Már a Maxim Kiadó korábbi kötetei kapcsán is írtam, mennyire meg tudnak venni engem maguknak a borítóik; a Tajtékzó világé elképesztő gyönyörű a színeivel és a végtelenséget és erőt sugárzó horizontjával. A kötet fülszövege is tetszetős, olyan disztópiát ígér, amely karakterközpontú, ráadásul egy anya küzd benne a gyermekéért. A cli-fi elég népszerű műfaj lett mostanában, aminek én kifejezetten örülök, de nem csak azoknak ajánlanám a könyvet, akiket a Föld lehetséges sorsa érdekel, hanem azoknak is, akik kalandos, izgalmas, elgondolkodtató történetet keresnek, és akik szeretnek elmélyedni egy főszereplő lelkében. Ez a kötet vérbeli karakterdráma sok feszültséggel és meglepetéssel.
A jelenkor után alig egy évszázaddal az emelkedő tengervíz lassan elárasztja a szárazföld nagy részét. A magaslatok szigetcsoportokat alkotnak, amelyek kikötőkké és telephelyekké válnak. Myra és kislánya, Pearl a Madár nevű vitorlásukkal járják a tengert, és kifogott halakkal csereberélnek. Myra férje hét évvel ezelőtt magával vitte idősebbik lányukat, Row-t, és amikor Myra tudomást szerez róla, hogy Row Grönlandon élhet, elindul, hogy megkeresse. Az egyre szaporodó kalóztársaságok tenyészhajókra gyűjtik a fiatal lányokat, így Myra kétségbeesett versenyt fut az idővel.
A fülszöveg eléggé spoileres, majdhogynem elmeséli az egész kötet történéseit, úgyhogy én javasolnám a figyelmen kívül hagyását, ha az olvasó izgulni is szeretne a fordulópontoknál. Nekem nagyon sokat rontott az olvasásélményen, hogy előre tudtam, ki lesz Myra segítségére, mi fog történni vele a vízen, és milyen nehézségekkel kell majd szembenéznie. A kalandokból adódó izgalom így nekem sajnos nagyon lecsökkent, úgyhogy a regény nagy részét eléggé untam. Egyébként is kicsit túlírtnak éreztem, szerintem sem a külső történések, sem a belső folyamatok nem indokolják ezt a terjedelmet, 200-250 oldalban egy sokkal feszesebb és feszültebb regény lehetett volna belőle, üresjáratok nélkül.
Több tekintetben sem azt kaptam, amit vártam ettől a könyvtől; egyrészt szinte olvashatatlan fordításra készültem, de vagy a fordító táltosodott meg, vagy a korrektor végzett jó munkát (vagy mindkettő), mert a kötet prózája gördülékeny, jól olvasható. Másrészt mivel a kötet a Dream válogatásban jelent meg, ifjúsági regényre számítottam, ez a könyv viszont nekem sokkal komorabb és komolyabb hangvételű volt. Inkább talán a Mont Blanc válogatásban tudnám elképzelni, ráadásul a hangsúly sokkal inkább Myra lelkének rezdülésein és alakulásán volt, mint a külső történéseken. A kötet felépítése, íve (és vége) is meglepetés volt számomra, mert rövidebb utazásra számítottam.
A világépítését sokan kifogásolták már, és valóban vannak az írónőnek érdekes megoldásai – például miért lesz a mostani világunkból hirtelen A Karib-tenger kalózai? Miért és honnan kerülnek elő például ágyúk??? Miért van az, hogy bárki be tud ugrani egy italra a kikötőkben, de fára és vászonra nincsen pénzük? Satöbbi. Engem egyébként ez szinte egyáltalán nem zavart olvasás közben, egyszerűen a szereplőkre koncentráltam. Myra nagyon könnyen azonosulható, hús-vér ember, aki bármit megtenne a lányaiért, és nem riad vissza az erkölcsi szürkezónába tartozó tettektől sem. A jellemfejlődése, a lelki folyamatainak bemutatása remek, talán ebben a legerősebb a regény.
A mellékszereplők leginkább csak a Myrával való viszonyuk tükrében láthatók (ezt támogatja az E/1-es nézőpont is), emiatt azonban nekem megmaradtak járulékosnak, a szerelmi szál(ak)at sem éreztem túl hitelesnek. Atmoszférájában azonban nagyon különleges a regény, annak ellenére, hogy a vízzel kapcsolatos lehetőségeket szerintem nem igazán aknázza ki. Ha kivennénk a vizet a képből, és Myra simán erdőn-mezőn keresné a lányát egy világégés után, szinte ugyanott lennénk. A középpontban az anyaság, az anyai szeretet, a soha véget nem érő féltés és lelkiismeret-furdalás áll, minden más csak körítés.
8/10
A kötetet a Maxim Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
