Másfél év történéseit foglalta össze a híres holland műkincsvadász ebbe a kötetbe, mely legalább annyira igalmas, mint egy alaposan megterezett kalandregény, és olvasmányosságával képes mindvégig úgy fenntartani a figyelmet, hogy közben a gyanútlan olvasó nem csak szórakozik, hanem tanul is valamit.

Bevallom, új kedvencet avattam Brand könyvével, hiszen rég sikerült ennyire aktívan végigizulni egy történetet, ráadásul maga a tény, hogy a könyvben leírtak egy valós nyomozás részleteiről szólnak, és nem fiktív elemekből épülnek fel, különleges fűszert adott az olvasási élményhez.

2015-ben gondos kutatómunka után végül sor került egy több helyszínt érintő, összehangolt házkutatásra, melynek során előkerültek a Führer egyenként is több tonnás bronzlovai, más egyéb, de nem kisebb jelentőségű náci szobrokkal együtt. A Lépkedő lovak Josef Thorak munkája, aki Hitler egyik kedvenc művésze volt a náci korszakban, és mindent megtestesített, ami kifejezte a Birodalom esztétikai igényét. A szobroknak robusztus méretűnek, élethűnek, letisztultnak kellett lenniük, azaz pontosan azokat a jellemzőket kellett megmutatniuk, amelyeket Hitler jó, kívánatos művészetnek tartott. (Míg a modern, vagy absztrakt művészeti alkotásokat megvetette.) A Lépkedő lovak egykor a Birodalmi Kancellária udvarát ékesítette, olyan szögben elhelyezve, hogy Hitler rájuk láthasson a dolgozószobájából. A razzia során előkerült más szobrok szintén a Kancelláriában voltak hivatottak propagálni az árja ember dicsőségét.
Aztán elérkezett Berlin ostroma, és Thorak lovai, Arno Bkeker és Fritz Klimsch szobrai megsemmisültek a folyamatos bombázások során. Legalábbis így hitték, egészen 70 éven át, mígnem az addig is számos műalkotást előkerített, a feketekereskedelem ellen küzdő holland szakértő, Arthur Brand fülest nem kapott arról, mi folyik a náci műtárgyak illegális piacán...

A Hitler lovai annak az izgalmas másfél évnyi nyomozásnak hiteles, részletes, és regényszerű krónikája, amíg Brand újnáci bennfentesek, titkos társaságok tagjai által elhintett félinformációkból, valamint egy elővigyázatlan, pénzéhes illegális műkereskedő akaratlan közreműködése által a végére járt az ügynek. Ebben segítették holland munkatársai, német újságírók és egy kitartó nyomozó, valamint meglepő módon az alvilág egy ismeretlen alakja is, a szálak pedig egyre mélyebbre vezettek a történelmi múlt útvesztőjében. A kutatás akár a nácik bukása után újjászülető, kettéválasztott majd ismét egyesült Németország rövid krónikája is lehetne, hiszen az ügyben mindenki érintett: a hódítókként bevonuló szovjet csapatok, a keletnémet titokosszolgálat, és a modern kori illegális műkereskedelem sötét körei, kiegészülve a bujkáló nácikat segítő Stille Hilfe nevű szervezettel. Utóbbi már csak azért is egy rettentően érdekes és titokzatos világ, mert vezetője néhány évvel ezelőtti halálig nem más volt, mint Heinrich Himmler lánya, Gudrun, akit az újfasiszta körök már-már érinthetetlen, isteni vezetőjükként tiszteltek, és aki halálig nem tagadta meg apja tetteit, sőt, mindvégig azon igyekezett, hogy tisztára mossa a nevét.

A könyv rengeteg részletet, érdekességet tartogat a történelem-őrültek számára, a nyomozás izgalmas építkezése, és a végső, hírekben is fel-felbukkanó végeredmény annak tudatában is felemelő és kielégítő, hogy ebben az esetben nem lehet spoilerveszélytől tartani, hiszen a végkifejlet ismert. Bátran ajánlom mindenkinek a kötetet, életkortól és nemzetiségtől függetlenül, hiszen olyan dolgokat is megtanít a náci kultúráról nyomozás közben, amelyekről a sablonos történelmi cikkek és tankönyvek nem szólnak. Illetve felveti azt az elgondolkodtató kérdést is, miszerint van-e helye a nácik műalkotásainak mai múzeumokban? A választ már az olvasóra bízom.

10/10

A kötetet az Európa Könyvkiadó jóvoltából olvashattam el.

.