Vajon hogyan élte túl a háborút Hitler előkóstolója? A könyv igaz történeten alapul, vagyis már az elején tudjuk, hogy túl fogja élni Rosa az eseményeket, azonban az, hogy hogyan, nagyon megrendítő. A sztoriban ugyanis az az igazán ütős, hogy egy olyan német nő szemén keresztül kísérhetjük végig a Harmadik Birodalom összeomlását, aki nem náci. A Rosa karakterét ihlető Margot Wölk egyike volt annak a 15 nőnek, aki Hitler előkóstolója volt, és ő volt az egyetlen, aki túlélte a háborút. A szerző 2014-ben egy újságban olvasott a hölgyről, aki 96 évesen döntött úgy, hogy elmeséli a történetét, amelyről egészen addig hallgatott. Megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot, hogy megtudja tőle a részleteket, de sajnos elhunyt, mielőtt ez sikerült volna, így a történet főként fikció, de akár így is történhetett volna. Ez egy nagyon erős dráma, amelynek sajnos pont a vége nem lett elég fajsúlyos, de ettől még igazi katarzist tud adni, mert tökéletesen átérezhető, hogyan élte meg egy átlagember a háború végét. A történet azzal tudja fenntartani mindvégig az olvasó érdeklődését, hogy a főszereplőnek nagyon különleges munkája van: társnőivel együtt neki kell végigkóstolnia minden ételt, ami Hitler asztalára kerül, így egy egészen speciális szempontból kísérhetjük végig az 1943-45-ös év eseményeit. Gondoljunk bele, Rosa minden egyes nap azzal a tudattal ült le az asztalhoz, hogy ez lehet az utolsó napja, hiszen bármikor belehalhatott volna egy mérgezésbe. Bármilyen hihetetlen, egy idő után megszokta ezt a helyzetet, és megtanult együtt élni vele. Nem volt hős, nem volt bátor, csak túl akarta élni a háborút, és bár nem volt része fizikai erőszakban, a lelke mégis összetört. A történelem végigrobogott az életén, sodródott az eseményekkel, nem alakította őket, ő túlélte, miközben nagyon sokan meghaltak. A szerelmi szál szerencsére nem lett túl hangsúlyos, ezért ez a történet minden, csak nem romantikus, nincsenek benne nagy csaták, a lelki folyamatokra fókuszál a szerző, hétköznapi emberekkel történnek benne hétköznapi dolgok, mégis van benne jó néhány olyan mondat, ami földbe tudja döngölni az olvasót, sok "hűha" élményt szerezve ezzel. Tényleg kár, hogy pont a végét nem sikerült olyan jól megírnia a szerzőnek, mint a többi részt, de ettől ez még egy remek könyv.

Rosa egy 26 éves berlini fiatalasszony, aki édesanyja halála után férje szüleihez költözik Gross-Partschba, ahol kiválasztják arra, hogy Hitler előkóstolója legyen. Ziegler főhadnagyot bízzák meg azzal, hogy felügyelje az előkóstolást, akitől a lány nagyon fél, éppen ezért először ő sem érti, hogyan történhet meg az, hogy egy idő után vele tölti az éjszakáit. Azonban mire kiderülhetne, hogy lesz-e ebből az elsősorban testi kapcsolatból szerelem, elérkezik a Harmadik Birodalom végórája...

Őszintén megmondom, elsősorban a borítókép keltette fel az érdeklődésemet, amely, mint utólag kiderült, teljes mértékben kifejezi a regény hangulatát. A horogkereszt árnyékában az eseményekkel tehetetlenül sodródó fiatal lány minden félelmét és reménytelenségét ott látjuk a szemében, miközben mégis érezhető benne valahol mélyen a túlélési ösztön. Rosa borzalmasan magányos, folyamatos rettegésben telik az élete, és bár nincs teljesen tudatában annak, hogy milyen borzalmakat műveltek a nácik, mégis tudja, hogy egy mélységesen romlott világban él, amely ellen azonban nem tesz semmit. Mert ő csak túl akarja élni a háborút, nem cselekvő ember, inkább megfigyelő, aki éppen ezért teljes mértékben át tudja érezni azokat a hétköznapi drámákat, amelyeket maga körül lát. Tudja, hogy Hitler rossz úton jár, mégis viszonyt kezd egy náci tiszttel, akiről egy idő után kiderül, hogy az ő lelkét is összeroppantotta a háború, és a saját szintjén mindent megtesz, hogy minél kisebb kárt okozzon másoknak, és őt még jobban gyötri a lelkiismeret furdalás, mint Rosát, a tetteiért elsősorban saját magával kell elszámolnia, ami rettenetesen nehéz.

Semmi pátosz sincs ebben a történetben, sőt sokszor annyira szenvtelenül meséli el nekünk Rosa a történetét, mintha nem is lenne vele történnének a dolgok, de pont ez az apátia teszi igazán drámaivá a sztorit. Látszólag nem történik vele semmi különös, éli a saját kis életét egy rettentően szűk világban, amelybe csak a férje szülei, a többi előkóstoló lány és a rájuk felügyelő katonák tartoznak, mégis pontosan leírja, hogyan zajlottak a hétköznapok az átlagember szemszögéből a háború vége felé. Rosa gondolatai eléggé csapongóak és nyilván a saját sorsa és érzései körül forognak, mégis folyamatosan tudomást szerzünk arról, hogy mindeközben mi történik körülötte a világban, így végigkövethetjük többek között a Stauffenberg-merényletet, az azt követő hitleri bosszút, majd a sorozatos hadi vereségeket és a végjátékot, amikor már mindenki tudatában van annak, hogy a birodalomnak vége. Sajnos Rosa megmenekülése után jelentősen csökken a a történet drámai ereje, megtudjuk, hogy mi történik utána vele, de azt már nem sikerült olyan erős intenzitással megmutatni, hogy valóban szíven üsse az olvasót, ezért marad  benne egy kis hiányérzet a végén.

Letaglózó élmény olvasni a könyvet, főként azért, mert a leghétköznapibb események leírása közben futunk bele egy-egy olyan mondatba, ami után percekig nem kapunk levegőt, annyira mélyen meg tudja rázni az embert, de arra is kellőképpen rá lehet döbbenni, hogy mekkora lelki trauma volt végigélni egy háborút. Persze ezt már ezerszer leírták és megfilmesítették, mégis ebben a könyvben egy annyira egyedi nézőpontból láthatjuk a háború hétköznapi poklát, ami nem a csatatéren játszódik, hanem az emberi lelkekben, hogy nagyon meg tudja érinteni az olvasót. Ráadásul a szerzőnek sikerült eltalálni egy olyan borongós hangvételt, amivel hitelesen tud elmesélni egy nagyon emberi történetet, és valóban felejthetetlenné tudja tenni ezt a könyvet. Nem könnyű olvasmány, nagyon tud fájni, és tényleg nincs benne semmi romantika, de olyan élményt tud nyújtani, ami sokáig velünk marad.

9/10

A könyvet a Libri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.