Az idei megjelenések közül eddig nagyon kevés szépirodalmat olvastam, mert valahogy az utóbbi évek során mindig elég nyomasztó kötetek kerültek a kezembe, olyat pedig most nem szeretnék olvasni. Ez a könyv azonban olyan gyönyörű, a fülszövege alapján pedig olyan érdekesnek és reménytelinek tűnt, hogy nem tudtam neki ellenállni. És milyen jól tettem. Nem egy habkönnyű olvasmány, korántsem, de gyönyörűen mutatja be az emberi kapcsolatokat, a nőként való létezés aspektusait, a küzdelmeket és boldogságot, magát az életet. „A fekete nők és gyermekeik, valamint az anyaság és a kitartó újrakezdés regénye.”
A történet három szálon fut: kettőn Josephine életébe pillantunk be 1855-ben majd 1924-ben, a harmadikon pedig Josephine dédunokájának unokáját, Avát követjük 2017-ben. A három generáció útját láthatjuk a rabszolgaságból a szabadságba, a szálak pedig össze-összefonódnak. A regény Avával kezdődik, aki egyedülálló anyaként igyekszik gondoskodni tizenkét éves fiáról, Kingről, ezért Martha nagyihoz költöznek, aki a gondozásért cserébe fizet neki. Az asszony demenciája azonban rosszabbodik, és egyre inkább felszínre kerülnek az előítéletei. Josephine 1924-ben egy virágzó gazdaság tulajdonosa, és éppen a fia, Major esküvőjére készül. A szomszédjába költöző Charlotte sűrűn meglátogatja, a fehér házaspár megjelenése azonban nem várt eseményekhez vezet. Eközben Josephine visszaemlékezéseiből feltárul a déli ültetvényes birtokok világa; rabszolgaként dolgozó anyja és apja az Újraálmodók segítségével készül a szabadságra.
A regény időkezelése egyedi, és bevallom, nekem kellett egy kis idő, hogy tudatosítsam, ki kicsoda, és ebben sokat segített a könyv fülszövege. Mind a három történetszál izgalmas, bár nyilvánvalóan más típusú izgalomra számít az ember egy ültetvényen, mint 2017-ben, és ez kicsit el is billenti a mérleget a korábbi szálak irányába. Emellett nagyon sajnálom, hogy nem Josephine végig a főszereplő. Értem, hogy miért kellett belelátnunk napjainkba is, és Ava nagyon könnyen kedvelhető, a bizonytalanságain szépen felülkerekedő nő, akire Josephine a regény végére valóban büszke lehetne. Ennek ellenére nekem hiányzott Josephine felnőttkora (a gyermekkorát és időskorát látjuk), szívesen olvastam volna arról, hogyan is sikerült elérnie azt, amibe 1924-ben belecsöppenünk.
Pillanatnyi betekintést kapunk a nők életének egy sorsfordító időszakába, és a könyv annyira jól van megírva, hogy én akár három különböző regényben is el tudnám ezeket a szálakat képzelni. Hiányérzetem volt a végén, olvastam volna még, főleg Josephine-ről. A történetmesélés dinamikus, a karakterépítés remek, a főszereplők mellett az őket körülvevők is hitelesek, az atmoszféra pedig talán a legerősebb az egész regényben. Az olvasó ott érzi magát a szereplők mellett, velük lélegzik, velük izgul, csalódik, reménykedik.
Számomra nem feltétlenül a faji elnyomás és előítéletek ábrázolása miatt lett jó élmény a könyv elolvasása; az emberi kérdések szerintem sokkal érdekesebbek voltak. Nem csak fekete nőként, hanem úgy egyáltalán nőként helytállni ebben a világban, az anyaság aspektusai, a családi összetartás, a szeretet határai… sok-sok fontos témát érint a könyv.
Azon pedig igazából nem kéne csodálkoznom, hogy az Európa Kiadó mennyire igényes kiadásban hozta el nekünk ezt a történetet (a fordítástól a szedésig), mégis muszáj megemlíteni, hogy a magyar borító mennyivel sokkal jobban illik a könyvhöz, mint az eredeti. A kövek (a tizenkét kő) szimbolikája végigkíséri a regényt, és a borítón való megjelenítésüket (a csillagos kővel együtt) én nagyon köszönöm. Gyönyörű, és tökéletesen illik ehhez a néha mágikus, néha nagyon életszerű történethez.
9/10
A kötetet az Európa Könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
