A legnagyobb felfedezésem 2018-ban kétségtelenül a képregény műfaj megismerése volt. Igazából hamar megszerettem ezt a zsánert, és a mögötte meghúzódó szubkultúrát. Azt nem mondom, hogy a rajongói közösség tagja lennék, de úgy érzem, határozottan haladok egy rajongáshoz hasonló állapot felé. Az előző év nagy kedvence lett számomra a Magyarországon újdonságként megjelent Dragonero képregény sorozat, melyről már két alkalommal is írtam (A sárkány vére; A sötét erőd). Egy olyan világot ismertem meg ebben az ízig-vérig fantasy történetben, ami azóta már álmaim részévé is vált. Lehet, hogy ez kóros dolog, de két másik fantasztikus univerzum érte csak ezt el nálam. Tolkien középföldéjét és az The Elder Scrolls számítógépes játék világának Skyrim régióját már párszor bejártam álmomban. De Ian két kalandját olvasva már Erondar vidékein is jártam az álmok birodalmán keresztül. Általában egy idegen nyelvű történet kapcsán nem sokszor jut az ember eszébe, hogy komoly munka áll minden egyes külföldi világ magyarra fordítása mögött. Én magam sem szoktam különösebben odafigyelni a fordítóra. Talán a D.O.D.O volt ez alól kivétel, de az egy egészen más eset volt. A már sokat méltatott talján fantasy esetében akkor figyeltem fel első ízben a fordítóra, amikor a magyar kiadó által nyitott facebook csoportban gratuláltak egy Koszoru Péter nevű fiatalembernek diakónussá avatása alkalmából. Nos, a poszt olvasása után elkezdtek dolgozni az agytekervényeim, és ez odáig vezetett, hogy a jelen interjú megszületett. Fogadjátok szeretettel a Dragonero univerzumának magyar luresindjének üzenetét az Örök Városból. 

1. Sok képregényrajongó már fiatal kamaszként megfertőződik a zsánerrel. Te mikor kerültél először kapcsolatba képregényekkel?

(nevet) Ha képregénynek nevezzük, akkor az első a Zalai Hírlap utolsó oldalán található 3 kockás Garfield volt. És sokáig az egyetlen is. Gyermekkoromban nem voltam képregény-rajongó… A képregényes világgal igazán a fordítás miatt kerültem kapcsolatba.

2. A magyar képregény kultúrának van még hova fejlődnie, az olasz képregények megjelenése igazi különlegesség kis hazánkban. Miért pont a Dragonero - ra esett a kiadó választása?

Uh, erre nem tudok válaszolni, én már csak akkor kerültem bele a projektbe, amikor a magyar kiadó már kiválasztotta, hogy mi legyen…

3. Melyik a kedvenc karaktered a Dragonero világából?

Hozzám mindig is az öreg, bölcs mágus-karakterek álltak közel – gondolok itt Gandalfra a Gyűrűk Urából, vagy Dumbledodre a Harry Potterből. Ez a Dragoneroban Alben. Bár néha indokolatlanul mogorvának és zárkózottnak érzem, de az életstílusában akkor is van valami, ami megfog.

4. A kiadónál csak a már említett Dragonero kiadványok fordítását végzed, vagy más képregényen is dolgozol?

Nem, nem csak a Dragot, a 2019-ben induló Maximum Bonelli köteteit is én fordítom. Legutóbbi munkáim a Suttogó szél, a Nathan Never és az Árvák voltak. Ez utóbbit különösen is élveztem, nem csak azért, mert színes, hanem mert a karakterei is nagyon élethűek. És a története is meglehetősen elgondolkodtató.

5. Melyik zsáner áll közelebb a szívedhez, a sci-fi vagy a fantasy?

Az én szívemhez a fantasy. A Gyűrűk Urát azt hiszem háromszor olvastam végig gimnáziumi éveim alatt. És kifejezetten élveztem benne a természetközeliséget. Hogy nincs benne gépfegyver és űrhajó, hanem minden olyan emberi, esetleges, lassú, kiszámítható, szerethető.

6. Szerinted mennyire nehéz vagy könnyű ezekkel a zsánerekkel értéket közvetíteni, tanítani, motiválni?

Szerintem lehet könnyű. Mondom, az Árvákban tényleg volt egy-két kocka, ami elég jól belém égett, elgondolkodtatott, megfogott. Egy jól megírt szituációban, amibe könnyű belehelyezkedni, az ember szépen át tud formálódni. Persze ha megvan benne egy alapvető nyitottság a jóra - na de kiben nincs, szerintem mindenkiben megvan.

7. Az olasz nyelv elsajátítása nem egyszerű. Miért pont ezt a nyelvet választottad? Egy képregény fordítása mennyire más jellegű feladat, mint pl. egy regényé?

