Az irodalmi bulvárt is lehet magas szinten művelni. Nyáry Krisztián verhetetlen a műfajban, már a sokadik könyve jelenik meg ebben a témakörben, és még mindig nem unalmas. Mert lássuk be, imádunk intimpistáskodni, vagyis belelátni mások magánéletébe, akkor meg aztán főleg, ha ismert emberről van szó, mert az ő drámáik vagy felemelő pillanataik egy kis színt visznek a szürke hétköznapjainkba. Ráadásul a szerző a garancia arra, hogy tartalmas szórakozásban lesz részünk, hiszen mindig alaposan felkészül az adott témából, ezért biztosan olyan információkat tudunk meg közismert és kevésbé ismert emberekről a kutatásainak köszönhetően, amelyekkel nem találkozhattunk korábban máshol. Ha elfogadjuk, hogy ezek a kis szösszenetek nem szépirodalmi mélységűek és értékűek, tökéletes kikapcsolódást nyerhetünk Nyáry Krisztánnak köszönhetően, ezért én nagyon kedvelem a könyveit. Ezúttal különösen kíváncsian vártam ezt a kötetet, mert nagyon utálom, hogy a levelezés műfaja egyre inkább eltűnik, a modern kütyük miatt sajnos egyre ritkábban lehet találkozni egy-egy hosszabb lélegzetvételű, tollal írt írásművel, pedig ha valamiből, ebből tényleg megismerhetjük az írója gondolatait, kendőzetlenül mutatja meg lelkének legmélyebb titkait. Ezek a magánlevelek a kedvesnek íródtak, ami nem mindig jelent romantikát, sőt, szakítást is tartalmaznak a sorok, azonban az biztos, hogy áradnak benne az érzelmek, széles a skála a szenvedélytől a szomorúságon át a gyűlöletig. A levelekhez rövid ismertetők is járnak, amelyekből rengeteg érdekes dolog derül ki, többek között például az, hogy Kossuth Lajos rajongott a feleségéért, vagy az, hogy Frida Kahlo magyarul írt egy szerelmeslevelet, ugyanis a szeretett férfi hazánkfia volt. Egy-egy téma köré szerveződve tárulnak elénk a levelek, amelyek között akad szép, meghökkentő és drámai egyaránt. Hozta a szokásos szintet a szerző, azonban nekem egy kicsit összefolytak a történetek, talán egy picit jobban el lehetett volna választani őket egymástól, illetve külön részben lehetett volna tárgyalni az egy-egy személyre vagy párra fókuszáló levelezéseket, de ennél több hibát nem tudok felróni a könyvnek.
Jászai Mari szűkebb pátriámban, Komárom-Esztergom megyében született - legmélyebb fájdalmamra nem került leírásra a könyvben, hogy Ászáron - , ezért kiemelt figyelemmel olvastam végig szerelmeinek - kikből akadt jó néhány élete során - írt leveleit, és szomorodtam el azon, hogy milyen magányos volt. Történelemrajongóként többször ledöbbentem az elém tárt történeteken, amelyek között igazi sorsdrámák is akadtak, de öröm volt olvasni a szerelmes sorokat is, amelyeket ismert és ismeretlen emberek vetettek papírra egykoron és a közelmúltban.
Mindjárt nyitásnak itt van nekünk egy magyarul írt szerelmeslevél Frida Kahlo-tól, aki Diego Rivera felesége volt ugyan, de ez nem akadályozta meg abban, hogy viszonyt folytasson Muray Miklóssal, aki világhírű fényképész és kardvívó volt, és jó ideig remélte, hogy elveheti feleségül a mexikói festőnőt. Aztán a dolgok másként alakultak, de ránk maradt sorok izzó szenvedélyről árulkodnak, amely idővel mély barátsággá szelídült. Azonban a vágyat az 1600-as években sem szégyellették papírra vetni, még egy olyan nemesúr sem, mint gróf Csáky Pál, aki megdöbbentő hévvel nevezte "szerelmes világi kincsének" feleségét, Czobor Máriát, élmény volt olvasni a szavait. Az árvízi hajósról, Wesselényi Miklósról nem éppen köztudott, hogy nagy rajongója volt a női nemnek, és persze a hölgyek is szerették a daliás hőst, olyannyira, hogy még főrangú rokona, Wesselényi Polixénia sem tudott uralkodni magán, amikor írásban aggódott érette. Korának rocksztárja volt Liszt Ferenc, aki finoman szólva sem átlagos párkapcsolatban élt gyermekei anyjával, Marie d'Agoult-tal, de az biztos, hogy a levele alapján nagyon szerették egymást (ami aztán később gyűlöletbe csapott át, de ez már egy másik történet).
Aztán jönnek a reménytelen szerelmek, ilyen volt például Katona József Déryné iránti érzelme, és II. Rákóczi Ferencről is kiderül, hogy a feleségén kívül volt még egy asszony az életében, aki elrabolta a szívét, és akivel a történelem viharai és társadalmi rangjuk miatt esélytelen volt a közös jövő. Mikes Kelemen Kőszeghy Zsuzsiról is írt - amúgy nem létező - nénjének, aki bizony nem őt választotta, hanem egy idősebb, ámde gazdagabb grófot. Igazi csemege Széchenyi István levelét olvasni Zichy Károlyné Seilern Crescence-hez, hiszen a szerelmesek tíz éven át csak epekedhettek egymásért, amikor a férfi ezeket a sorokat írta, még nem tudta, hogy egyszer házasok lesznek (és amúgy 7! gyereket hozott a feleség a házasságba, és még közös csemetéik is születtek, ki gondolta volna, hogy ilyen nagycsalád feje lett hirtelen a korábban agglegény Széchenyi?). Egy nagy szerelem rejtélyeibe is bepillantást nyerhetünk, ugyanis Sissi és Andrássy Gyula levelezését is olvashatjuk, akiknek reményük sem volt arra, hogy egymás iránti érzelmeiket meg tudják élni, ami nem zárta ki, hogy évtizedekig írjanak egymásnak Ferenczy Idán keresztül.
A jegyesek közötti levelezések hőfoka hihetetlen amplitudók között mozognak, gondolhatjuk, hogy milyen stílusban írt József Attila Vágó Mártának, vagy Tóth Árpád leendő feleségének, azonban érhetnek bennünket meglepetések, amikor Vörösmarty sorait olvassuk, de az én kedvenc levelem ebben a témakörben 1667-ben íródott, és Kún Ilona írta vőlegényének, Bethlen Miklósnak. Felsorolhatatlan a sokféle sors, ami kirajzolódik a levelekből, Ady Endrétől Bajor Gizin át Kaffka Margitig széles a paletta, de Xantus János - akiről egyébként Karl May gyerekkorunk kedvencét, Old Shatterhand-ot mintázta - is megdöbbentően érzelmesen írt rá sok éven át hűségesen váró menyasszonyának (hogy aztán még egy évig se tartson a házasságuk, az ő történetük sem hétköznapi, az biztos). Nekem az 1600-as években íródott sorok nyújtották a legnagyobb élményt, olyan ízesen és lenyűgöző nyíltsággal osztották meg érzelmeiket kedvesükkel az érintettek, hogy csak ámultam és bámultam. Ez a könyv is jól sikerült, kíváncsian várom a következőt!
8/10
A könyvet a Corvina Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
