A vérszerződésig vezető út egyáltalán nem volt nemes és felemelő. Tele volt erőszakkal, ármánykodással és viszállyal. Ugyanakkor nem hiányoztak belőle az érzelmek, a tragédiák és a humor sem. Vagyis inkább emberi volt, mint hősies, de aki ismeri a szerzőt, az nyilván tudja, hogy erre számíthat, és nem is fog csalódni benne most sem. Mert ez egy vérbeli Urbánszki-kötet, amelyben a kalandon van a hangsúly, nem annyira a történelmen (bár az is az igazsághoz tartozik, hogy erről az időszakról nagyon kevés tényt ismerünk, tehát nyugodtan szárnyalhatott az írói fantázia), és amelyben elsősorban a közemberek szempontjából ismerhetjük meg a korszakot. Ezzel együtt nem volt könnyű szembesülni azzal, hogy a vérszerződést Álmos inkább csellel és rengeteg tárgyalással hozta össze, mint hősies cselekedetekkel, és a puszta hétköznapi élete is nagyon kemény és kegyetlen volt, főleg a nők számára, vagyis inkább az erősebb idegzetű olvasóknak ajánlanám ezt a könyvet. Kár, hogy kicsit lassúdadan indulnak be az események, a vége viszont túlságosan elsietett, mindezzel együtt egy remek történelmi kalandregényről van szó, amelybe nagyon könnyen bele lehet feledkezni, miközben észrevétlenül is rengeteg ismeretre tehetünk szert őseink életéről. Miközben zajlanak az események, megtudhatjuk, milyen volt a magyar nemzetségek élete a kazár birodalomban, és hogyan egyesítette őket Álmos, aki átlátta, hogy a túlélés érdekében ki kell vezetnie az övéit az egymás ellen acsarkodó pusztai népek közül és új hazát kell keresniük. Ez egy nagyon kegyetlen kor volt, de a vad és ádáz ruszok mindenkit kenterbe vertek ebből a szempontból, olyannyira, hogy időnként még a Trónok harcán edződött olvasó is csak döbbenten pislog a tetteikkel szembesülve. Nőként különösen megrázó volt végigolvasni ezt a könyvet, hiszen rengeteg asszonyt erőszakoltak meg a hadakozások közepette, és fűztek rabszíjra, hogy borzalmas sors várjon rájuk. Ez valóban egy nagyon erőszakos korszak volt, összességében mégis inkább egy sötétebb hangulatú kalandregény ez, mint dráma, ami szigorúan felnőtteknek szól.

Karacs, az ifjú pásztor azt az álmot dédelgeti magában, hogy egy szép napon még harcos lehet, ezért sokat gyakorol és edzi magát. A viszonylag békés és nyugalmas életének egy kegyetlen rusz támadás vet véget, amelyben a nővérén, Gerlén kívül az egész családját elveszti, majd a jó eszű és bátor fiú bekerül Álmos udvarába, ahol az események sűrűjébe csöppen...

A meglehetősen nyomasztó hangulat ellenére jókat lehet vidulni például azon, hogy a későbbi Árpád vezér milyen hisztis kisfiú volt, és azon, hogy Karacsnak mennyire meggyűlik a baja azzal, hogy féken tartsa a hősies lelkületű fejedelemfit. Alapvetően egy nagyon macsó történetről van szó, az egyetlen igazán erős női karakter Gerléé, aki nemcsak szép, hanem olyannyira intelligens is, hogy még Álmos érdeklődését is felkelti. Hogy mi lesz ebből a bimbózó kapcsolatból, az majd a folytatásokból kiderül, de az biztos, hogy ez a "romantikus" szál még tovább színezi az amúgy sem szürke és unalmas sztorit és a merész karakterábrázolásokat. Mert ki gondolta volna, hogy a  hét vezér mindegyikének megvolt a maga egyáltalán nem kis gyengesége (főleg Huba önzése a legszembetűnőbb, és Levedi hataloméhsége is nagyon kiábrándító), de éppen ezért látszik jól, hogy miért éppen Álmost választották vezérül a magyar nemzetségek. Nem mintha ő annyira hótiszta jellem lenne - ebben a korszakban kemény kézzel kellett irányítani -, de egyrészt elég ravasz ahhoz, hogy mindenkit maga mellé állítson, másrészt pedig tud nagy léptékben gondolkodni, és tisztán látja, hogy ha a magyarok itt maradnak, biztosan rövid időn belül le lefognak lépni a történelem színpadáról, tehát az egyetlen út az, ha összefognak és új hazát keresnek maguknak.

Tényleg kár, hogy pont a végére kezdenek el túl gyorsan száguldani az addig minden oldalról jól megvilágított események, és így sajnos elmarad az igazi katarzis, amikor eljutunk a kétségkívül látványos végkifejletig, ami mi lenne más, mint a címbeli vérszerződés. Ettől függetlenül ez egy jó könyv, amelyben nem a hősöké a főszerep, hanem az embereké, akik gyarlók, elsősorban a saját hasznukat nézik, és elsődleges céljuk, hogy túléljék a mindennapokat ebben a kegytelen korban, és megtalálják a saját hétköznapi boldogságukat. Álmos fejedelem a szerző ábrázolásában nagyon más, mint ahogyan az olvasó eddig elképzelte, viszont az egysíkú hős helyett kapunk egy átlagon felüli intelligenciával rendelkező nemzetségfőt, aki a sármja helyett rengeteg tárgyalással és sok furfanggal veszi rá társait arra, hogy csatlakozzanak hozzá. Ha úgy tetszik, veszítettünk egy akcióhőst, viszont nyertünk egy összetett karaktert, aki természetesen nem retten meg a tettektől sem, akad ebben a kötetben éppen elegendő csatajelenet.

Az is nagy erénye a könyvnek, hogy nem csak a magyarok szempontjából követhetjük az eseményeket, hanem a kegyetlen rusz vezér, Sigismund karakterén keresztül az ő népét és motivációit is megismerhetjük. Nagyon sokszínű volt az a világ, amelyben a magyarok éltek, egy nagyon érdekes korban, amikor a Kazár Birodalom napja már leáldozott, és elindult az öldöklő harc azért, hogy ki legyen a terület új ura. A szemünk előtt kelnek életre az etelközi mindennapok, annak minden szépségével és rútságával együtt, és láthatjuk, hogyan tesz meg mindent a maga módján Álmos fejedelem, hogy egységbe kovácsolja a széthúzó magyar törzseket. Egyáltalán nem volt felemelő ez a folyamat, inkább a szükség szülte kényszerű összefogás, de pont ez a meglehetősen egyedi ábrázolásmód miatt lett különleges olvasmányélmény ez a könyv.

8/10

A könyvet a Lazi kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.