Az idei Margó-díj egyik nagy esélyese volt, debütáló novelláskötete pedig mélyen, érzékenyen foglalkozik az emberi lélekkel, legyen az a társadalom bármely tagjának testébe zárva. Mert a Kaszt nem csupán egyszerű novellaválogatás az elmúlt évek legjobban sikerült írásaiból, hanem a társadalmi osztályok között fel-le cikázó, keresztbe-kasul járó élettöredék-gyűjtemény, ahol saját pozíciójától függetlenül mindenki szenved. 

A Kaszt azt mutatja be, hogy jöjjünk bárhonnan, legyünk bárkik, az élet próbatételek sorozata elé állít minket. A történetekben megjelenik az ügyfeleit a lakására hordó örömlánytól kezdve a feleség- és anyaszerepbe kényszerített nőn át a budai elvált özvegyig minden egzisztenciális szinten egy-egy nő, aki elégedetlen a helyzetével, az életben betöltött szerepével. A boldogtalanság körbelengi az új építésű lakótelepre költöztetett, öregedő családanyát ugyanúgy, mint a vidéki birtokon, lovak társaságában gyászoló özvegyet. Hiszen a történetek többségének fő összekötő anyaga a gyász. Gyászolnak az anyák által elnyomott lányok, a lányukat elvesztő anyák, a feleséget és gyermekeit elvesztő férj. A fájdalom beköltözik a sóhajokba, kikönyököl az ablakpárkányra, rátelepedik a kerti sündisznók látványára. A gyász, az elmúlás és a veszteségtől való csendes félelem mindent belebeg. 

Jassó Judit novellái bár melankolikus, szomorú hangvételük miatt kis adagokban, lassan kortyolgatva fogyasztandóak, mégis nagyon erős képi világgal, érzéslenyomatokkal rendelkeznek. A hangzat fő megtartóereje nem a körülmények leiratában, hanem abban rejlik, ahogy a szerző az első bekezdésekkel az olvasót az aktuális szituációba belehelyezi, és kézen fogva átvezeti a soron következő tragédián. Tucatnyi, bárkivel előfordulható élethelyzet számtalan töréspontjánál állunk ott személyesen, és együtt éljük meg a fordulópontok poklát - ehhez pedig olyan szuggesztív hang szükséges, amelyet az általam olvasott, kortárs magyar irodalomban nagyon kevesen képesek néhány sornyi helyzetjelentéssel megteremteni. 

Viszont bármennyire veszteségközpontúak ezek a novellák, azért többségükben jelen van a remény, valamint a ki nem mondott figyelmeztetés: ha felismerjük magunk körül egyik-másik helyzetet, reagáljunk ésszerűen, legyünk realisták. A szív útja mindig fáj, akkor is, ha boldogságösvény vezet fel rá. Ettől olyan emberi, annyira fájdalmas és mégis teljes ez a kötet. Ígéretes debütálás, de nemcsak "nőirodalom". Érdemes odafigyelni a szerzőre. 

10/10

A kötetet a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) jóvoltából olvashattam el