A kritika spoilert tartalmazhat!

Jeph Loebbal a Batman: Hush lapjain ismerkedtem meg, és habár nem rajongok különösebben Batmanért (meg nagy általánosságban a DC-ért), de ezzel a történettel mégis elvarázsolt, aminek többszöri újraolvasás lett a vége. Ilyen előzmények után nagyon vártam a Tim Sale-lel közös „színes” sorozatát, de legfőképpen a Hulk: Szürkét, ami harmadik volt a Fenegyerek: Sárga és Pókember: Kék után a sorban. Hulk ugyanis a kedvenc Marvel karakterem a kettőssége, a vívódása és a meg nem értettsége miatt. Továbbá az is a kötet mellett szólt, hogy újramesélt történetről van szó, ami egyik kedvenc történettípusom. Loebék új megközelítést alkalmazva mutatják be a karakter eredettörténetét, az első 24-48 órájára fókuszálva.

Mielőtt a világ számára kiderült, hogy Bruce Banner a Hulk. Mielőtt Bruce szerelmet vallott Betty Rossnak. Mielőtt Hulk zöld lett… Létezett egy szürke Hulk. Bruce Banner életét darabokra szaggatta a gamma-bomba robbanása. Ettől a pillanattól fogva szabadult el a Föld legerősebb teremtménye: a Hihetetlen Hulk. De bármennyire erőssé vált is, a szívét mégis össze tudta törni legádázabb ellensége, „Mennykő” Ross tábornok lánya, Betty Ross…

A történet különlegességét az adja, hogy nem csupán egy karakter születését meséli el, hanem Hulk Betty Ross-szal való kapcsolatára is koncentrál. Ahogy Loeb fogalmaz a kötet végén található vázlatokban: „Akárcsak a többi „színes” füzet, alapjaiban a Hulk: Szürke is szerelmi történet.” És valóban Hulk Betty iránti ragaszkodása a történet meghatározó eleme, sőt ez az egész kötet kiindulópontja. Bruce Banner ugyanis Dr. Leonard Samson rendelőjében emlékszik vissza a történtekre pont azon a napon, aminek a Bettyvel közös házassági évfordulójának kellett volna lennie. A múltidézés kiindulópontja a szeretett nő elvesztése miatti bűntudat, ehhez társul az emberiség miatti lelkiismeret-furdalás Hulk tettei és a gamma-bomba létrehozása miatt. A kettő közül az utóbbiak érintik súlyosabban, de mégis Betty motiválja arra, hogy előbújjon, és kockáztassa, hogy elkapják, csak azért, hogy beszélgethessen a barátjával (pszichiáterével). Bannert (aki ugyan keveset szerepel), de főleg Hulk karakterét a Loeb/Sale páros rendkívül átélhetően ábrázolja. Erre ráerősít, hogy először éreztem azt, miközben a karakterről olvastam, hogy igazán zavarodott, megtört, és egyáltalán nem érti a világot maga körül. Úgy viselkedik, mint egy négyéves gyerek, aki nincs tisztában az erejével, csak dobál, tör és zúz, miközben kétségbeesetten akarja, hogy hagyják békén, vagyis inkább azt, hogy azt tehesse, amit akar.

Érdekes volt látni, hogy a jelenben minden fekete-fehér, kivéve a Hulkot jelző élénkzöldet, ami megszakítja ezt az egyhangúságot.

Ezzel szemben a múlt képei megtelnek színekkel, kivéve Hulkot, mert ő végig szürke tusfestést kap. Hollingsworth színei mesteri módon képezik le a történet hangulatát.

A múlt színes ábrázolásával kontrasztot alkotnak Banner gondolatai a jelenben, aki nem képes csak fekete-fehérben látni a dolgokat. Főleg Hulkot és Ross tábornokot, akikben csak a szörnyet látja. Az is bonyolítja a helyzetet, hogy a tábornok Betty apja, akit elnyom és irányítani akar, sőt végig zsarnokoskodik, rosszul bánik vele, és ezt még a nem sok empátiával megáldott Hulk is észreveszi: „Hulk nem bántja Bettyt. Ross folyton bántja Bettyt.” Ezzel kimond egy egyszerű igazságot, de közben az értetlensége is kifejeződik, mert fel nem foghatja, hogy Betty hogy szeretheti mégis az apját.

Ugyanakkor a szerzők a szerelem mellett Hulk születésére is hangsúlyt fektetnek. Megjelenik a kötetben a világra való rácsodálkozása, a saját magával és a körülötte lévő környezettel való ismerkedés. Ezt monumentális képekkel támasztják alá, ilyen például a harmadik rész elején Monument Valley képe a nyúllal, ami egyben számomra az egyik legszebb, de egyben a legmeghatóbb jelenet is.

Azonban Hulk mégis csak Hulk, vagy, ahogy ő maga fogalmaz: „Hulk a Hulk”, és mint természetéből adódik, Hulk zúz! Hol sziklát, hol Vasembert, a lényeg az, hogy ezek a jelenetek nagyon pörgősek és látványosak, ezáltal ezeknél a részeknél gyorsan pörögnek az oldalak a kevés szöveg miatt, de ugyanakkor jobban is illettek a karakterhez, mint a beszédes, érzelmesebb részek.

A Hulk: Szürke összességében egy remek eredettörténet, amit a Loeb/Sale páros egyedi perspektívából ad elő. A történet maga születési és szerelmi történet egybegyúrva, megtartva a kettő közti arányokat. A szöveg mellett az ábrázolás is kiváló.

Ajánlom mindenkinek, aki kezébe venne egy különleges, egyedi kivitelezésű képregényt, de legfőképpen Hulk rajongóinak, mert ők különösen élvezni fogják ezt az újragondolt eredetsztorit.

10/10

A képregényt a Fumax Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.