A bejegyzésben spoilerek előfordulhatnak!

Mark Millar neve nem volt ismeretlen a számomra, mikor belekezdtem a Jupiter hagyatékába. Ezt megelőzően több képregényt is olvastam tőle, közülük a Polgárháború és a Logan: Kíméletlen jövő (ITT írtam róla) voltak a legemlékezetesebbek. Főleg ez utóbbi miatt bizakodtam, mert nagyon tetszett az alapötlete és a hangulata, ámbátor tartottam is tőle, mert Millar hajlamos félremenni vagy kapkodni is néhol, főleg a történetei lezárásánál.

A Jupiter hagyatékának az előbbiből és az utóbbiból is kijutott. A felütése ígéretes. Leginkább az tetszett, hogy mondanivalóját egy családon (baráti társaságon), tehát kvázi szűk keresztmetszeten (szereplőgárdán) keresztül közli. Így végig határozott a fókusz, sőt, a sorok között olvasva a családi viszály mögött felsejlik a társadalomkritika is. Ez utóbbiból sokkal több kellett volna, mert így a történet végének konklúziója elkapkodott, és kvázi lóg a levegőben: „A diktatúra sosem marad fenn, mert egyetlen ember sem lehet okosabb egy egész népnél.” Ez nem csak légből kapott, de túlságosan utópisztikus kijelentés, főleg a kötet addigi eseményeinek fényében. Ez a végkövetkeztetés nagyon ingatag lábakon áll.

Az ideáig vezető út viszont bővelkedik a jobbnál jobb fordulatokban, és az alkotók mind szövegileg, mind képileg felvonultatnak érdekes karaktereket, akiknek a sorsát izgalmas végigkövetni.

A szereplők előtt azonban kezdeném az alapötlettel. A történet szerint a XX. század derekán Sheldon Sampson egy látomást követően rejtélyes erő tanulmányozásába kezd fivérével, Walterrel. Felfedezésük nyomán nem csak a családjuk esik szét, hanem a világ folyása is mindörökre megváltozik. Napjainkban Sheldon és Walter már szupererőkkel megáldott, legendás hősök, akik előtt mindenki fejet hajt. Azonban a saját képükre és hasonlatosságukra alakított gyermekeik elbuknak: Chloe és fivére, Brandon szégyent hoznak dicső felmenőikre, botrányt botrányra halmoznak. Amikor pedig a szuperhős-dinasztia egyik ága erőszakkal magához ragadja a hatalmat, a többieknek menekülnie kell. A korrupt zsarnokok bűnei azonban utolérik őket, a világ a szakadék szélén táncol, a rejtőzködőknek pedig fel kell venniük a kesztyűt, hogy visszaszerezzék Jupiter hagyatékát.

A kötet elején főleg az tetszett, hogy az alkotók időt szánnak arra, hogy a fő eseményekkel párhuzamosan bemutassák az előzményeket is, így nem csak vázlatosan derülnek ki a miértek, hanem jól megalapozzák velük a történések gyökerét.

Ezáltal a később kibontakozó családi viszály is hangsúlyosabbá válik, illetve a karakterek által elkövetett hibák és azok következményei is jobban kiütköznek. És miközben zajlik a családi viszály, Mark Millar és a rajzoló, Frank Quitely egy új szuperhős-világot alkotnak, amely merőben más, mint az eddigiek, mind gondolkodásmódban, mind motivációkban. Ugyanis az első generáció képességei nem veleszületettek, hanem szerzettek, így ők teljesen máshogy viszonyulnak az erejükhöz, kvázi óvatosabbak, míg a gyerekeiknek már az ölébe hull az adomány, ezért felelőtlenebbek. Ez pedig a szakadék szélére taszítja a kialakított rendszert, kikezdi a vezetői láncolatot, ami a világban dúló gazdasági válsággal együtt majdnem teljes összeomlást, világégést okoz. Ez a belső viszály tehát fokozatosan hat kifelé, és szinte belerángatja az egész emberiséget. Viszont nem csak családi egyet nem értésről van szó, hanem az egyik oldalon megjelenik a hataloméhség, amiért minden áron igába akarják hajtani a világot, másik oldalon pedig a túlélési ösztön, amiért még a szuperbűnözőknek nevezett egyénekkel is összeállnak a karakterek. Utóbbiak azonban nem tekinthetők igazi szupergonoszoknak, mivel csak annyi a „bűnük”, hogy nem értenek egyet az uralkodó oldallal. Ezzel el is érkeztünk a kötet egyik legnagyobb hiányosságához (az elkapkodott vég mellett). Mégpedig ahhoz, hogy a kötetben nincsenek klasszikus értelemben vett főellenségek, akik ellen a hősök összefognak és leverik őket. Csak véleménykülönbségek vannak, amelyek végül ütköznek, de igazi katarzis nélkül.

De kik is mozgatják igazából a történetet? Alapvetően Sheldon és fivére, Walter Sampson, valamint előbbi gyerekeik, akik nem igazán tudnak felnőni az örökségükhöz. Mind Brandon, mind Chloe küzd a saját démonaival. Előbbi a bizonytalansággal és az apja árnyékával, utóbbi a függőségeivel és a depressziójával, miközben a szüleik rájuk is kivetítik a viszálykodásukat. Walter sikeresen az apja ellen fordítja Brandont, kihasználva azt, hogy egyedül nem képes cselekedni, aminek a végén Chloe kénytelen menekülni, fivére pedig nagybátyjuk bábjaként veszi át a hatalmat. Itt lép képbe Hutch, Cloe szeretője, a gyerekének apja, aki, lévén nincs szuperképessége, egy teljesen más felfogást hoz a történetbe, főleg azáltal, hogy nem riad meg attól, hogy kiálljon harcolni a szeretteiért, és a maga eszközeivel eléri, hogy felnézzünk rá a küzdő szelleméért.

Hutch háttérsztorija külön kötetet érdemelne, de így is elég erőteljes. Az ő apja Sheldon és Walter mellett egy harmadik apaminta, és egyben a legpozitívabb is. Emellett Tűzróka sorsa motiváló erővel is bír, a fia általa válik azzá, akinek lennie kell. Valamint az öröksége az unokáját is inspirálja, amivel a harmadik generációnak is jó példát mutat.

Ellenben az nagyon zavart, hogy a hétköznapi emberek teljesen háttérbe szorulnak, ami a szűk fókusz miatt érthető, viszont az már kevésbé, hogy a harcok során emberek kerülnek veszélybe/halnak meg, és az ő tragédiáik alig jelennek meg egy-egy mellékes képkockán. Értem én, hogy végig feszes fókuszú a kötet, de néhány hasonló történetben azért jobban megmutatkozott a külvilág. A teljes képhez ez itt is fontos lenne.

A rajzolásra visszatérve Quitely kompozíciói gyönyörűek. Millar szövegéhez és a világ hőseihez illenek ezek az éles képek, amihez a színezés is szépen igazodik. Tetszettek ezek a letisztult színek, és a főleg pasztelles árnyalatok. Bár helyenként kissé sterillé tették a látványvilágot.

A Jupiter hagyatéka összességében egy jól összerakott képregény. Vannak azonban hiányosságai, amelyek néhol zavaróak, néhol inkább csak hanyagság eredményei. Jó az alapötlet, és legtöbbször jó a kivitelezés, kivéve a végén, amit nagyon elsiettek az alkotók.

7/10

A képregényt a Fumax Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.