Nem tudhatja senki, mit tesz velünk a technikai fejlődés. Ha visszatekintünk az elmúlt száz évre, láthatjuk, micsoda iramot diktál a fejlődés. Egyesek szerint ez a gyorsaság egyszer csak lassulni fog, ahogy elérjük jelenlegi intellektusunk csúcsát. Mások szerint ez igazából sohasem fog megtörténni, egészen addig pörög majd a technológia világa, míg az ember el nem ér egyfajta transzhumán tökéletességet, s már cseppet sem fog hasonlítani arra a biológia lényre, melynek eredendően született. Az biztos, hogy ez a jövő még igencsak távol van tőlünk. De annyi vitathatatlan, hogy őrült tempóban száguldunk felé. Tisztán emlékszem rá, hogy jó húsz évvel ezelőtt a mi utcánkban volt először internet. Ma már el sem hiszem, hogy milyen menőnek számítottam a 40 órás ingyenes, betárcsázó modemes internetünkkel. Bizony, akkoriban floppy lemezt hoztak a haverok, ha valamire szükségük volt, ma pedig olyan eszköz van a zsebemben, amely sokszorosan több adatmennyiséget képes kezelni, mint a régi zajos, betárcsázós modem. Kamaszkorom első éveiben még nem volt minden cégnek honlapja, ma pedig már akár egy telefonos alkalmazással is képes vagyok elindítani a mosógépet. Biztosra veszem, hogy még számos fejlesztést, találmányt, új lehetőséget fog megélni. Talán Dredd bíró világa is valamikor ilyen volt, mint a mi jelenünk. Aztán valahol, valami nagyon félrecsúszott és az atomszennyezett sivárság elől az emberiség kénytelen volt olyan hatalmas városokba költözni, melyek ma még elképzelhetetlenek. Dredd bíró pont egy ilyen város védelme során kényszerül meghozni egy nehéz döntést. Ezúttal az Elátkozott Földre vezet az útja, ahol az olvasó is megtapasztalhatja, hogy az ott élő emberek nem mások, mint groteszk tükörképeink, akik a közömbösség és nyomor sivatagjában vívják élet - halál harcukat.
Miután Dredd bíró megtudja, hogy a Mega City-1-et fenyegető mesterséges értelem a sugárzással szennyezett sivatag szívében vert tanyát, nem tehet mást a gép értelem, mint a nyomába eredni és keresztül vágni az Elátkozott Földön. Természetesen nem egyszerű sétakocsikázással halad keresztül a sugárzó dűnék és sziklatengerek között. Egy nem hétköznapi vidámparban köt ki, ahol az emberi élet semmit sem ér és a születés csodája is teljesen természetellenes módon kifordult önmagából. Egy nem várt segítőtársra lel az őrült játékszerek közt, s ahogyan az lenni szokott, a rend őre mindent belead, hogy elérje célját és igazságot szolgáltasson.
Az IDW által megformált Dredd univerzum harmadik kötete is pontosan olyan, mint két elődje. Legalábbis, ami a külcsínt illeti. Egy keménytáblás, erősen prémium hatású kötetet kapunk a pénzünkért. A fekete kötéstábla és a védőlap továbbra is hihetetlen hatást kelt. A limitált kiadás legjobb borítója került erre a kötetre, Dredd bíró tekintélyt parancsoló alakja a háttér elmosott, poros sugárzásával valami mesteri. Az eddigi két rész számos képregényrajzoló munkájából építkezett, de jelen kiadvány egyetlen tehetségnek adta meg a lehetőséget, hogy elmesélje Dredd kiruccanását. Nelson Daniel rajzai igazán lenyűgözőek. A sivatagban enyésző, rozsdás posztapokaliptikus hangulat radioaktív derengésként ragyog a fekete lapok között. A szereplők és egyéb lények ábrázolása is tetszetős, de leginkább a véres és erőszakos jelenetek azok, amelyben megcsillan Nelson igazi alkotói tehetsége. Minden spoiler veszély nélkül mondhatom, hogy ebben a részben nem egy ilyen jelenet van. De ezen nem is kell csodálkozni, hiszen Dredd bíróról van szó. Úgy gondolom, hogy jelen rész a leggyomorforgatóbb mind közül. De valljuk be őszintén, pont ezért szeretjük a rendíthetetlen igazságosztót, bármilyen feldolgozásról legyen is szó.
