Különös, megosztó könyv Finy Petra harmadik regénye. Nem csak a lírai díszítések, a pszichológiai háttér és a cselekményvezetés ingadozása eredményezi ezt a furcsa, erényekkel és logikai hibákkal kevert történetet, hanem az is, hogy gyakran nem tudjuk eldönteni: egy nem túl jól sikerült szépirodalmi alkotást, vagy egy túl szépirodalmira sikerült romantikus zsánerregényt olvasunk-e.
Finy Petra érzékeny alkotó, akinek korábbi regényeit még nem, verseit viszont évek óta olvasom és újraolvasom. Így tehát hamarabb találkoztam a szerző lírai megoldásaival, minthogy a Marlenka szövegében felfedezett hasonlatok és költői megoldások arra indítottak volna, fedezzem fel ezeket a műveket. A regényíró nem csak regényíró, hanem egy kísérletező, több szegmensben is szárnypróbálgató alkotó, akinek megértéséhez további munkáit is fel kell olvasni. Viszont éppen ez a korai, lírai időszak eredményezi a Marlenka egyik legnagyobb hibáját is, amelyet sajnos kénytelen vagyok külön bekezdésekben tárgyalni.
A történet röviden és tömören egy zsidó családba született, hamis papírok által "keresztényre mosott" nőről szól, aki fiatalon elvesztette édesanyját, gyászoló apja érzelmi elnyomása alá került, rosszul választott barátokat, később férjet, és szült három "csodabogár" gyermeket, akik kisebb-nagyobb mértékben mindannyian az autizmus valamely fokán állnak. Marlenka anyját a magyar történelem egyik legsötétebb korszakában a nyilasok kínozták és gyilkolták meg, ez a trauma pedig valamilyen formában a későbbi generációk életében is tovább kísért. Marlenka ennek ellenére erős asszonnyá érett, aki idős korára találja meg végre helyét a világban és a férfi oldalán, akit egész életében titokban szeretett. Azonban ez a történet sokkal bonyolultabb ennél a pár soros összefoglalónál, és hemzseg a megválaszolatlan kérdésektől, ami alapvetően nem lenne probléma, ha az olvasó által egyénileg adható válaszok a realitás talaján maradhatnának.
A Marlenkáról sajnos sokkal inkább el lehet mondani, hogy túldíszített lányregény, szereplői már-már mesébe illő figurák, cselekményének íve kikövetkeztethető, a hangvételből kiérezhető a boldog befejezés, és egyes megoldásai nem mutatnak túl egyfajta népmesei igazságtételen. A városmajori székhelyű nyilasok rémtetteiről az utóbbi időben több kötet is született, tényfeltáró és szépirodalmi egyaránt, Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors c. kötete pedig bőségesen tájékoztat arról, amit ma a transzgenerációs témáról tudni lehet. Zoltán Gábor Orgia c. könyve (valamit folytatása, a Szomszéd) húsba vágó őszinteséggel mesél a szadopornóba hajló kínzásokról és megaláztatásokról, amelyeket a foglyoknak a II. világháború végén át kellett idehaza élniük, és a kegyelemnek ható, kínzás utáni gyilkosságok már-már felszabadulásként értelmezhetők ezekben a kötetekben, hisz' ennyi borzalmat túlélni szinte elképzelhetetlennek tűnik. Mégis igaz, véres, bűzös, horrorisztikus történetek mesélnek erről a szégyenletes, sötét időszakról az utókornak.
Nos, ehhez képest Finy Petra regényének vonatkozó részletei csupán a felszínt karcolgatják, ami nem baj, ha nem brutálisan realisztikus, háborús történetnek készült a szöveg, viszont túl durva akkor, ha a továbbiakban álmodozó, naiv, széplelkű szereplők lepik el a cselekményt, és még a meggyilkolt asszony is vigyázó szellemmé válik, hogy szemmel tarthassa leszármazottait az elkövetkező generációk során át.
