Hercz Júlia könyvével először az Aranymosás Irodalmi Válogatón találkoztam, és már akkor felkeltette a figyelmemet történetének felütése és egyedi hangvétele. Aztán a borítóleleplezés kapcsán szembetalálkoztam a címlappal, ami nagyon megfogott. Aux Eliza munkája elegáns, letisztult, és tökéletesen illeszkedik a történethez, a kötetben megjelenített kor (19. századi Anglia) atmoszférájához. Ezzel megteremt egyfajta feszült, rejtélyes alaphangulatot, ami végigkíséri az egész történetet. Ezt az érzést a fülszöveg is fokozta bennem.

Különleges, veszélyes lények járják a 19. századi Angliát, akik a világokat elválasztó Fátyol résein szöknek át. Asarella tizenöt éves volt, a külvilágiak a szeme láttára meggyilkolták a szüleit. Ő lett Anglia egyetlen életben maradt őrzője, a Fátyol őre, ám ezt mélységesen titkolja. Hat évvel később úgy él, mint minden úri kisasszony, amikor különös levelet kap: halottnak hitt unokahúga életben maradt, és csak ő segíthet rajta. De hogy induljon el egyedülálló nőként egy ilyen illetlen kalandra? Szüksége van egy kísérőre. Dhelward, a híres earl, immáron tíz éve él emberek között, de a világ nem tudja róla, hogy holdvérű, egy félelmetes külvilági. Kínszenvedés számára minden nap az emberek között. Ráadásul ahhoz, hogy megőrizze képességeit, egy undorító bort kell innia… vagy varázserejű emberek vérét. Vajon miért lép kényszerházasságra a lánnyal? És ki küldte a titokzatos levelet? Útjuk számtalan veszélyes kalandon át vezet, de ki tudja, talán a legtöbbet akkor veszthetik, ha túl közel kerülnek egymáshoz…

Már a fülszövegből is látható, hogy a Hercz Júlia története ötvözi a történelmi romantikus regényt a fantasyvel, és pár oldal elolvasása után kiderült, hogy nagyon jól csinálja. Sőt, a cselekmény előrehaladtával egyre jobban belejött, ami egy olyan hibridet eredményezett, hogy nem tudtam letenni a könyvet, egyszerűen faltam a sorokat. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy nincs tovább, pedig olvastam volna még.

Most, hetekkel később is ugyanígy gondolom, mert a könyv nehezen megfogalmazható élményt nyújtott, de azért kísérletet teszek rá. Ahogy említettem a szerző a zsánerkeverés módszerét használja története elmeséléséhez, ami nem könnyű feladat, főleg, mert mindkét vagy adott esetben több zsáner szabályainak is meg kell felelni, és ez nem minden esetben működőképes. Hercz Júliánál azonban ezzel nincs baj, sőt, olyan tudatosan és természetesen használja mind a történelmi romantikus, mind a fantasy (urban fantasy) műfaj elemeit, hogy végig érződött, mennyire otthon van benne, különösen a 19. századi Anglia világában, mind a szokások, mind az etikett, mind az öltözködés, mind a mindennapi élet tekintetében. Látszott rajta a minden részletre figyelő kutatómunka, a téma iránti odaadás. Ezzel erős alapot teremt, ami nagyon fontos, mert fogta a viktoriánus kori hátteret, és ráeresztett egy fantasy valóságot mágiával, kitalált lényekkel, mindezt belemosva a való világba. Ez azonban csak erőteljes háttérvilággal működőképes, ami az Arany és Ónixnál maximálisan megvan. Olvasás közben teljes mértékben elhittem a szerzőnek, hogy az ő viktoriánus Angliájában létezik egy Fátyol, amin keresztül nem evilági lények jönnek át a világunkba. Ez pedig a világépítésnek köszönhető, mert minden apró részletet hitelesen ábrázolt, és otthonosan mozgott a felhasznált kor díszletei között.

