Joanne Harris a legkedvencebb írónőm – imádom a stílusát, a végtelen fantáziáját, a nagyon emberi és bölcs gondolatait és a sokszínűségét. Hatalmas köszönet a Libri Kiadónak, hogy felkarolta a félbeszakadt életműkiadást, és több újranyomás mellett elhozták nekünk az írónő legfrissebb regényét is (csak zárójelben, hogy én például igen örülnék a skandináv mitológiai Rúnajelek-sorozatának eddig magyarul ki nem adott köteteinek is). Az epertolvaj a Csokoládé-sorozat következő darabja, és abszolút beváltja a hozzá fűzött reményeket: egy pillanat alatt visszarepít minket az apró francia faluba, ahol találkozik mágia és vallás, hagyományok és változás, eper és csokoládé.

Húsz év telt el azóta, hogy Vianne Rocher és kislánya, Anouk megérkezett Lansquenet-sous-Tannes-ba, és megnyitották a csokoládéboltot. Vianne azóta otthonra lelt a faluban kisebbik lányával, Rosette-tel, Anouk pedig Párizsban él a szerelmével. A szél azonban továbbra sem hagy nyugtot a családnak: Narcisse, az öreg virágárus meghal, és egy szamócással teli erdőt hagy Rosette-re, emlékiratait pedig Reynaud-ra, a gyülekezet papjára. A változás elkerülhetetlennek látszik, mert az örökséget Narcisse lánya is meg akarja kaparintani, a korábbi virágboltba pedig megérkezik Morgane Dubois, aki különleges üzletet nyit pont a csokoládébolttal szemközt. Morgane és Vianne nagyon hasonlítanak egymásra képességeikben és kisugárzásukban, és mindketten tudják, kinek mi a szíve vágya. Az új üzlet éppolyan erősen vonzza a falusiakat, mint annak idején a csokoládébolt…

A történet naplószerűen épül fel, a március 10-től április 1-jéig, bolondok napjáig tartó eseményeket beszéli el. A nézőpont folyamatosan váltakozik; hol Vianne, hol Rosette, hol Reynaud szemszögéből látjuk a történteket, mindig E/1-ben. Nincs külön jelölve, hogy éppen ki beszél, pár szó után azonban mindig kiderül, hogy éppen kinek a fejében is vagyunk. Szembesülünk mindhárom főszereplő legmélyebb félelmeivel, vágyaival, titkaival; azzal, hogy hogyan próbálják megóvni azt, ami számukra a legfontosabb, hogyan küzdenek a széllel, ami mindent felkavar.

Amellett, hogy a regény az írónő „francia” regényeiben megszokott módon telített érzelmekkel, hangulatokkal, színekkel és ízekkel, rengeteg fontos, mély gondolatot is tartalmaz. A titkok és bűnök lélekromboló hatásáról, a megbocsátás erejéről, anyaságról, szeretetről és veszteségről. Mert „(…) az élet csak kölcsönben van, és mindent, amit útközben találunk – szeretőket, gyerekeket, boldogságot – a végén vissza kell adnunk.”

A borító elsőre többekkel együtt nekem sem tetszett különösebben, a könyv olvasása során azonban értelmet nyer, és igazából nagyon találó: William Morris 19. századi angol iparművész Az epertolvaj című mintája, amely amellett, hogy szorosan kötődik Rosette-hez, Morgane üzletében is ott van a falon. Művészet, rajzolás és csokoládé szorosan összefonódik a regényben: „Mert a művészet olyan, mint a szeretet. Elvadul, ha magadnak tartod. Arra való, hogy elajándékozd, különben csak rothad.”

A több szálon futó cselekmény során Narcisse emlékiratai egyfajta krimi-jelleget is adnak a történethez; nagyon kis részletekben adagolva bontakozik ki előttünk egy teljes emberi élet a maga szörnyű bűnével és a teher hordozásával. A titok kiderülése miatti szorongás összeköti Reynaud-t és Vianne-t, csak míg a Reynaud-szálon a teher letétele a könyv legfontosabb üzenete, a Vianne-szálon az elengedés fontossága. Hogy féltésből, félelemből mire képes az ember, mennyire ki lehet fordulni önmagunkból. A regény nagyon okosan és jól van felépítve, könyv, miközben tele van gyengéd megértéssel a szereplői iránt. A végső, legfontosabb tanulsága pedig a szabadság fontossága: „(…) minden visszatér. (…) Ha szabadon engedjük azt, amit szeretünk, vissza fog térni (…).”

10/10

A kötetet a Libri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.