A kifelé mutatott, előre eltervezett és gondosan kimunkált énkép általában nincs összhangban azzal, ami az ember én-tudatát valójában egybeforrasztja, és ez a lélekre gyakran rátelepedő üresség okozza az olyan kellemetlen szituációkat, mint a szerelmi csalódás, a megbízhatónak vélt személy árulása, vagy éppen a jobb pozícióért való előrejutás erkölcsileg megkérdőjelezhető eszközökkel. Takis Würger Stellája egy ehhez hasonló problémakört feszeget, több-kevesebb sikerrel. 

A szerzőről tudni illik, hogy nem fél sem az ismeretlentől, sem a veszélytől. Első regényéhez Afganisztánban, az ott állomásozó német csapatoknál gyűjtött anyagot, a Stellához pedig mélyre túrt a múlt elfeledett irattáraiba, talán nem is azzal a szándékkal, hogy onnan valódi tragédiákat fog előhúzni, de a kutatás időszakában bizony bekövetkezett ez a nem várt fordulat. A regény címét és szereplőit valószínűleg a feltáruló vallomások és periratok erősen átalakították, így a végeredmény egy olyan történet lett, amely fiktív narrátoron keresztül, fiktív szerelmi történettel mesél el egy nagyon is valóságos múltat, erősen kölcsönözve a női karakternek a valóban élt és "Szőke Méreg" gúnynéven elhíresült Stella Goldschlag tetteiből. 
Az 1942-es év sajátos dokumentációja segít abban, hogy ismereteink alapján elhelyezzük az eseményeket a nagy történelmi időszalagon, valamint gyorsjelentést ad azokról a hangulatot formázó külső eseményekről, melyekre a regényben nincs további rálátásunk. Minden a berlini díszletek között történik, a szvingklubok füstös rejtekhelyein, a fényűző náci kerti partikon, a legyőzött országokból csempészett árukkal teli reggelizőasztalok mellett. A háború zajlik ugyan, de mindez távol áll a svájci narrátortól, aki szép lassan beleszeret egy tökéletes álcát építő zsidó lányba, és személyes kalandjuk szép apránként beolvad a díszletnek szánt háttérvilágba.

Minderről a regény olvasása előtt azonban nem informálódtam, így bennem, mint olvasóban meglehetősen rossz érzést keltett, hogy kezdeti erős személyisége, és a később átélt tortúra miatti együttérzésem ellenére sem tudtam kedvelni Stellát. Utólag úgy vélem, ez is a szerző nagyon árnyalt karakteralkotását bizonyítja, hiszen ki lenne képes jó szívvel azonosulni valakivel, aki valójában antihős? Ahogy ezt a személyt kölcsönhatásba hozta a fejezeteket megszakító vallomásokkal, az nagyon sokat elárul arról, mennyire készült és igyekezett Takis Würger a valós események mentén tartani a történetszálat. Nagyon szépen össze lett ez fűzve az írói fantázia a tényekkel, észrevehetetlenül egybesimultak, és együttesen fejtik ki azt a sokkhatást, amely során az olvasó végül rájön, hogy a sokszor elmesélt háborús idők és a zsidóság ellen elkövetett ezernyi bűntett mellett még mindig lehet találni megdöbbentő részleteket. Azzal a ténnyel, hogy bizony a zsidóság körében is akadtak olyan személyek, akik a nácikkal kollaborálva saját ismerőseiket és szomszédaikat adták fel a hatóságoknak, eddig nem kifejezetten foglalkozott a történelmi- és személyes múltat feltárni óhajtó szépirodalom. Talán éppen a kényes téma miatt fogyott el a regény végére a bátorság, és Stella személyét nem feketítette el megfelelően a jegyzőkönyvekből megismert kollaborációs stratégia. Mintha a szerző elkezdett volna vigyázni, mit ír le, mi az, ami még megengedhető, és mi sértené meg ezt a máig érzékeny történelmi tragédiát. 

7/10

A regényt a Scolar Kiadó jóvoltából olvashattam el.