A történelem ismétli önmagát, és remélem, még sokszor: 2018 karácsonyán olvastam Rupi Kaur első verseskötetét, a Tej és mézet (itt írtunk róla), és különböző személyes okok miatt felejthetetlen, meghatározó élmény lett az életemben. 2019 karácsonya már jóval nyugisabb időszak volt számomra, de a második kötet, A nap és az ő virágai így is utat talált hozzám a karácsonyi készülődés folyamán. Okulva az első kötet olvasásának tapasztalataiból, ezt most beosztva, lassan olvastam, még ha nagyon nehéz is volt néha letenni. Minden megvan benne, ami miatt én és még rengetegen nagyon szerettük az első kötetet: nehéz, sokszor tabunak számító témákról beszél elképesztő őszinteséggel, miközben ez a kötet túl is nő elődjén, mert tágítja a horizontot, és a személyes élmények mellett nagy bátorsággal beszél társadalmi, főként a nőket érintő problémákról is.
A kötet öt nagy ciklusra osztja a verseket: hervadás, elhullás, gyökerezés, növekedés és virágzás. Az öt fázis az egyik vers szerint (amely a hátoldalon is helyet kapott) a szerző édesanyjától származik, aki szerint „ez az élet receptje”. A sorrend az igazán érdekes, hiszen a fájdalomtól megyünk a boldogság felé, a széthullástól a teljesség felé, és nekem kifejezetten tetszik ez a ciklikus szemléletmód, főleg így, hogy a pozitív irányba mutat. A kötet színeiben most a fehéret és a szürkét használja (a borító még sárgát, kéket és feketét), és maga a végkicsengése is pozitívabb, mint az előző kötetnek volt. Verseskötet „a fájdalomról / önmagunk feladásáról / a gyökereink előtti tisztelgésről / a szeretetről / és a sorsunk irányításáról”.
Témáiban is nagyot nő a kötet az előzőhöz képest, behoz olyan új elemeket, amelyekről nehéz beszélni, amelyek megosztóak, és amelyek többsége kifejezetten a nőket érinti. Női kötet ez, ami nem jelenti, hogy férfiak ne vehetnék a kezükbe, egész egyszerűen nekik jóval kevesebbet fog mondani a szőrtelenítésprobléma, a női szépségideál elérhetetlensége és frusztrációja stb., a teher, amit a nők napjainkban viselnek. Az első két ciklus még nagyon személyes, egy szakítás és depressziós időszak fázisait látjuk tűpontosan, önreflexív módon ábrázolva, a fájdalom megélését, a személyiség feladását, és az ebből való gyógyulást, a női lét és szabadság dimenzióit. „most arról álmodom hogy gyengébb legyek”.
A harmadik ciklus, a gyökerezés is személyes, de már társadalmivá tágítva a kérdést, ugyanis a szerző indiai származásáról, a bevándorlásról, a letelepedésről szól; arról, hogy hogyan lehet többféle identitással élni. A szerző szüleiről való írások nagyon meghatóak és példaértékűek, főleg az édesanyjához írt köszönőversek. Itt kapnak helyet a fajsúlyosabb témákat taglaló versek (pl. a - lánygyerekek/lánymagzatok meggyilkolása), míg az utolsó két ciklusban az új szerelem rügyezése és boldogsága a meghatározó, a testi és lelki szerelemmel kapcsolatos gondolatok. Emellett az önmagunk elfogadását és a nőiség megélését hirdető versek dominálnak. Egy nőnek ezt kell a szerző szerint megtanulnia: „(…) első pillanattól fogva / ott volt benne minden amire szüksége van / csak a világ meggyőzte az ellenkezőjéről.”
A kötet (és Rupi Kaur munkásságának) legnagyobb erénye szerintem továbbra is a versek őszintesége. Amikor valaki „tenyerére teszi a lelkét”, kitárulkozik, és megmutatja nekünk a sebeit, az mindenképpen tiszteletre méltó és értékelendő. Ráadásul a kötet témáiban bátrabb is, mint az előző volt, és ez egy nagyon jó irány, nagyobb benne a társadalmi felelősségvállalás, már nem csak egyéni problémákkal foglalkozik. Igen, néhány vers demagóg, néhány vers elég blőd és sablonos, de alapjában véve egy érdekes, letisztult költészet virágai ezek, amelyet a szerző saját rajzai sok helyen tovább erősítenek. A borító anyagának gumiszerűségét és a kötet lapjainak illatát én továbbra is imádom, és hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy ilyen kiadványokat is eljuttatnak hozzánk.
10/10
A kötetet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
