Könyvkritika - Linda Boström Knausgård: Isten hozott Amerikában (2020)
2020. május 22. írta: Luthien Lovemagic

Könyvkritika - Linda Boström Knausgård: Isten hozott Amerikában (2020)

Belső monológ a gyászról és a családról

cover_1845213_1.jpg

Magyarul a Jaffa Kiadó gondozásában megjelentetett Isten hozott Amerikában a szerző második regénye. Saját bevallása szerint gyerekkorában szinte ugyanazt élte át, mint a könyve főszereplője, Ellen, ennek ellenére mégsem tekinthető önéletrajznak. Mégis, utánaolvasva a szerző életének, sok a hasonlóság: színésznő anya, bipoláris apa, visszahúzódó, magába forduló volt gyerekként, sőt, 26 évesen őt magát is bipoláris zavarral diagnosztizálták, más szóval felfedezhető némi párhuzam a valóság és fikció között.

Egy ​háromtagú családot a teljes széthullás fenyeget. Nap mint nap a szakadék szélén egyensúlyoznak. Apja halála óta a tizenegy éves kislány, Ellen nem szólal meg, és ha otthon van, jóformán ki sem teszi a lábát a szobájából. Ahogy a bátyja sem, aki még a szobája ajtaját is beszögezi, hogy távol tartson mindenkit. Csak az anyjuk hisz abban, hogy ők hárman egyszer újra közel kerülhetnek egymáshoz. A fény családja vagyunk, ismételgeti konok meggyőződéssel.
Ám a család otthonában egyelőre a sötétség az úr; beszivárog a lakás zugaiba, a lelkek legmélyére. A hármukat elválasztó csend áttörhetetlen fallá szilárdul. Ellen tudja, hogy mindennek ő az oka, hiszen apja halála az ő lelkén szárad. Ő imádkozott a haláláért. És Isten meghallgatta a fohászát. A meggyőződése szerint ő és Isten tehetnek róla, hogy kisgyerekkorának boldogsága örökre elveszett. Pedig kétségbeesetten vágyik rá, hogy újra szerethessen, és újra szeressék.

A fülszöveg felkészített ugyan arra, hogy az Isten hozott Amerikában nem ígérkezik könnyed olvasmánynak, de erre a nyers, egy tizenegy éves gyerek nyelvi eszközeivel, mindenféle kozmetikázás nélkül megírt gyászmonológra nem. Olyan mélyről jövően árad belőle a kétségbeesés, a fájdalom, amit nehéz nem átérezni, és kívülállóként olvasni a könyvet. A szerző ezzel a hangvétellel rögtön bevonzza az olvasóját, és onnantól kezdve nincs megállás, mert a kötet letehetetlen. Olvasni akarja, hogy megtudja a miérteket, a történések hátterét, megismerje a szereplőket, akik gyászolnak, bántják egymást, elzárkóznak a másiktól, miközben körüllengi őket a sötétség és a csend.

A baljós csend mögött pedig a múlt és jelen tragédiái rejlenek, amelyek mozaikokból, párhuzamosan haladva, apránként állnak össze „csonka” egésszé. A jelzőt azért tettem idézőjelbe, mert a kislány gondolatvilágából töredékesen rajzolódik ki az összkép, amiből hiányzik a többi szemszög, mégis a teljesség hatását kelti. Mindezt úgy, hogy szinte egyáltalán nem ír konkrétan a lelki terhekről, inkább megmutatja őket azzal, ahogy a bátyja és az anyja viselkedik vele. Előbbi kiszámíthatatlan agresszivitással, ami megriasztja a kislányt, és inkább saját világába menekül, utóbbi pedig az állapota iránt tanúsított daccal, majd később megértéssel. De a kislány számára a legnehezebb az anyja iránt érzett szeretett ki nem mutatása. Ahogy egyre többet tudunk meg a családról, úgy derül ki, hogy a fülszövegben említett „széthullás” igazából nem fenyegeti a családot, mert igazából sosem volt egyben. Az csak egy látszat volt, amit az anya próbált mindenáron fenntartani, de csupán vágyálom maradt.

Úgy ír a gyászról, hogy az érzelmekről nem beszél sokat, írásmódja szikár, tömör, szinte száraz a szöveg, ennek ellenére mégis érezni a főszereplője lelkének összes rezdülését. Ezáltal a szerzői hang erős, képes bevonni, magával ragadni az olvasóját, ugyanakkor kegyetlenül őszinte és mindent bemutat, amit muszáj. Legyen az bármennyire fájdalmas vagy felkavaró. Ezáltal, a kevés, lassú történés ellenére intenzív atmoszférát teremt.

A történet végül eljut egy olyan pontra, ahonnan látszik a helyzet megoldása, a kislány állapotában beáll némi változás, és a családtagjai is elkezdenek közeledni felé, de nem éreztem lezártnak. Nem volt igazi feloldás, csak lehetőségek, ezért számomra a várt katarzis elmaradt.

Az Isten hozott Amerikában összességében egy erős hangú írónő kegyetlen őszinteséggel megírt, félig-meddig önéletrajzi regénye, amit inkább gyerekkori élményeinek feldolgozásának szánt, márpedig ennek nagyon erős. Regényként is megállja a helyét, viszont a vége homályos, ami kissé hiányosnak tűnt. Viszont a kötet még olvasás után is sokáig járt a fejemben, sőt, egyes jelenetei kitörölhetetlenül beleégtek az agyamba.

Ajánlom az elgondolkodtató hangvételű könyvek kedvelőinek, akikhez közel áll a lélektan vagy a pszichológia. Azoknak is ajánlom, akik éppen egy komolyabb témára vágynak, mert gyorsan lehet haladni vele.

Az e-könyvet a Jaffa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

8/10

Ha felkeltette érdeklődéseteket a könyv, ITT megrendelhetitek.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3115706286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása