Ha tetszett a sorozat, odaleszel ezért a könyvért is. A boszorkányok elveszett könyve teljesen véletlenül került a szemem ügyébe, és akkora szerelem lett belőle, hogy azonnal be kellett szereznem a folytatást a könyvesboltból. Egy könyvtrilógia első részét mutatta be ugyanis a Matthew Goode (veszélyesen jól néz ki a pasi) és Teresa Palmer főszereplésével készült évad, amelynek őszintén remélem, hogy lesz folytatása, mert a könyv második része eszméletlen jó, garantáltan nem ereszti az olvasót, amíg szomorú sóhaj kíséretében be nem csukja az utolsó oldal után. A jó hír az, hogy nyáron érkezik a trilógia záró része, részemről a perceket számolom, hogy megtudjam, miként végződik a vámpír és a boszorkány szerelme, és hogyan fogják ők ketten megváltoztatni a világot. Mert meg fogják az biztos, hiszen a múltban olyan felfedezéseket tettek önmaguk és a teremtményekről, amelyek biztosan alapjaiban forgatják fel a jelenben uralkodó állapotokat. Több, mint 600 oldalon egyáltalán nem könnyű fenntartani az olvasó érdeklődését, a szerzőnek azonban sikerül, olyan mesterien keveri a mágia, a misztika, a romantika, a történelem és a kalandregény szálait, hogy még egy hozzám hasonló racionális közgazdász sem tudja kivonni magát a bűvköréből. Azon túl, hogy egyre többet megtudunk Diana varázserejéről (miután szerencséjére tényleg talál magának tanítómestereket), az is kiderül, hogy egyáltalán nem könnyű megélni a házasság szürke mindennapjait egy vámpírnak és egy boszorkánynak sem, a szerelem önmagában nem elég, meg kell tanulniuk együtt élni. És ez még mindig semmi, mert olyan legendákkal találkoznak ők ketten, mint Erzsébet királynő, Sir Walter Raleigh, Christopher Marlowe, William Shakespeare, és természetesen nem maradhatott ki a történetből az alkímiába belebolondult II. Rudolf sem. Döbbenetes élmény az Erzsébet-kori London utcáin sétálni a szereplőkkel, ahogyan II. Rudolf Prágája sem mindennapi kalandokat tartogat, miközben természetesen a történet sem áll le egyetlen pillanatra sem, levegőt venni sincs idő, zajlanak az események rendesen, miközben lassan, de biztosan összekeveredik a múlt, a jelen és a jövő. Imádtam.

Dianá-nak és Matthew-nak felfogni sincs ideje, hogy megérkeztek az 1590-es Londonba, máris az események sűrűjébe kerülnek. Matthew barátai és családtagjai meglepően jól fogadják az időutazás tényét, végre megismerkedhetünk Philippe-pel, a de Clairmont család fejével, aki még az 1500 éves vámpírnál is erősebb karakter. Diana végre találkozik olyan boszorkányokkal, akiktől megtudja, hogy ki ő és hogyan tudjon bánni a képességeivel, az Ashmole 782 is előkerül, de egyáltalán nem azt tartalmazza, amire számítottak...

Miközben a múltban kalandozunk, néhány oldal erejéig azt is követhetjük, hogy mi történik a jelenben, amíg hőseink teljes gőzzel keresik a könyvet és saját magukat. A helyzet természetesen nem javul, sőt, egyre több az ellenség, aki Dianáékra vadászik, miközben a de Clairmont család háza szépen lassan megtelik nemcsak családtagokkal (=vámpírokkal), hanem boszorkányokkal, démonokkal és még Marcus-nak is sikerül beleszeretnie egy ember lányba. Vagyis alakul a nagy finálé, ami a harmadik kötetben vár majd ránk, tutira hatalmas harc lesz a jók és a rosszak között, reménykedjünk a happy end-ben, de addig is muszáj nagyon figyelni minden apró eseményre, ami ebben a kötetben történik, mert biztosan lesz valami jelentősége a végső összecsapásnál. Valószínű, hogy néhány most megismert teremtménnyel is fogunk még találkozni, Gallowglass nagyon hiányozna (többek között azért, mert kiváló harcos, és barátnak sem utolsó), a titokzatos Benjamin-nek is biztosan lesz szerepe (egyelőre csak annyit tudunk meg róla, hogy nem éppen hótiszta jellem), Hubbard atya is fel fog bukkanni valószínűleg, de démonokból és boszorkányokból sem lesz hiány. Tökéletes átvezető rész ez, amelyben egyetlen percre sem lehet unatkozni.

A mágia sem szorul háttérbe, Diana varázsereje egyre erősebb lesz, és lassan megtanulja uralni is azt, sőt egy saját tűzsárkányra is szert tesz. Mindeközben elmerülhetünk az alkímia szépségeiben is, és jól ledöbbenhetünk azon, hogy miközben a bölcsek kövét keresték az uralkodók és kábé mindenki akkoriban, igazából felfedezték a vegyészetet, és így rengeteg tudományos segítséget nyújtottak Matthew-nak a Diana és barátnője által végzett kísérletek. Azonban arra is rá kellett jönnie az ifjú házasoknak, hogy az együttélés nehéz dolog, meg kell tanulniuk alkalmazkodniuk egymáshoz, ami nem könnyű, hiszen Matthew - ba vámpírként az oltalmazási ösztönön túl nagyon erős birtoklási vágy is szorult, miközben Diana egy erős és független nő, ami nem kevés súrlódáshoz vezet. De nem csak ezzel a magánéleti problémával kell megküzdeniük, hanem a gyerekkérdéssel is, hiszen az első babájukat elvesztik, amely olyan mély válságba taszítja a kapcsolatukat, hogy csak nagyon nehezen tudnak úrrá lenni. Azonban minden gond és probléma ellenére az egymás iránti érzelmeik egyre mélyebbek, és egyre érettebbek lesznek mindketten férjként és feleségként, valamint leendő szülőként.

Az egyetlen gyenge pontja a könyvnek az utolsó fejezet. Mert nem bírta ki az írónő, és ha már Shakespeare mesterrel is találkoztunk, bele kellett írnia a Rómeó és Júliát is. Ami nem baj, de nagyon kilóg ez a teljesen kiszámítható fordulat a történet többi részéből, kellett volna egy frappánsabb befejezés, de ennél több hibát tényleg nem tudok felróni ennek a remek alkotásnak, régen ragadott magával ennyire egy történet. Jól van megírva, remekek a karakterek, minél több titkot fejtünk meg, annál több új kerül elénk, és miközben remekül szórakozunk, hihetetlen mennyiségű információhoz jutunk az Erzsébet-korabeli Londonról, és Prágáról (naná, hogy a Gólem sem maradt ki a sztoriból), miközben olyan érzésünk van, mintha filmet néznénk. Jöhetne már a második évad a sorozatból, ha sikerül tartani az első színvonalát, tuti biztos, hogy sikeres lesz, mert a könyvtrilógia második része kiválóan sikerült, művészet lenne elrontani belőle a forgatókönyvet. Ezer kérdésem maradt, amire még nem kaptam választ, úgyhogy epedve várom a harmadik rész megjelenését!

9/10