A GABO Kiadó bejelentése a Láthatatlan nők érkezéséről nagyon felkeltette az érdeklődésemet. „A Láthatatlan nők bemutatja, hogy ebben a többnyire férfiak által és férfiak számára tervezett világban szisztematikusan semmibe vesszük a népesség felét: feltárja a nemek közötti adatszakadékot, vagyis az ismereteinkben lévő hiányt, amely súlyos hatást gyakorol a nők életére.” A fülszöveg ezen részlete alapján azt gondoltam, hogy végre egy könyv, ami összegyűjti a nemek közti ismerethiánnyal kapcsolatos problémákat és az ehhez fűződő megoldási kísérleteket, ennélfogva lelkesen vágtam bele.
A fő témát, a nemek közötti adatszakadékot részletesen körüljárja a kötet. Az élet különböző területein – a közlekedési infrastruktúra felépítése, a tudományos élet, az egészségügy, a közélet – keresztül mutatja be, hogy mit okoz ez az adathiány, illetve az adatok nem gyűjtése a világ feléről, a nőkről. Ebből a szempontból a kötet nagyon színes, sok körülményt, ágazatot megvizsgál. Kísérletet tesz arra, hogy bemutassa, mit okoz az alapvetően férfiakra szabott gondolkodásmód, ahol a nőket csak, mint Másikat értelmezzük. Legalábbis a könyv így hivatkozik a nőkre, ami Perez kontextusában helytálló, de én a magam részéről egyáltalán nem látom ilyen borúsnak a helyzetet, sőt, a szerző által leírtakat erős túlzásnak érzem.
Viszont maga a témafelvetés jó, foglalkozni kell vele, és voltak ebben az ismeretközlő munkában jó és érdekes fejezetek. Ilyen volt például az a rész, ami a hótakarítási protokollról szólt, mert az itt, Magyarországon is megfigyelhető, hogy először az utakat, majd a bicikli utakat takarítják, míg a gyalogjárdákon áll, vagy épp ráfagy a hó, ami miatt a gyalogos közlekedés nehézkes, nagy a csúszásveszély. Ez valóban igaz, sőt, az is, hogy több nő jár gyalog, mint férfi. Viszont a könyv érzésem szerint erősen eltúlozta az arányokat, ami kissé fals képet fest a témáról. Például ott volt az az állítás, hogy a nők sokszor nem járnak autóval, mert azzal a család férfitagja közlekedik. Sok helyen ez ugyancsak így van, viszont arra Perez nem gondolt, hogy a nők sokszor nem azért nem közlekednek autóval, mert nem tehetnék meg, hanem azért, mert nincs jogosítványuk, vagy arra sem gondolt, hogy ez a férfiak közül is jó néhányra igaz, amit azért jó lett volna figyelembe vennie. De nem tette, így többek között ennél a példánál is hiányosnak éreztem az érvelését. Temérdek kérdéskört tudnék még sorolni, ahol maga a témafelvetés jó, de az érvelés nem teljes. Ezt csak fokozza, hogy csak a nyugati országokból (USA, Kanada, Nagy-Britannia, Ausztrália), néhány fejlődő országból (leginkább Indiából) hoz példákat, és Németországtól eltekintve sehol egy közép-európai példa, illetve dél-amerikai és afrikai is csak elvétve. Ez azért fájó pont számomra, mert így a könyvet szinte egyáltalán nem tudtam a magaménak érezni, mert maga is egy adathiány, még ha nem nemek közöttiről van is szó, hanem a világ egyes részeiről való adatgyűjtés elmaradásáról.
A kezdeti lelkesedés így hamar le is lohadt, amihez hozzájárult az is, hogy ismeretközlő műhöz képest nem egy pártatlan (!) szöveget olvastam, hanem egy hőzöngő, lázító, bicskanyitogató stílusban megírt száraz, kibővített szakdolgozat-ízű szöveghalmazt, amit a szerző csak darál és darál, nem hagyva helyet az embernek a témában való elmélyedésre. Folyamatosan hozta a példákat a különböző tanulmányokból, sokszor szinte összefüggés nélkül, csak egymás után dobálva, ami miatt sokszor el is vesztettem a fonalat, hogy most éppen kitől idéz. Illetve nagyon arra sem figyelt, hogy láthassuk a férfiak szemszögét is, ami a könyv legnagyobb hiányossága. Írom ezt úgy, hogy több férfit is megszólaltat a szerző, de ők többnyire vele értenek egyet, az ő álláspontját visszhangozzák. A vele ellentétes állásponton lévők csak elvétve jelentek meg, pedig a véleményütköztetés és annak a bemutatása jobban érdekelt volna, mert így a kötetből majdnem maradéktalanul hiányzik egy teljes és fontos szemszög.
Visszafogottabb hangnemmel Perez hatásosabb lehetett volna. Így viszont végig azt éreztem, hogy erőlködik a figyelemért, mint a fuldokló a friss levegőért. Fel akarja kelteni az olvasója figyelmét, hogy cselekvésre késztesse, de ezzel a fajta írásmóddal nálam pont az ellenkezőjét érte el. Küszködnöm kellett, hogy végig tudjam olvasni, mert a szerző nem tudott bevonni, hogy érdekeljen, amit el akart mondani. Pedig nem írt le rossz dolgokat, sőt, a könyvnek akadtak kifejezetten jó részei is, de ezek elvesztek a férfiak elleni uszítás vörös ködében, amit nagyon sajnálok, mert egy igazán jó művet is ki lehetett volna hozni a témából. De lépten-nyomon csak az jött velem szembe, hogy milyen rossz nekem, mert nő vagyok, vagyis hogy milyen rosszul kéne éreznem magam ebben a férfiak uralta világban. Azonban én egyáltalán nem osztom a véleményét, nem gondolom, hogy hátrányban lennék csak azért, mert nőnek születtem. Viszont a szerző szinte ráerőlteti az olvasójára a fentebb taglalt szélsőséges nézeteit, amivel kifejezetten taszítóan hatott számomra.
Összességében a Láthatatlan nők fontos témát dolgoz fel, amit azonban túl drámaian és szélsőséges erélyességgel tár az olvasó elé, ami inkább taszító, mint figyelemfelkeltő. Egy olvasást azonban megérhet, mert fontos témákat gyűjt egybe, amikről beszélni kell, és fontos elgondolkozni a megoldásukon.
5/10
A könyvet a GABO Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