Az előző két kötetről is elmondható (1, 2), hogy jó pár nem mindennapi, erősen hajmeresztő kelléket használt a történet elmesélése közben. De ez a rész ahogyan Jar Jar Binks mondaná egy messzi messzi galaxisban, igazán véres fürdős lett. Komolyan, itt aztán minden van, öntudattal bíró zselé, belek, szemgolyó evés, cafatokra robbanó emberek. No és persze az a rémisztő vidámpark. Igazából én sohasem szerettem az ilyen látványosságot, de most már minden körhintáról és hullámvasútról Woodrell Megyei Park fog eszembe jutni. Nem szépítek, ez a rész egy agyatlan „hentelő” füzet. A történet nem él társadalom kritikai kérdésekkel, vagy mély filozófiával. Szereplőinek pedig egyetlen feladatuk van, hogy a jó Dredd bíró ellenségei legyenek és kínok közt leheljék ki lelküket, meglehetősen brutális módon. Igazából ezzel a felállással azért nincs bajom, mert a világépítést és karakterek megformálását megtette az első és második kötet, ahol olyan kalandozótársakat ismerhetünk meg, akik a filmekből is ismerősek lehetnek. Jelen kötetben ez a jól bevált szereplő bővítés majdnem teljesen elmarad. Van három Boss, a többi szereplő pedig elhanyagolható járulékos veszteség. Igazi ágyútöltelék, akiknek annyi dolga maradt csak, hogy lehetőleg Dredd kezei között haljon meg. Egyetlen „önálló” karakter, akiben nem kevés potencia van, az a bíró sokszemű segítőtársa. Az ő megjelenéséről nem tudok spoiler mentesen beszél. Annyit azért elmondhatok, hogy számomra nagyon tetszett az ő „képessége”, mely nem egyszer komoly segítsége volt az igazság bajnokának. Drága Dredd bírónk a szokásos modernkori Conan, aki mindenen keresztül verekedi magát, hogy elérje a célját.
Mindezek ellenére egy érdekes anomáliára lettem figyelmes a kötet olvasása során, melyet talán részben meg is fejtettem a jelen cikk írása közben. Igazából nem gondolom, hogy spoiler lenne az az infó, hogy a harmadik kötetben feltűnik a híres és hírhedt Angyal Banda. Ha az érdeklődő olvasó megfordítja a kötetet, könnyen felismerheti a banda egyik legikonikusabb alakját, egy igazi transzhumán szörnyet, Foltost. De nem kell aggódni, a többiek is feltűnnek majd a képregényben. Tiszteletét teszi az egész társaság, név szerint Csókos, Kócos, Foltos és Appa. A fentebb említett anomália az Angyal Bandában keresendő. Érdekes módon Dredd úgy beszél róluk, mint akikkel már találkozott, de valahogy olvasás közben nem rémlett, hogy az előző két kötetben benne lettek volna. Nos becsülettel végiglapoztam az előző két számot, de nem találtam meg benne ezt a pár karaktert. Ha valaki mégis megleli őket az első, illetve második részben, vendégem egy adag újrahasznosított ebédre valahol Mega City - 1 valamelyik jobb módú éttermében. De azért csak nem hagyott nyugodni a dolog és újra megnéztem a Dredd bíró első filmváltozatának legendás jelenetét. Amikor is a bíró összefut a négytagú csapattal, akik itt Angyal Család néven futnak. A főhős itt is régi ismerősökként fogadja a híres bandát, mint aki teljesen képben van a kannibál család remetéit illetően. És még egy kis sértegetés is belefér a bájcsevejbe. Nos szerintem a képregény is ezt a nézőpontot viszi tovább. Utalva egy történeten kívüli eseményre, amikor is Dredd megismerkedik a rosszarcú banditákkal. Ezzel a zseniális húzással indokolatlan módon máris a bíróhoz kerül az erkölcsi fölény, mind a film, mind pedig a képregény esetében és máris jogossá válik a kiadós mészárlás. Talán ez a taktika lehet a magyarázat erre az érdekes kis különlegességre a színes képregény lapjain.
Igazán jó szívvel ajánlom ezt a három kötetet bárkinek, aki egy kicsit szeretne lazítani a nap végén. Még az sem baj, ha nem ismerős a leendő olvasó a képregények világában. Azért a Dredd filmek ismerete megkönnyíti az eligazodást, de talán még ezt sem muszáj behatóan ismerni. Annyi biztos, hogy a három kötet bármelyike olyan, mint egy kellemes akció film egy ünnepnap szülte hosszú hétvégén. Kikapcsol, szórakoztat és egy kicsit talán még el is gondolkodtat. Egyet azért ne feledjünk el, Dredd bíró maga a törvény és jaj annak a gonosztevőnek, aki a legkisebb kihágást is elköveti.
9/10
A képregényt a Holdkelte Stúdió jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
