A 21. század íróinak figyelme immár képes kellő messzeségből képes vizsgálni a zavaros, vérzivataros 20. század eseményeit, éppen ezért a kortárs írók elbeszélései által megismert történelem kellő letisztultsággal, időnként közlő jelleggel ad tájékoztatást az előttünk járó nagyszülői, dédszülői generáció kálváriájáról. Szántó T. Gábor regénye szintén magán hordozza ezt a letisztult, kifinomult hangzást, narrátorát pedig éppen megfelelő távolságban tartja ahhoz. hogy még beszámolhasson a hidegháború első évtizedeinek nyomasztó, kelet-európai hangulatáról, ugyanakkor ne távolodjon el annyira, hogy ne érezhetnénk hitelesnek ezt az elbeszélői hangot. 

A történet vezérkaraktere egy romániai magyar kisfiú,később felnőtt férfi, aki génjeiben hordozza a zene iránti rajongást, és magyar édesanyja közbenjárásával nemcsak az imperialista, náci gyökerű német nyelvet, hanem a hegedűkezelés és kottaolvasás művészetét is eltanulja, mely tevékenység szintén osztályidegen, arisztokrata tevékenységnek számít az 1950-es és 60-as évek Romániájában. Andreas Pop azonban nem törődik a társadalmi elvárásokkal, szívós kitartással túléli a katonaság, az egyetem, a hajnali újsághordások és az egyre hűvösebbé váló apa-fiú kapcsolat mélységeit is, hogy minden akadályt legyőzve a zenének szentelhesse életét. 

A történet háttérben tartott, de néha-néha megcsillanó kulcskérdései adják a támasztékot a háttérhez: milyen élet juthat egy vegyes, magyar-román családba születő gyermeknek a magyar értékeit egyre inkább elvesztő, román befolyás alá kerülő városban, Kolozsváron? Milyen pluszterheket kellett elviselnie annak, aki a nemzeti többséggel szemben az őslakos, kisebbségi etnikumhoz tartozónak is véli magát? Kivívhat-e magának jogokat a romániai magyarság? Milyen akadályokba ütközhet egy többre vágyó fiatal, ha Nyugatra szeretne utazni? Van-e menekvés a Securitate karmai közül? 

A kérdések többsége mai is aktuális, a 20. század közepén élt romániai magyarok problémája a szocialista éra lezárultával sem szűnt meg. Bár harminc éve leomlott a Kelet- és Nyugat-Berlint (és vele együtt jelképesen két országot is) egymástól elválasztó fal, a megosztott Európa máig nem egyesült sem kulturálisan, sem etnikai szempontból. A világháborúk és a népek közötti ellentétek által gerjesztett indulatok jelenléte nem kisebb, mint a regénybeli jóvátételi munkaszolgálat idején. És míg a lágerszerelem emléke, a kelet és nyugat jelképeként szolgáló szerelmeseket elválasztó vasfüggöny börtönfalának elnyomó voltára íródott Európa-szimfónia szól, egy pillanatra egyesül, ami összetartozik, összefolyik az idő, és értelmet nyer a küzdés. 

Szántó T. Gábor regénye a túlélésről, a küzdésről és a jobb sors folytonos üldözéséről szól. Kitartásra tanít, és arra, hogy a kilátástalannak tűnő élethelyzetből is van menekülőút. Ugyanakkor a különválasztott Európa regénye az egyesülés könyve is, amely témájában talán ma aktuálisabb és szimbolikusabb, mint az elmúlt évtizedben valaha. 

9/10

A könyvet a Scolar Kiadó jóvoltából olvashattam el.