Nincs még sok tapasztalatom anyaként, egyelőre inkább csak tanulom, hogy mit is jelent valaki édesanyjának lenni. Azt tudom, hogy milyen érzés gyermekre vágyni, és azt is, hogy mennyire lélekölő, amikor minden párkapcsolatunkat azzal kell kezdeni, hogy beszámolunk egy testi hibánkról, amiről nem tehetünk, és amin nem tudunk változtatni. Ennek ellenére csak halvány elképzelésem van arról, amin ennek a könyvnek az egyik főszereplője, Malin keresztülment: ő az első donorméhből született gyermek, Vincent édesanyja.
Henrietta Westman könyve azt a küzdelmes utat mutatja be, amely végül elvezetett ehhez a csodához. A történet két szálon fut: az egyiken Malint követjük tinédzserkorától, amikor egy orvosi vizsgálaton kiderül, hogy Rokitansky-szindrómás, vagyis méh nélkül született. A másik szálon Mats Brännström, a Sahlgrenska Egyetemi Kórház orvosa, a méhtranszplantációs csoport vezetője jut el csapatával lépésről lépésre odáig, hogy a méhátültetés álomból valósággá válhat.
Ahogy Henrietta Westman az előszóban írja, a kötet megírásában nagy segítséget jelentett számára Malin tinédzserkora óta vezetett naplója, a kutatási projekt nyilvános dokumentumai és egyéb háttéranyagai, valamint a főszereplőkkel általa készített interjúk. A kötet nagyon olvasmányos, közérthető és emészthető, a legnagyobb erőssége pedig, hogy tökéletesen egyensúlyozik a személyes és a szakmai vonal között. Annak ellenére, hogy tudjuk, a kísérlet sikerrel végződik, mégis izgulunk Malinért, átéljük a fájdalmát, és átérezzük az orvosi csapat kudarcait, zsákutcával végződő projektjeit is. A könyv felépítése remek, szép íve van, amelynek a csúcspontja Vincent születése.
A történet valójában 2007-ben kezdődik, amikor Malin megismerkedik Claesszal, aki elfogadja őt olyannak, amilyen, de nem hajlandó lemondani arról, hogy közös gyermekük legyen. Ez vezet végül ahhoz, hogy belevágjanak a méhátültetésbe, és 2014-ben Malin lesz az első, akinek sikerül donorméhből gyermeket a világra hoznia. Ez egy olyan sikertörténet, amely rengeteg gyermekre vágyó párnak adhat erőt. Bizonyára mindenkinek vannak olyan ismerősei, akik küzdenek a gyermekvállalással; ez a könyv azt mutatja meg, hogy vannak még csodák.
Érthető, hogy a kötet a sikerekre koncentrál, és igazából nem kendőzi el a kudarcokat sem, ám az olvasóban azért fel-felmerül, hogy Malin csak egyike volt a kísérletben részt vevőknek. Volt, akinél nem sikerült az átültetés, volt, akinél nem tapadt meg az embrió stb., a török Derya Sertről nem is beszélve, akin a világ első sikeres méhátültetését végezték Antalyában. A kötet szerint 2017-ben már tíz embrióbeültetésen volt túl, amelyek közül öt terhességhez vezetett, három esetében pedig már a szívverést is sikerült észlelni, ám mind vetéléssel végződött. Ezeket a tragédiákat is érdemes lenne egyszer megírni.
Több aktuális és elgondolkodtató kérdés felmerül a könyv során: a társadalmi elvárások és egyéni tragédiák ütközése; a női szerep, illetve hogy nő-e a nő, ha nem tud (vagy nem akar) gyermeket szülni („– Egy nőnek gyereket kell szülnie! Miért történik ez velem?”); az örökbefogadás és a béranyaság ellentmondásos megítélése stb. Vincent történetét én ajánlom gyermekre vágyó, gyermeket váró és gyermeket nevelő pároknak egyaránt – nekem nagyon sokat segített az első hetekben, mert megmutatta, mennyire szerencsés is vagyok, hogy nem kellett ilyen dolgokon keresztülmennem, hogy gyermekem születhessen. Vincent születése pedig amellett, hogy megható és csodás, olyan tudományos előrelépés, amely sokak életét megváltoztathatja.
9/10
A kötetet a Partvonal Könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
