Akarod tudni, hogyan kerülték el a Targaryenek Valyria Végzetét? Akarod tudni, hogyan fojtotta sárkánytűzbe Hódító Aegon és két királynője, Visenya és Rhaenys Westeros legnagyobb házait, és hogyan épült meg a Vastrón? Akarod tudni, hogy milyen véres és kegyetlen volt a Sárkányok tánca? Akarod tudni, mire volt képes Balerion, az Iszonyat fénykorában és hogyan épült meg a Sárkányverem? És azt, hogyan pusztultak el a sárkányok, valamint azt, hogyan hogyan halt ki majdnem a Targaryen dinasztia, miután a sárkánylovasok egymásnak estek a Vastrónért? George R. R. Martin ezt mind elmeséli neked, és te kellőképpen borzongani fogsz, annyi vérrel és mocsokkal fogsz találkozni benne, a Trónok harca - feelinget tökéletesen hozta a mester, azonban egy kevés hiányérzet mégis marad az olvasóban, miután letette a könyvet. Miután sok éve várjuk már a sorozat folytatását, olyan régen, hogy a tévé már le is hagyta a könyveket, nem a várva-várt történetet kaptuk meg az írótól, hanem egy előzményt, vagyis annak pontosabban ez első részét. Vagyis, miközben jövőre megtudjuk végre, hogy kié lesz a Vastrón, most elolvashatjuk, hogyan egyesítették néhány évszáddal a történet előtt Westeros hét királyságát a Targaryenek, milyenek voltak dicsőségük teljében és hogyan buktak el. Pontosabban most még csak a történet felét ismerhetjük meg, mivel a könyv véget ér Hu. (Hódítás után) 131-ben, amikor a Sárkányok táncát túlélő III. Aegon eléri a nagykorúságot és a Targaryenekre jellemző módon nem tűri tovább a régensek uralmát, és a saját kezébe veszi királyságát, és majd egyszer megtudjuk azt is, melyek voltak a közvetlen előzményei a Trónok harca eseményeinek. A szerző szokása szerint nem laca-facázott, van itt minden, a testvérgyilkosságokon át a nemes és nemtelen utódok viselt dolgain keresztül véres háborúkig minden, és persze a sárkányok sem tétlenkednek, egyetlen szereplő sincs biztonságban, csavaros fordulatok sora várja az olvasót, aki boldogan merül el kedvenc univerzumában, mégis úgy érzi a végén, hogy egy picikét ismétli már magát a mester, a katarzis elmarad, még mindig remek az összhatás, de már nem zseniális. A legnagyobb tanulság az, hogy alapvetően semmi sem változott Westeroson, mindenki ármánykodik, áhítozik a Vastrón és a hatalom után, a már jól ismert királyságok elődei pontosan ugyanolyanok, mint utódaik, a drámai feszültség a régi, de fájóan hiányoznak a zsigerig hatoló párbeszédek. Mert jó egy régi krónikát olvasni, abban is megelevenednek azok a legendás idők, amelyekről annyit hallottunk már, és annyira vágytunk "látni". de a történet dinamikájából sajnos sokat elvesz ez a forma. Mindezzel együtt imádtam a könyvet, jó volt újra visszatérni Westerosra, én eddig is Dany-nek szurkoltam, és a családja históriája felének ismeretében azt mondom, a Vastrón őt illeti és senki mást. Kíváncsian várom a folytatást!

Egy jósló álomra hallgatva a Targaryenek még azelőtt elhagyták Valyriát, hogy elérte volna a végzete, és Sárkánykőn vetették meg a lábukat. Miután tisztába jöttek a westerosi viszonyokkal - természetesen akkor is folyamatos harcban álltak a királyi házak a hatalomért -, Hódító Aegon bevetette a sárkányokat, nem kevés ármányt és cselt, és meglepően gyorsan uralma alá hajtotta a hét királyságot. Ezután bölcsen elkezdett építkezni (szó szerint, ekkor épült Királyvár és a legendás királyi út), hosszú uralma alatt békét hozott, hogy aztán dicstelen utódai alatt ismét tűzbe és vérbe boruljon a birodalom...