A masszív hátteret az érzékletes leírások és a történetet benépesítő érdekes karakterek teszik élővé. A helyszínek, ruhák leírása olyan aprólékos, hogy láttam magam előtt az épületeket, tárgyakat, vagy éppen azt, hogy milyen ruhákat viselnek a szereplők, milyen hintóban vagy lovon ülnek, miket esznek. Mindezt a szerző szép, választékos nyelvezettel tárja az olvasó elé. De ugyanúgy odafigyel karakterei belső világának részletes ábrázolására is. Nem elégszik meg pár gondolat leírásával, hanem az érzelmeik és érzelmi változásaik, az egymáshoz való viszonyuk megjelenítése, a gondolataikba való részletes betekintés által fokozatosan megismerjük a két főszereplőt, Asarellát és Dhelwardot. Mindketten külön-külön is érdekes személyiségek, akik önállóan is megállják a helyüket, viszont együtt még izgalmasabbak, ahogy fokozatosan formálódik a kapcsolatuk. A szerelmi szál fokozatosan építkezik, az írónő nem kapkod el semmit, de megéri kivárni a kibontakozását.

Asarella egy erős női karakter, aki méltó társává válik a hideg, határozott külvilági earlnek, Dhelward pedig elkezd alkalmazkodni az ember feleségéhez, de úgy, hogy először észre sem veszi, hogy kötődni kezd hozzá. Amikor pedig mindkettejüknek feltűnik, hogy valami alakulóban van köztük, akkor az elején foggal-körömmel tagadják, de aztán már képtelenek rá, ahogy egyre fontosabbak lesznek egymásnak. Erre a pontra annak fényében jutnak el, hogy csupán egy egyezség hozza össze őket. Emiatt különösen érdekes végigkövetni a kapcsolatuk alakulását, hogy miként nyitnak egymás felé, és először hogyan jutnak el a bizalomig, majd a szerelemig. Ebből kifolyólag az romantikus jelenetek az elején még finomak, majd a végére erotikusba hajlanak. Az intim együttlétnek a végén pedig különleges funkciója van a regényben, így szerencsére nem csak az a helyzet áll fenn, hogy a jól végzett munka után a férfi megkapja megérdemelt jutalmaként a nőt, hanem belesimul a történetbe, és az egyik legszebb, legszenvedélyesebb jelenetté válik.

A szerelmi szál mellett fontos szerepet játszik a nyomozás is, amiben Dhelward segíti Asarellát. Különösen tetszett, hogy a kettő nincs meg egymás nélkül, hanem a közös kalandok, a rejtély felgöngyölítése mozdítja előre a kapcsolatukat. Miközben a nő unokahúgát keresik, veszélyekbe és nem várt kalandokba keverednek, így szinte egy percre sem áll meg a cselekmény, csak azokban a pillanatokban lassít le, amikor a kapcsolatuk kibontakozására szán időt a szerző. Az érzelmi és történeti szál ezáltal egyensúlyban van, együtt mozog, így megfelelő ütemű és mértékű az információadagolás is. A végkifejlet így pont úgy és pont akkor bontakozik ki, ahogy azt kell. A rejtély megoldását egy idő után lehet sejteni, de több olyan apróságot is elrejt a történetében az író, ami megzavarja az olvasót, ezáltal kellőképpen ütős marad a befejezés.

A történet ugyan befejezett, lezárt, és önálló könyvként is megállja a helyét, de maradtak benne olyan szálak, gondolok elsősorban a FOKA-ra, a tagok elő- és utóéletére, amit tovább lehetne szőni. Alapvetően szeretem az egykötetes történeteket, és tetszett is a lezárás, de most a kötet befejezése után igénylem a folytatást, mert ez a világ bőven elbírna még egy (esetleg több) folytatást is.

Az Arany és Ónix összességében egy kiváló debütáló kötet. Megvan benne minden, amiért jó olvasni egy könyvet: tudatos, minden részletre odafigyelő világépítés, kalandok, érdekes karakterek, egyedi háttérvilág, ahol a szerző tökéletesen ötvözi a történelmi romantikus és az urban fantasy elemeit egy letehetetlen mixet alkotva.

Olyan olvasóknak ajánlom a könyvet, akik szeretik a kevert zsánerű műveket, különösen, ha kedvelik a történelmi romantikus és a fantasy műfajt is, és nem probléma, ha némi krimi is vegyül a kísérletező jellegű végeredménybe.

10/10

A könyvet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.