Az olasz nyelvtudásom hátterében az áll, hogy én jelenleg Rómában tanulok teológiát. Az oktatás nyelve pedig az olasz. Nem egyszerű nyelv, teljesen igaz, mai napig birkózom vele, álmomban sem gondoltam - mielőtt még elkezdtem olaszul tanulni -, hogy a nyelvi logikája ennyire különbözik az angoltól vagy a némettől, a magyarról nem is beszélve…

Regényt, vagy komolyabb szépirodalmat még sosem fordítottam. A képregények mellett az Új Ember kiadónak fordítok még néha könyveket, amelyek műfajilag, azt hiszem, a lelkiségi irodalom kategóriájába tartoznak - már ha van ilyen kategória. Egy könyv volt eddig, aminél úgy éreztem, hogy alulról közelíti a szépirodalmat, de az is csak nyomokban - mondjuk ebből a szempontból nem is volt olyan egyszerű.

8. A fordítás mellett van valami, ami igazán különlegessé teszi személyed. Egy nem mindennapi hivatás az, amire te készülsz. Mesélnél erről egy kicsit nekünk?

Persze, szívesen. Papságra készülök, a Római Katolikus Egyházban. Melyik részéről meséljek pontosabban…?

9. Kezdhetjük mondjuk azzal, hogy mikor érezted azt először, hogy ez a hivatásod? Lehet, hogy a fantasy világában megjelenő bölcs mágus karakter szeretete is ebből a hivatástudatból fakad? Gondolok itt arra, hogy erre a „szerepre” készíted magad…

Igen, ezen már én is gondolkodtam. Az biztos, hogy ezek a dolgok valahol összefüggnek, de az nem szabad, hogy összekeveredjenek. A keresztény közösség vezetésével megbízott "pap" nem feleltethető meg egy az egyben az ódon kastélyában magányosan éldegélő, mogorva, öreg "mágussal" - még ha úgy tűnik, hogy néha vannak közös vonások is (nevet) – amelyek, tegyük hozzá, nem biztos, hogy mindig üdvözlendők!

A papi hivatás gondolata már gyermekkoromban foglalkoztatott, de amióta teológiát tanulok, sokat változott a papságról alkotott képem, és még remélem fog akkor is, amikor majd elkezdek dolgozni. Érdekes ez a kérdés is, mert a II. vatikáni zsinat (1962-65) nagy változásokat hozott az egyház életében, amelyek egészen még mindig nem forrtak ki. Közéjük tartozik az egyházkép, a papkép, a teológia, egyház a világban, stb… nem akarok senkit untatni a részletekkel…

10. Hogy telik egy átlagos napod? Milyen az élet az Örök Városban?

Igyekszem egy keresztény, egyetemista fiatal hétköznapjait élni - az evangélium örömével a "szívemben". Szorgalmi időszakban egyetemi előadások, szemináriumok töltik ki az időm nagy részét, vizsgaidőszakban, mint most is, a tanulás. A papképzés része, hogy a papjelöltek nem albérletben, vagy sima kollégiumban laknak, hanem valamilyen módon közösséget alkotnak: ez van az én esetemben is, a Német-Magyar Kollégium lakója vagyok. Ez annyiban változtat a napjaimon, hogy az egyetemi órákon túl néha vannak közösségi programjaink is a Házban (ahogy mi a kollégiumot hívjuk).

Ami Rómát illeti, valóban gyönyörű város. De amint már fentebb is említettem, nagyon szeretek a "pókhálós, félhomályos, gyertyafényes könyvtárban" ülni, olvasni,így a városba csak ritkán megyek ki. Akkor is csak a barátaimmal egy sörre, pizzára. De ez általában így szokott lenni, nem? Az ember azokban a múzeumokban nem járt még soha, amelyeknek a szomszédságában lakik…

11. Római tanulmányaid után milyenek a kilátásaid? Haza jössz? Vagy Rómában/Vatikánban szolgálsz majd tovább?

Alapvetően a tanulmányok után hazamegyek és a Kaposvári Egyházmegyében dolgozom majd. Ennek most lesz egy főpróbája, nyár végétől egy évet Magyarországon töltök, majd vissza Rómába, további tanulmányokra, és csak utána költözöm végleg haza. Szóval összesen még 3-4 év múlva.

12. A fordítás nem hozta meg a kedvedet a könyvíráshoz?

Hazudnék, ha nemmel válaszolnék, már csak azért is, mert nem te vagy az első, aki ezt a kérdést felteszi. Az biztos, hogy ha igen, nem most… 25 vagyok, még fiatal egy könyv megírásához. Egyelőre az én feladatom a tanulás, a hallgatás, a mesterek keresése. Aztán majd meglátjuk.

Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre. Sok sikert és kitartást kívánok a tanulmányaidhoz. Remélem, még számos olasz képregény univerzumot ismerhetünk meg a te fordításodban.

Nagyon köszönöm, és nagyon örülök! Hálás vagyok, hogy ha csak így a távolból is, de mégis része lehetek a "képregényes társadalomnak".