Bár nem szívesen, de azt gondolom, a valós alapokon nyugvó erőszak összemosása a tündérmesei naivitással olyan elegy, amely komolytalanná teszi a valóság szörnyűségét, ráadásul kiforgatja a transzgenerációs kutatások jelenleg is zajló eredményeit azáltal, hogy egymással nem kapcsolódó személyeket és eseményeket hoz fel indokként a szereplők elvarázsolt viselkedésére. Vizsgáljuk csak meg pontosabban ezt a kijelentést: a főszereplőnk, aki Judit névvel született, majd hamis papírok által a Mária néven élt tovább egészen addig, míg orosz férje hatására környezete el nem kezdte Marlenkának szólítani, nos ő egészen pontosan két éves volt akkor, amikor édesanyját elvitték és meggyilkolták a nyilasok. Ez azt jelenti a transzgenerációs ismeretek szerint, hogy anyja nem örökíthette át lányának az elrablás és kínzás során szerzett traumákat, hiszen Judit (Marlenka) már megszületett és leélt két évet ekkor, az édesanya pedig tudta átvészelni a háborút. Így a lányára sem örökíthetett át olyan traumákat, amelyek a saját tapasztalataival állnak összefüggésben (legfeljebb a háború kitörésének és első néhány évének idejéről szerzett tapasztalatok lenyomatát, ami 1944-ig idehaza gyakorlatilag nem volt annyira rettenetes, mint a tőlünk keletebbre fekvő régióké). Marlenka lánya, Panni, rendszeresen álmodik egy fekete ruhás pappal, a hírhedt Kun páterrel, aki áldását adta a nyilasterrorra. De vajon miért? Hiszen az öröklési láncban ez a trauma nem juthatott el hozzá a fentebb részletezett okok miatt. Panni továbbá nem mer autóba ülni (nehogy elvigyék akarata ellenére), és mindig a fényben (napsütésben) jár. De nem ő az egyetlen gyermek, aki különös szokások rabja, a legidősebb fiú, Ferenc, legszívesebben fák ágain kúszva közlekedik (mindezt olyan hihetetlenül halkan teszi, hogy komplett beszélgetéseket képes kihallgatni), a legfiatalabb testvér pedig, a későn született, szellemi sérült Fülöp, minden nap meghatározott időben álmodozik, és fogyatékossága mellett tehetséggel is rendelkezik, hiszen remekül rajzol (a kávéhabba például). Maga Marlenka sem mentes az irreális jellemzőktől, hiszen látja vagy érzi a szellemeket (akik ebben a történetben létező entitások, ezzel is csorbítva a cselekmény komolyan vehetőségét), és akire rátelepedett saját anyja lelke, de úgy, hogy még a körülötte lévő állatok is megérzik annak jelenlétét.
A kérdés csupán az, mit tegyen az író, ha meg akarja menteni ezt a többszörösen terhelt családot? Nos, olyan túldíszített és non-realista történetet sző köréjük, ahol a sablonos rosszfiúból megmentő lesz, ahol a sztereotípiákkal erősen megkent mellékszereplők kiordítanak a szövegből, és ahol néha még azt is nehéz eldönteni, mely korban játszódik a cselekmény. Technikai eszközöket csak akkor és csak ott használnak, amikor a történetben elengedhetetlenül szükséges, a tágabb értelemben vett környezet gyakorlatilag nem reagál rájuk ha társadalmi-, vagy büntetőjogi problémával állnak szemben, ami csak megerősíti, hogy a család és közvetlen barátaik nem valós, hanem tökéletesen fiktív környezetben léteznek, hiszen még a jelenlegi legpesszimistább világlátás szerint sem hagyhatnának a hatóságok figyelmen kívül olyan eseményeket, amelyek a regény lapjain megesnek.
Van azonban más üzenete is a történetnek, ez pedig részben ellensúlyozza a fenti kellemetlenségeket. Finy Petra ugyanis rámutat arra, hogy számos inzultus érhet bárkit pusztán azért, mert egyes (társadalmi) kérdésekben másként vélekedik, mint a körülötte élők, illetve példát hoz arra, hogy egy bántalmazó személy nem feltétlenül azért lép fel agresszorként másokkal szemben, mert velejéig romlott, hanem azért, mert ő maga is bántalmazott. Még ha naivan is ábrázolt ez a negatív karakter, arra mindenképpen felhívja a figyelmet, hogy segítséggel bárki képes a változásra, de ehhez mindenképp meg kell kapnia ezt a segítséget, előítéletek és fenyegetés nélkül.
Összességében tehát a Marlenka nem egy kiválóan sikerült történet, de nyelvezete itt-ott szép (bár néha túl sok) líraisággal ellensúlyozza a szöveg logikai buktatóit, valamint hordoz magában hasznos társadalmi üzenetet is, amelyre nem árt, ha odafigyelünk.
4,5/10
A kötetet az Athenaeum Kiadó jóvoltából olvashattam el.
