Nem gondoltam volna, hogy ebből a könyvből fogom megtudni, honnan kapta a mi gyönyörű Vértesünk a nevét. A trilógiából ez lett a kedvenc részem, némileg részrehajló módon főleg azért, mert szűkebb pátriámban, Komárom-Esztergom megyében zajlottak főként az események, élmény volt megismerni, milyen volt az 1047-1052 közötti időszakban Esztergom, Dömös, és megannyi szívemnek kedves hely a környéken. Jó volt felidézni Búvár Kund történetét, együtt harcolni a csatamezőkön a hadvezér Béla herceggel, figyelni András királyt, hogyan próbál az utolsó pillanatig diplomáciai megoldást találni a Henrik császárral történő háború elkerülésére, miközben testvére segítségével bölcsen készült a harcra. Történelemrajongóként a gyengém az Árpád-ház, és nagyon örültem neki, hogy ebben a részben is egy kevéssé ismert korszakot ismerhettünk meg, hiszen arról sok szó esik, hogyan romlott meg András és Béla kapcsolata, de az annyira nem ismert, hogy mielőtt megszületett András fia, a későbbi Salamon király, milyen gyümölcsözően működtek együtt a testvérek, és verték ki az országból Henrik császár seregeit. A káosz ideje akkoriban már véget ért, de a rend még eléggé ingatag talajon állt, nagyon is szükség volt arra, hogy Vászoly (ha úgy tetszik. Vazul) két fia egyesítse erejét. Arról is tudomást szerezhetünk, hogyan halt meg a harmadik testvér, Levente (a megjegyzéseknél az is kiderül, hogy mi ebből az írói lelemény és mi a valóság), aki egy nagyon különleges személyiség volt, pogányként élt, miközben tudta, hogy a kereszténység a jövő útja az ország számára, ezért lemondott a koronáról, és csendben félreállt András útjából, látszólag csak az élvezeteknek élt, valójában nagyon is eszes ember volt, akiről általában hallgatni szoktak a krónikák (hát igen, a sok szentet adó Árpád-házban finoman szólva is furcsa egy ilyen rokon, lássuk be). Ismét egy remek történelmi regény született Benkő László tollából, amely telis tele van kalanddal, érzelmekkel, csatákkal, szokás szerint a katonai stratégia a fő vezérfonal, miközben rengeteg ismeretet szerezhetünk a korszakról. Remélem, folytatódik az Árpád-ház története, és nagyon kíváncsi vagyok arra is, hogyan alakul Rásdi családjának a sorsa a történelem viharai közepette.
1047-ben járunk, I. András király mindent megtesz, hogy az interregnum után megszilárdítsa a békét, azonban komoly problémát jelent, hogy nem engedélyezi a pogány vallást, erősen zúgolódik ezért a nép. Azonban amikor Henrik császár úgy dönt, hogy háborút indít az ország ellen, a király hazahívja Béla herceget, akit mindenki kedvel és tisztel, és rá bízza, szervezze meg a katonai lépéseket annak érdekében, hogy a császárnak elmenjen a kedve a harctól...
Gyorsan peregnek az események, de azért van idő arra, hogy megismerjük a szereplőket, főként Hajnali Sugárt, aki a korban egyedülálló módon nő létére harcosként él, nyomolvasó és felderítő, egy igazi amazon, akinek azonban nagyon erős érzelmei vannak. Kezdetben csak a bosszú élteti, bátyja gyilkosát, az áruló Kadocsát űzi-hajtja, de sokat változik, miközben segít Buzád ezrednagynak abban, hogy minél több ártatlan embert mentsen meg, aztán megismeri a szerelmet, megszületik a kislánya, de az ő életformája mellett nem tudta összetartani a családját, így egyedülálló anyaként neveli Florát. Az ő időnként hajmeresztő kalandjai közepette megismerkedhetünk a nagypolitika résztvevőivel Leó pápától kezdve Henrik császáron át a királyi családig. Miközben András és Béla mindent megtesz azért, hogy az országban rendet és békét teremtsenek, képet kaphatunk arról, hogyan élik meg a hétköznapokat a nemesek, a katonák és a parasztok.
Rásdi és családja kicsit háttérbe szorul, de Vata úr szerencsére hallgat bölcs tanácsadónőjére (akit néhány száz évvel azelőtt Aranyasszonynak hívtak, a keresztények azonban már varázslónak és igencsak tartanak tőle, pedig nincs miért), aki okosan fékezi a nagyúr haragját, és nem engedi, hogy szembeszálljon a királlyal. De az évek telnek, a tudós javasnak a nevelt gyerekei is elkezdenek felnőni, ő maga pedig egyre nehezebben látja el teendőit, de azért úgy vélem, a folytatásban lesz még szerepe, annyira erős karakter. Zivataros évek után mindenki vágyik már a békére, azonban ezúttal nem a belviszályok miatt fáj a király feje (habár természetesen a nemesek messze vannak attól, hogy ne keverjék a bajt, és a papok sem hallgatják el a véleményüket előtte), hanem Henrik császár miatt, aki eltökélte, hogy elfoglalja az országot. Azonban nem számolt Béla herceggel, akinél nem létezett jobb hadvezér akkoriban, derekasan meg is szervezte a sereget, a regény utolsó harmadában levegőt sem mer venni az olvasó, olyan gyorsan sorjáznak az események, és annak ellenére betegre izgulja magát, hogy amúgy pontosan tudja, kinek a győzelmével végződtek a harci cselekmények.
Miközben remekül szórakozunk a kalandos történeten, észrevétlenül rengeteg információra teszünk szert a korszakról, a ruházattól kezdve a politikai összefüggéseken át egészen a szerző védjegyévé vált hadi stratégiáig (ami nem csoda, mivel emberünk katonai főiskolát végzett). Kár, hogy a legvége egy icipicit súlytalanra sikeredett, kellett volna még egy olyan fordulat, hogy a falat kaparja az olvasó a folytatásért (ami egyébként könnyen hozzáférhető, hiszen az időrendben következő Szent László-trilógia már régebben megjelent, én eddig még nem olvastam, de most nagyon kíváncsi lettem a főszereplők további sorsára, úgyhogy előbb-utóbb sort fogok keríteni rá). A Kertai Zalán által tervezett borító most is remek, kiválóan megragadja a történet hangulatát és az is kiderül belőle, hogy ebben a részben egy hölgyé a főszerep, aki ebben a macsó társadalomban nagyon is meg tud állni a saját lábán, mégsem egy Wonder Woman, hanem ízig-vérig ember, akinek megvannak a maga gyengeségei, szerethető és esendő, jól megírt karakter, ahogyan az összes többi szereplő is.
9/10
A könyvet a Lazi Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
