43 éves nő vagyok, nincs férjem és gyerekem és jelen pillanatban nem is érzem ezek hiányát. Ugyan senkinek semmi köze sincs hozzá, mert ez az én életem és az én döntésem, de elárulom, hogy nem egészségügyi vagy ego okok állnak a háttérben, egyszerűen csak nem tartok ott, hogy családot alapítsak, mert még nem futottam össze leendő gyerekeim édesapjával. Engem sohasem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam, saját magamon kívül senkinek sem akarok megfelelni, de ettől függetlenül nem tudom nem észrevenni, hogy az én korosztályomból egyrészt milyen megdöbbentően sokan gyermektelenek, másrészt pedig milyen sokan gondolják, hogy ha valakinek ennyi idősen nincs családja, az biztosan azért van, mert egy önző, karrierista dög. Pedig ez a legritkább esetben van így, ahány ember, annyi történet, nem kellene ítélkezni, mindenkinek megvan a saját oka arra, hogy miért alakul így az élete. Ez lehet egészségügyi probléma (rengeteg példát látok magam körül, hogy kortársaim milyen csatákat vívnak, hogy legyen gyerekük), de lelki okok is állhatnak a háttérben, nagyon sokan küzdenek azzal, hogy feldolgozzák különféle traumáikat, amelyek sokszor tudat alatt akadályozzák őket abban, hogy megfoganjanak. Racionális közgazdászként pedig nem tudom nem megemlíteni azt sem, hogy a gyes és hasonló juttatások értéke a béka hátsó fele alatt leledzik, és akkor még egyetlen szót sem ejtettem a különféle orvosi költségekről, ezeket az anyagi terheket bizony nem mindenki tudja vállalni. Vagyis szerintem egy nagyon fontos problémáról van szó, amelyről sajnos túl kevés szó esik, ezért nagyon örültem, hogy megjelent ez az interjúkötet, amelynek megvannak ugyan a maga hibái, mégis minden tiszteletem a szerzőé és azoké az interjúalanyoké, akik vállalták, hogy nyilvánosan beszéljenek erről a témáról. Mert talán az a legfontosabb, hogy rádöbbenjünk arra, nem ítélkezni kell, hanem meg kell hallgatni a másik embert. Fontos könyv egy fontos témáról.

Bocskor Bíborka, Kőbán Rita és Csákányi Eszter a húzónevek, az ő történetük sem mindennapi, de az igazán drámai sorsok és döntések a „hétköznapi” nőké, akiknek nagy többsége megdöbbentő mélységekig látja át, miként alakult így az élete, és mindannyian rengeteget tettek azért, hogy szembenézzenek a démonjaikkal és rendbe tegyék a dolgaikat, valamint kiegyezzenek saját magukkal a gyerekvállalás kérdéskörében.

Ritka erős ajánlása és utószava van ennek a könyvnek, ami nem csoda, hiszen az előbbit Singer Magdolna, az utóbbit Péterffy-Novák Éva írta. Singer Magdolna szakember, de több könyvet is írt már, ezért pontosan tudja, hogyan tudja felkelteni az olvasó érdeklődését úgy, hogy a szakmaiság se sérüljön, Péterffy-Novák Éva pedig a rá jellemző érzékenységgel tesz pontot a sokszor felkavaró történetek végére. Az is nagyon jó szerkesztési ötlet volt, hogy külön kerültek megszólaltatásra azok a hölgyek, akik ilyen-olyan okok miatt gyermektelenül élik az életüket, illetve azok a szakemberek, akik nekik próbálnak meg segíteni különböző módszerekkel, a szociológus, pszichológus és terapeuta mellett megosztja velünk a tapasztalatait olyan pszichiáter, aki szomatodrámával foglalkozik, illetve megismerkedhetünk egy nagyon érdekes népességtudományi értekezést is arról, hogy milyen történelmi okok vezettek a mai alacsony születésszámig. Vagyis az érzelem és a tudomány egyaránt képviselteti magát, az emberi sorsokon túl arról is képbe kerülhetünk, hová fordulhatnak azok, akik ezzel a problémával küzdenek, milyen jogi lehetőseik vannak stb.

A szerző alaposan körüljárta a témát, nagyon sokféle élethelyzetben lévő nővel készített interjút, és a szakértői háttéranyagokban nincs hiba, azonban azt gondolom, hogy talán egy picit jobban kellett volna irányítania a kérdéseit, mert így kissé széttartóak, ha úgy tetszik csapongóak az önvallomások, értem én, hogy milyen nehéz lehetett beszélni erről a témáról, de így egy kis hiányérzet maradt bennem olvasóként. Miközben ott sorjázott előttem több generáció tragédiája, valahol elveszett a lényeg, ami szerintem az lett volna, hogy nem a karrier az igazi oka annak, hogy egyre többen nem vállalnak gyereket (és minden tiszteletem Kőbán Ritáé, aki nyíltan felvállalta, hogy igenis, neki fontosabb volt az, hogy olimpiai bajnok legyen, mint a családalapítás). Inkább arra került a hangsúly, hogy milyen sokat kell küzdenie mindenkinek, hogy a saját elakadásait megoldja, - örvendetes módon egyre többen teszik ezt szakember segítségével, ami nem szégyen, hanem erény, hiszen nagy erő kell ahhoz, hogy az ember lánya segítségen tudjon kérni - , és milyen meghatározó az, hogy ki milyen családi mintákat hoz magával. Hiszen akinek az édesanyja mentális beteg volt, vagy sohasem törődtek vele a szülei, az nagyon nagy hátrányból indul, és mire szembenéz a problémáival és megoldja őket, lehet, hogy már kifut az időből.

Érdekes, hogy egy-két generáció alatt mennyit változott a világ, nagyanyáink számára még szégyen volt, ha nem volt gyerekük, anyáink is fiatalon szültek, hogy aztán az én kora 40-es generációm már saját maga dönthesse el, hogy akar-e és ha igen, akkor mikor szülni. Régen szóba sem nagyon kerülhetett ez a téma, ma pedig már vannak szakemberek, akikhez tudnak fordulni a nők, vagyis ha úgy gondolják, hogy tenni akarnak azért, hogy rendbe tudjanak jönni saját magukkal, sok munkával és kitartással megtehetik. Az is érdekes, hogy ha valaki végül úgy dönt, vagy úgy alakul az élete, hogy nem tud gyereket vállalni, akkor előbb-utóbb megtalálja a saját útját ahhoz, hogy megtalálja a lelki békéjét ez ügyben (családtagok gyerekeinek pátyolgatása, tanári munka, önkéntesség, kinek mi). Vagyis összegezve: érdemes elolvasni ezt a hiánypótló könyvet, mert fontos témát taglal, és mindent megtesz, hogy megpróbálja tudatosítani az olvasóban azt, hogy ne ítélkezzen, amíg nem ismeri a másik ember élethelyzetét.

9/10