II. Miklós cár nem tudta volna elkerülni a Romanovok bukását, ha az édesanyjára hallgat és nem a feleségére, de a jekatyerinburgi tragédiát talán igen. Mert az anyacárné mindent megtett, hogy meggyőzze arról, minél előbb adjon alkotmányt Oroszországnak, és mondjon le a teljhatalomról, mert a világ megváltozott, és ha nem mond le önként róla, akkor kényszeríteni fogják rá. Alexandra cárnéről, Raszputyinról, a négy lánytestvérről és a vérzékenységben szenvedő Alekszejről mindent tudunk, de az anyacárnéról, Marija Fjodorovnáról nagyon sok új információra tehetünk szert ebből a remekül megírt életrajzból. Ami nem biztos, hogy teljes mértékben fedi a valóságot, hiszen egy regényről van szó, azonban a szereplők valósak és nem csak az ő történetüket ismerhetjük meg belőle, hanem a Romanov-cárok utolsó néhány évtizedének történetét is. Az anyacárné rendkívüli személyiség volt, dán hercegnő létére igazi orosz cárné lett, aki nagyon szeretett táncolni és szórakozni, de egyáltalán nem volt felületes, teljesen naprakész volt politikai ügyekben és nem hanyagolta el a népet sem, ő volt a Vöröskereszt elnöke, amit nagyon komolyan vett, és a világháború idején leányával együtt odaadóan ápolta a sebesülteket. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy Miklós fia nem alkalmas a trónra, és mindent megpróbált, hogy ne kövessen el politikai hibákat, azonban a cár a feleségére, az anyósánál jóval gyengébb képességekkel rendelkező Alexandrára hallgatott, akit teljesen kétségbe ejtett fiának vérzékenysége, a többi pedig Raszputyinnal együtt már tudjuk. Nyilván nem ezen múlt, hogy a három évszázadon át uralkodó Romanov dinasztia vége egy borzalmas vérfürdő lett, azonban az uralkodópár viselkedése erősen siettette a cári rendszer bukását. Röpke 450 oldalon követhetjük végig Dagmar hercegnő életét, aki alig húsz évesen érkezett Oroszországba, egy kezdetben nem kívánt házassággal, amelyben azonban megtalálta a boldogságát, cárnéi teendőinek is mindig eleget tett, hogy aztán végig kelljen néznie, hogyan omlik össze fia birodalma. Életvidám és nagyon erős asszony volt, de a családi tragédiák összetörték, luxusban élt ugyan, de mindent elveszített, és minden igyekezete ellenére sem tudta elhárítani a dinasztiáját fenyegető problémákat. Szórakoztató és sodró erejű regény, talán csak a szomorú vég leírása sikeredett kicsit összecsapottra.

A meglepően szerény körülmények között felnőtt Dagmar hercegnő (szolgálóra nem nagyon tellett, ezért nővérével saját maguknak kellett rendben tartaniuk a háztartást) élete egy csapásra megváltozott, amikor édesapja lett Dánia trónörököse, hirtelen nagyon kapós lett ő és Alexis nővére az uralkodóházak között. Így történt, hogy nővéréből Anglia királynője lett, belőle pedig Oroszország cárnéja, de addig még nagyon sok minden történt ezzel a tűzről pattant lánnyal...

