a múltbeli Marson érjen véget. A regény kiindulópontjának éppen újra szomorú aktualitást ad a 20 évig tartó afganisztáni misszió, melynek magyar katonák éppúgy a tagjai voltak, NATO más tagállamainak kiküldött egységei. A szerző maga is szolgált a közel-keleti régióban, így katonai szakzsargonja, harcjelenetei és technikai felkészültsége nem csupán a képzelet szüleménye, hanem saját tapasztalaton alapuló élményanyag. A csavar viszont nem sokáig várat magára, hőseink a fizika általunk ismert törvényei által nem megmagyarázható módon a Marson találják magukat, és szövetséget kötnek az egyik helybéli idegen fajjal, hogy amíg nem találnak megoldást az emberek bolygóközi utazási problémáira, együttesen szállnak harcba az idegen fajt fenyegető agresszív teremtmények ellen. 
A sci-fi retrósabb vonulatára, a 60-as-70-es hőskorára emlékeztető szöveg nem bonyolítja túl fizikai és biológiai tudományos fejtegetésekkel a cselekményt, helyette eseménydús és akcióközpontú kikapcsolódást nyújt nem csak a zsáner szerelmeseinek. Az őszi SFF megjelenések előtt mindenképp érdemes elolvasnia mindazoknak, akik kellemesen, szórakozva töltenék el a nyár utolsó napjait.

 

A könyveket a Joshua Könyvek, a Libri, a Magvető, a Tilos az Á Könyvek, és az Athenaeum kiadók biztosították. 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8116659782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása