A kritikában spoilerek lehetnek!
Az Apokalipszis szvitről írt kritikámban (ITT olvasható) megállapítottam, hogy Gerard Way és Gabriel Bá tökéletesen működik együtt. Ez az érzés a Dallas olvasása közben csak fokozódott. Még annál is összeszedettebb, összetettebb és kiforrottabb munka, ezzel együtt más is. Lassabb, egy kicsivel kevesebb akcióval fűszerezték, és jobban fókuszál a karakterekre, ami az első kötet eseményeinek fényében szükségszerű is.
A történet pár héttel az első rész zárása után veszi fel a fonalat. A csapat ugyan megakadályozta az apokalipszist, amit az egyik tag idézett elő, de elvesztették a mentorukat, Pogót. A gyász miatt mindannyian apátiába süllyednek, de ez nem sokáig marad így, mert Ötöst utoléri a múltja, vagyis inkább a jövő, ami újabb katasztrófával és a történelem megváltoztatásával fenyeget, ezért a csapatnak újra össze kell szednie magát.
A jövő pedig egy egész likvidáló osztag képében érkezik meg, ami véres, bizarr és különleges események láncolatát indítja el.
Rajzfilmfigura-maszkot viselő bérgyilkosok, cowboyként ábrázolt Isten és egyéb furcsaságok színesítik a csapat kalandjait.
Ezek a csapások váratlanul érik a csapat tagjait, akik a saját nagyon is valós problémáival vannak elfoglalva. Vanya, vagyis a Fehér Hegedű egy fejét ért ütés következtében ágyhoz kötve fekszik, Rágalom elvesztette a hangját, és emiatt az erejét is, Szeánsz leginkább semmivel sem törődik, Kraken besegít a rendőrségnek, Ötös pedig a fentebb már említett zűrös ügybe keveredik, ami magával rántja a többieket is.
Ezek adják a történet összetettségének alappilléreit, amihez egy téren és időn átívelő utazás is társul Vietnám dzsungelein át, hogy végül a Kennedy gyilkosságnál csúcsosodjon ki. Ezáltal az elején még több szálon futó cselekmény a végére egy nagy egésszé áll össze.
Látszott a történetvezetésen, hogy Gerard Way még jobban felnőtt a feladathoz, és még jobb forgatókönyvet írt, amihez Gabriel Bá még jobb rajzokat alkotott. A Dallasnál még intenzívebben érződik, hogy Bá kitűnően látta Way vízióit, ami még kifejezőbb képeket eredményezett. Főleg az akciójeleneteknél éreztem ezt, amelykhez Dave Stewart színező megint hozzátette a magáét. A karakterek ábrázolása is elmélyült, már nem éreztem rajtuk annyira mások hatását, Bá stílusa sokkal kiforrottabbá vált, mint az első kötetnél. A rajzok illusztráló funkciójuk mellett ismét narratív szerepet is betöltöttek. Érdemes alaposan megfigyelni minden képkockát, hogy teljes valójában kiteljesedjen a történet.
Összességében a Dallas egy jó folytatás, vagy, ahogy Gerard Way fogalmaz „szerintem hőseink története a Dallasszal veszi kezdetét”, ezáltal egy újrakezdés is, ami felhasználja az összes elemet, ami az Apokalipszis szvitben működött, de hozzá is tesz, érettebb formában tálalva az Esernyő Akadémia történetét.
10/10
A képregényt a Vad Virágok Könyvműhely jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