Az ifjú hercegnő azonnal beleszeretett a cárevicsbe, csak nem abba, amelyikhez végül feleségül ment. A művelt, kellemes modorú Nyikolajnak boldogan mondott igen, amikor megkérte a kezét, azonban miközben vidáman készült az esküvőre, szörnyű tragédia történt, a fiatalembert lovasbaleset érte, és már nem tudták megmenteni az életét. Mielőtt meghalt, megígértette Szása öccsével (a későbbi III. Sándor cárral), hogy elveszi Dagmart, akit szintén erre kért. A hercegnő egyáltalán nem találta rokonszenvesnek modortalan, nem túl művelt, óriási testi erővel rendelkező jövendőbelijét, de teljesítette dinasztikus kötelességét és feleségül ment hozzá. Aztán az esküvő után a fiatal pár lassan, de biztosan beleszeretett egymásba, boldogan éltek számos gyermekükkel. Azonban a családi tragédiák korán kezdődtek a fiatalasszony életében alig egy éves korában elveszítette másodszülött fiát, apósával, II. Sándor cárral pedig egy merénylő bombája végzett, közvetlenül azelőtt, hogy kihirdette volna az új alkotmányt. Fia, a "muzsik cár" egyáltalán nem volt olyan liberális, mint az apja, sőt, annyira megrázta a tragédia, hogy kemény kézzel irányította birodalmát, létrehozta a legendás cári titkosrendőrséget, az Ohranát, alkotmányról pedig hallani sem akart. Az uralkodó hatalmas testi erővel rendelkezett, azonban amikor kisiklott a cári család magánvonata, olyan belső sérüléseket szenvedett, amelyekkel még az ő erős szervezete sem tudott megbirkózni.

III. Sándor halála után II. Miklós került a trónra, aki kezdetben édesanyja tapasztalatára támaszkodott (akit a férje nem vont be ugyan az uralkodásba, de sok mindent megbeszélt eszes feleségével, akit mindig nagyra becsült), azonban miután feleségül vette Alexandrát, egyre inkább rá hallgatott, ami végzetes hibának bizonyult. Az ifjú asszonynak ugyanis nem maradt ideje felkészülni az uralkodásra, sohasem törődött a néppel, nehezményezte, hogy az anyósa sokszor vette semmibe, magának való, depressziós alkat volt, aki teljesen kétségbeesett, amikor jó ideig nem sikerült megszülnie a várva várt fiú örököst, hogy aztán összeomoljon, amikor kiderült, hogy az miatta lett vérzékeny. A sztori innentől ismerős Raszputyintól Jekatyerinburgig, azonban teljesen más volt ezt végignézni az aggódó nagymama szempontjából nézve, aki nagyon szerette az unokáit (az anyacárné nagyon családcentrikus volt), és ezért próbált az ellenérzései dacára jó kapcsolatot ápolni Alexandrával. Iszonyú volt szembesülnie azzal, hogy fia és családja milyen borzalmas körülmények között halt meg, de szerencsére ott voltak mellette még élő gyermekei és az ő kedvükért erős volt, elhagyta Oroszországot, hogy új életet kezdjen az emigrációban. 1925-ben halt meg, Dániában.

Őszintén szólva csak belenézni terveztem ebbe a könyvbe, később szándékoztam elolvasni, de annyira magával ragadott a történet, hogy mindent félretéve rekordidő alatt a végére értem. Alapvetően egy jól megírt történelmi lányregény, amelyben a romantikának nem sok helye van, annál több a politikának és a korszak bemutatásának. Habár a szórakoztatáson volt a hangsúly, mégis érződik, milyen alaposan utánajárt a szerző a történelmi tényeknek, és nagyon ügyesen beleszőtte a cselekménybe. Így fordulhatott elő, hogy annak ellenére tiszta szívből aggódtam a cári családért, amikor kisiklott a vonatuk, hogy pontosan tudtam, mi történt, és az anyacárnéval együtt hüledezve "néztem", milyen gyorsan dől romba a cári rendszer. Kár, hogy onnantól kezdve, hogy II. Miklós lemondott a trónról, túl gyorsan rohanunk végig a katartikus eseményeken, de összességében egy nagyon jó történelmi regényhez van szerencsénk, amely időnként hatásvadász ugyan, de sohasem felületes. Nem csak az anyacárné előnyös tulajdonságait mutatja meg a szerző, de a gyengeségeit sem hallgatja  el (pl. dohányzott, és még idősebb korában is rajongott a bálokért, nem vetette meg a luxust, stb.), aki méltó emléket állított Marija Fjodorovna cárnénak, azaz Dagmar dán hercegnőnek.

8/10

A könyvet a Tericum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.