Amy Bloom könyve roppant érdekesnek tűnt a nem mindennapi témájával: Eleanor Roosevelt, a First Lady és Lorena Hickok újságírónő szerelmének történetét meséli el. Annyira kevés LMBTQ regény jelenik meg nőkkel a középpontban, hogy nem volt kérdés, ezt mindenképp el kell olvasnom, már csak a kíváncsiság miatt is, hogy miért pont ez kapta a legnagyobb figyelmet az utóbbi időkből?
Az elbeszélő Lorena Hickok, becenevén Hick 1932-ben ismeri meg Eleanor Rooseveltet a férje, Franklin Roosevelt kampánykörútján. Újságírónőként kerül a politikai élet körforgásába, hivatalos kapcsolatuk nehézkesen indul, végül barátsággá, majd szerelemmé mélyül. Sok évvel később, Franklin halála után Hick újra meglátogatja szeretett barátnőjét, mire a múlt és jelen összemosódik.
A bevezetőben a nagy figyelmet firtató kérdésemre a válasz elég egyszerű: Hick egy izgalmas személyiség – izgalmasabb még a Roosevelt házaspárnál is, pedig az USA 32. elnöke azok közé tartozik, aki a magyar történelemkönyvekben is feltűnik, joggal. Bénulással járó betegsége, a legnehezebb időszakokban való elnöksége (nagy gazdasági világválság, II. világháború) miatt őrzi a mai napig az emlékezet. Haláláig volt hivatalban. Felesége, Eleanor szintén nem csak egy felejthető First Lady, nagy támogatója volt például az ENSZ megalapításának. Lorena Hickok velük szemben csak egy átlagos amerikai arc, sorsát végigkísérve minden sorában hamisítatlan amerikai regény lett a Közös titkaink. Sajnos nem véletlenül használom a regény kifejezést életrajz helyett: az írónő a könyv végi jegyzetében elismeri, hogy a fikciót és a valóságot vegyítve írta meg a történetet, és ez bizony levon a végeredmény értékéből is.
Hick 1893-ban született és hatalmas szegénységben telt a gyermekkora. Kalandos út vezetett odáig, hogy végül újságíró lehessen. Igazi 20. századi nő, ahogy küzd, és nem ragad meg a munkásosztályban, mély szegénységben, nem gyereket nevelő háztartásbeli feleség lesz belőle, hanem értelmiségi, aki nem riad meg a keményebb témáktól és sosem alkuszik meg sem munkában, sem a magánéletben. Küzdelmei során találkozik mindennel: a szülői szeretet hiányával, elhanyagolással, erőszakkal, lenézéssel. Hozzá képest Eleanor az, akit az Isten is First Ladynek teremtett: finom és előkelő, a neveltetése is a jövőbeli befolyásos férj reményében történt. Tűz és víz tehát a két nő.
A könyv ide-oda csapong a jelen és a múlt között, ami sajnos a kárára válik: mire beleéltem volna magam az egyik helyzetbe, már ott a másik és nem mindig lehet tudni, mi is az írónő célja mindezekkel. Hiába lenne Hick visszaemlékezéseire felfűzve a cselekmény, nincs benne egység, vagy tanulság. A könyv keretét megadó jelent áthatja a gyász Franklin Roosevelt halála miatt, ők is idősek már, régóta nem látták egymást. Végig furcsa, nehézkes a kommunikációjuk, ahogy a nagy, csendes házban felelevenedik körülöttük a múlt.
Hick múltjának megismerése már jobban működik, hányattatott gyerek- és fiatalkora eszembe juttatta Kerouac-ot és Salingert is. Első éveik Eleanorral szintén izgalmasak és jól megírtak. A könyv legjobb része az a pár oldal, amelyben megszöknek kicsit a nyilvánosság elől és utazgatnak Amerikában, megkóstolják a helyi specialitásokat, csak élvezik az életet. Izgalmas, ahogy az addig viselt szerepek mennyire könnyen levethetők, ha a szabadság szelét megízleli az ember. Az anya, feleség, mi több, politikus feleség álarca mögül kibújó Eleanor őszinte életörömét látva érthető meg először, mi köze lehet egymáshoz ennek a két nőnek. Ha Eleanor szemszögéből látnánk az eseményeket, bizonyára azt látnánk, hogy kicsit irigykedik is barátnőjére, akit nem köt röghöz semmi, és nem érdekli mások véleménye. Erős és jó a feminista üzenet.
A könyv ott hibázok, hogy azok az évek, amikor Eleanor már a Fehér Házban él (férjét négyszer egymás után újraválasztották elnöknek!), és Lorenát is beköltözteti, már nem sikerültek hitelesre. Furcsa, hogy mennyire nem tér ki az írónő arra a problémakörre, hogy egy férjezett, leszbikus first ladynek mennyire nem került az energiájába az egész, Lorena szenvedésével szembeállítva végképp felemás a végeredmény. Mert Lorena szenved ám rendesen, végig kísérjük egy már-már mérgező kapcsolat különböző állomásain, a felemás búcsúig. Nem beszélve arról, hogy az írónő úgy igyekszik feloldozást adni főhősnőinek, hogy a Roosevelt házasságot torpedózza meg azt a látszatot keltve, mintha Eleanor a férje női miatt fordulna szintén a gyengébb nem felé. Jóval több lett volna ebben a témában.
Könyvélmény nem lesz, de mindenképp tanulságos olvasmány lett számomra a Közös titkaink. Legyen benne bármennyi fikció, örülök, hogy Hicket megismerhettem, aki a 20. század első felének a feminista jelképe is lehetne.
(Az első képen: Lorena Hickok, a második képen: Eleanor Roosevelt.)
6/10
A könyvet a Libri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