Meg kell hagyni, George R. R. Martin eszméletlen jól tud lopni saját magától. A Targaryenek-ről már eddig is sok mindent megtudtunk, és még több titok lengi körül őket, amelyek egy részét továbbra is megőrizték maguknak. Ügyesen csepegteti az információkat a rajongóknak az író, úgy szolgálja ki az igényeiket, hogy közben semmi olyat nem árul el, ami befolyásolja a jelenleg is zajló eseményeket, továbbra is marad a kardozós-szexelős vonal, a Vastrón körüli kavarással, kiegészülve a sárkányokkal, akiket ezúttal teljes pompájukban csodálhatunk, mert valóban fenséges és halálosan veszélyes lények voltak. A Targaryenek sokfélék voltak, a legnagyobb hősöknek is voltak gyenge pontjaik, és a trónra legalkalmatlanabbaknak is voltak erényeik, nincsenek egyszínű karakterek, és persze lenyűgöző, hogy egyszerre ennyi sárkánylovas szeli az eget Westeroson. Azonban a királyi dinasztiának pont az volt a végzete, hogy túl sokan voltak és mindenki hatalomra vágyott, innentől kezdve elkerülhetetlen volt a testvérháború, vagyis a Sárkányok tánca. Szerelem, gyűlölet, stratégia, politika, véres csaták, sárkánytűz a köbön, van itt minden, amit vártunk, mégis többször van olyan érzése az olvasónak, hogy a szerző a már ismert paneljeit veti be, biztosra megy, hiányoznak az igazán nagy gyomrosok, jó ez, de volt már jobb.

Miközben Westeroson mindenki van mindenkivel, a Targaryenek úgy őrzik meg ősi valyriai vérük tisztaságát, hogy egymás között házasodnak, amellyel kezdetben elég nagy ellenállást váltanak ki a hét királyságban, de Hódító Aegon bölcsességének köszönhetően lassan, de biztosan belenyugodtak, hogy ők ilyenek és kész. A királyi ház újszülöttjei sárkánytojást kapnak a bölcsőjükbe, azt is megtudjuk, hogyan szaporodnak a sárkányok Sárkánykőn, de nem minden Targaryen volt sárkánylovas, ahogyan nagy uralkodó sem, sőt. Volt egy törvény, amely kimondta, hogy csak a férfiág örökölheti a koronát, ami azonban nem jelentette azt, hogy nem volt olyan lány a családban, aki ne foglalta volna el a Vastrónt, de finoman szólva sem járt sok sikerrel. A büszke westerosi nemesek nem ismerték el az asszonyuralmat, még akkor sem, ha sárkányok hátán lovagoltak és minden joguk megvolt az uralkodáshoz, ez egy ilyen macsó társadalom volt, de azért nem kellett félteni a Targaryen-ház hölgyeit, ők sohasem voltak klasszikus Disney-hercegnők, a Sárkány vére bennük is erősen buzgott, semmivel sem maradtak le a család férfitagjaitól, ha harcról volt szó és persze intrikában sem voltak utolsók.

Nem vagyunk híján meglepetéseknek, többek között arról is tudomást szerezhetünk, miért nem megy senki Valyria közelébe, amely még a Végzet után is halálosan veszélyes hely (ne felejtsük el, hogy a sárkányurak fekete mágiával is foglalkoztak, és még ki tudja milyen sötét dolgokkal), és az is kiderül, milyen kalandos körülmények között sikerül kicsempészni három sárkánytojást Sárkánykőről, amelyek később nagy szerepet fognak játszani Westeros történetében. Szóval nagyon jó, hogy megszületett ez a könyv, volt benne minden, amiért szeretjük a Trónok harca sorozatot, a Targaryenek sem okoztak csalódást, hiába, az összes királyi ház körül ők a legmenőbbek a sárkányaikkal, náluk nincs középút, ők vagy a csúcson vannak, vagy szinte teljes romlásba viszik saját magukat, szenvedélyesek, bátrak, szeszélyesek és uralkodásra születtek. Nem hétköznapi kaland volt végigkövetni az uralkodóház történetének felét, és nyilván a folytatás sem lesz kevésbé emlékezetes, de a könyv nem éri el a Trónok harca sorozat színvonalát, hozta a kötelezőt a szerző, de a tőle elvárható sziporka sajnos elmaradt. Arra viszont tökéletes, hogy a jövő tavasszal esedékes befejező évad előtt enyhítsük Westeros-hiányunkat, és jól belevesszünk újra a hét királyság zűrzavaros ügyeibe.

8/10