Találkoztam már a szerző nevével, mert eléggé aktív a közösségi médiában vagy épp könyves rendezvényeken, de eddig nem olvastam egy könyvét sem. Magát a történelmet szeretem, de a Non nobis Domine és az Anjouk-sorozata nem keltette fel annyira az érdeklődésemet, hogy kézbe vegyem őket. Bíró Szabolcs azonban húzott egy merészet, és megírta a Lázár evangéliumát, aminek a műfaja önmagában figyelemfelkeltő, mert ilyen hibridet magyar szerzőtől még nem láttam. Ugyanis ez a kötet egy történelmi zombihorror. Amikor megláttam az Athenaeum Kiadó könyvről szóló hírében a borítót és a könyv fülszövegét, eldöntöttem, hogy én ezt el akarom olvasni. A múltbeli háttér csak hozzátett az érdeklődésemhez, és kíváncsi lettem, hogy a szerző hogyan oldotta meg a zombiapokalipszist és az ellene való küzdelmet.

A történet 1348-ban veszi kezdetét, amikor Anjou Lajos hazatér a Nápoly ellen vezetett hadjáratából. A várost ugyan elfoglalta, de mégsem volt ott maradása, hanem leghűségesebb emberei társaságában szinte hazamenekült. De nem az ellenségei állták útját, hanem egy titokzatos kórság, ami iszonyattal tölti el a fiatal magyar uralkodót és társait, így inkább félbehagyja hódító hadjáratát, hogy minél hamarabb hazatérjen a Magyar Királyságba. Mert ez a betegség nem csak megöli, hanem fel is támasztja az áldozatokat a halottaikból, akiknek éhsége csillapíthatatlan lesz. Ám a hazatérése nem lehet örömteli, mert hamarosan kiderül, hogy behurcolták a kórt a szeretett országukba, ahol újabb élet-halál hajsza kezdődik az életben maradásukért és a királyság megmentéséért.

Bíró Szabolcs azzal a gondolattal játszik el, hogy mi történt volna akkor, ha Anjou Lajos hadjáratát nem a pestis, hanem a zombikór állítja meg. Mindezt úgy írja meg, hogy olvasás közben nem kételkedtem abban, hogy akár így is történhetett volna. Ez különösen tetszett benne, mert amellett, hogy új ízt visz az Anjou-korba, megtartja az időszakra jellemző viszonyokat: a zombik ellen kardokkal és a kor technikai fejlettségének megfelelő „bombákkal” veszik fel a harcot. Közben a kötet hőseivel bejárjuk a híres királyi várakat, megfordulunk több országrészben, híres birtokon. A történelmi háttér részletesen felfestett, annak politikai és társadalmi viszonyaival, öltözködésével, fegyverhasználatával, közlekedési módozataival, katonai hierarchiájával együtt. De a nyelvezet csavar egyet az egészen, mert a történet szépirodalmi igényességgel megírt, tömör, tűpontosan megfogalmazott, de nem próbált régies lenni, hanem modern a megfogalmazása. Ez utóbbi igazán meglepett, de kellemesen, mert az előbbire számítottam.

A kötet cselekménye lendületes, rögtön az elején szinte berobban a történet, mint valami motor, és az első száz oldalon meg sem áll, ami emiatt gyorsan elsuhan. Ezt nevezhetjük a budai résznek, mert az ottani események vannak a középpontban. Ez tapogatózással indul, mivel a Nápolyt megjártak nem akarják rögtön a vár népére zúdítani a szörnyűségeket, azonban az egyik (nem a csapathoz tartozó) mellékszereplő váratlan zombivá válása miatt mindenki hamarosan tisztában lesz a probléma mikéntjével, és beindul a küzdelem, a trükközés, és végül az újabb menekülés. Amivel eljutunk a kötet második harmadához, a visegrádi részhez, ami egy kissé lassabb, mint a nyitás, de ugyanolyan érdekes és informatív. Míg végül egy újabb lendületet vesz az esztergomi résszel, ami amolyan végjátéknak is betudható, és ahol erősen bejátszik a történésekbe a fanatizmus és az emberi hülyeség is. Végül eljutunk a befejezésig, ami egy nagyon erős képpel zárul. És nem kevéssé folytatásgyanúsan, aminek egyrészt örülök, mert ezt a történetet vétek lenne nem folytatni, másrészt viszont emiatt a lezárás nem kerek, enyhe hiányérzet maradt bennem a végére.

Még a szereplőkről tennék némi említést. Bíró Szabolcs olyan élethűen jelenítette meg a történelmi alakokat és a csatáikat, hogy képes voltam együtt érezni velük és izgulni értük. Hatalmas izomzatú, de ugyanakkor érző katonákat jelenít meg, akik nem csak kardot csörgetnek és zombifejeket vágnak le, hanem gondolkodnak is. Hús-vér emberekként mutatja be őket, nem csak leírt nevek, mint a történelemkönyvekben. Toldi és Lackfi lettek a kedvenceim, ők kapták a legmarkánsabb vonásokat. Erős, józan és kitartó emberek, akik a végsőkig harcolnak azért az ügyért, amiben hisznek. De akár az összes karaktert felsorolhatnám, mert mindegyikben van valami érdekes vagy kiemelkedő, de ugyanakkor mindegyiknek van gyarló, emberi oldala is. Ilyesformán a karakterábrázolás mélyreható, a karakterek rétegeltek, úgy érzi az ember, hogy érdemes róluk olvasni.

A Lázár evangéliumáról összességében elmondható, hogy egy kitűnően sikerült kísérlet, amiből jó lenne minél több, nem csak Bíró Szabolcstól, hanem más magyar szerzőtől is. Zseniálisan keveri a történelmi regény és a horror elemeit, melyek végig egyensúlyban maradnak, beépülnek egymásba, így lesz a regény egy tökéletes hibrid. Egyedül a folytatásba hajló befejezés rontott az összképen, ami hiányérzetet hagy maga után.

A horrorrajongóknak mindenképp ajánlom, különös tekintettel a zombi alzsáner kedvelőinek. Akik történelmi vagy egyéb zsáner felől próbálkoznának vele, azoknak is csak ajánlani tudom, mert a szerző okosan oldotta meg az arányokat, és nem brutálisan véres és félelmetes, annak ellenére sem, hogy azért vannak benne ilyen jelenetek is.

9/10

Az e-könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.