Szeretjük hinni, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk. Pedig nem. Szeretjük hinni, hogy a család ráér, mert még rengeteg időnk van közös élményeket szerezni, a munka fontosabb. Pedig nem. Szeretjük hinni, hogy az Alzheimer-kór csak idős embereket sújt, és lassú lefolyású betegségről van szó. Pedig nem. Szeretjük hinni, hogy mi irányítjuk az életünket. Pedig nem. Légrádi Gergely kisregénye rövidsége ellenére érinteni tudja mindezeket a fontos kérdéseket, nem könnyű olvasmány,  viszi befelé a gyomrosokat rendesen az olvasónak, aki ennek ellenére mégsem tudja abbahagyni az olvasást, mert tudja, hogy nem középszerhez van szerencséje. Ugyanakkor nem is tökéletes alkotásról van szó, sajnos pont a végére fogy ki a szufla a történetből, így a katarzis elmarad, nagyon kellett volna egy frappánsabb lezárás, de az előző könyvéhez képest (ami egy remek kis novelláskötet, érdemes adni neki egy esélyt) határozottan sokat fejlődött a szerző, pedig már akkor sem gyenge írásművet adott ki a kezéből. A korábban megismert etűdös vonal megmaradt, nem összefüggő történetről van szó, inkább kisebb villanásokat kapunk, amelyből több szempontból is megismerhetjük az eseményeket, és nagyon jól működik ez a formátum. De sajnos a szálak végül egy árnyalattal kisebb erővel érnek össze, így egy leheletnyi hiányérzet megmarad az olvasóban. Mindezzel együtt azonban egy nagyon ütős kisregényhez van szerencsénk, amely annyira élethűen és tabuktól mentesen írja le a demencia fázisait, hogy biztos vagyok benne, a szerző egy személyes élmény (ismerős/rokon betegsége) hatására választotta ezt a témát. Sajnos egy idősebb rokon miatt én is ismerem a betegséget, borzalmas volt végigkísérni, hogyan épül le szellemileg egy ekkor nagyon életerős és kedves személyiség. Ebben a történetben azonban egy kora negyvenes férfi esik a betegség áldozatául, akinek felesége és két kisgyereke van, és döbbenetesen gyorsan veszíti el az emlékeit a munkamániás, tehetséges ember, aki túl későn jön rá arra, hogy többet kellett volna foglalkoznia a családjával, mert az igazán fontos dolgok nem a munkahelyén történtek az életében, hanem otthon. Láthatjuk azt is, hogy a feleség hogyan éli meg az eseményeket, illetve a munkatársakat is mennyire megviseli egykori főnökük állapota. Fáj figyelemmel kísérni, hogyan tűnnek el a világos gondolatok a főszereplő fejéből, tűnnek tova az emlékek, és lesz a problémamegoldó családfőből magatehetetlen kisgyerek. Erős darab, mondanivalójában és írástechnikában is.

Miklós egy marketingcéget irányít, eredményesen, a munkájában sikert sikerre halmoz, a felesége válláról is igyekszik levenni a terheket, otthon is ő a problémamegoldó. Azonban egyre gyakrabban fordul elő vele, hogy összekever dolgokat, ezért elmegy egy kivizsgálásra, ahol kiderül, hogy Alzheimer-kórban szenved. Eleinte még mindenki bízik abban, hogy sikerül megakadályozni, hogy gyorsan eluralkodjon rajta a betegség, azonban sajnos a gyógyszerek nem elég hatásosak, így a családnak szembe kell nézni a szomorú tényekkel...

 "Emlékek helyett mobiltelefonom volt". Ugye, hogy mennyire fejbe kólint ez a mondat? Mert a teló nélkül nem megyünk sehova, fontos emberek vagyunk, el kell, hogy érjenek bennünket, és persze mindent fényképezni kell, és fel kell tolni a facebookra, hogy az emberek lássák, milyen érdekes életet élünk. Miközben lemaradunk a valóban fontos pillanatokról, a szürkének tűnő, valójában felejthetetlen eseményekről, a baráti beszélgetésekről, vagyis mindenről, ami valóban számít. Ahogyan a napi rohanásban arról is elfeledkezünk, hogy életünk párjával ne csak a napi rutinról beszéljünk, hanem olyan dolgokról is, amelyek lassan, de biztosan megmérgezik a párkapcsolatot. Például olyasmiről, hogy miért SMS-ben "beszéljük meg" azt, hogy mi zavar bennünket, de abból is csak a lényegteleneket, az igazi problémáról nem esik szó, így nem is kerül megoldásra, így szépen lassan kimaradunk egymás életéből, annak ellenére, hogy egy lakásban élünk. És abban a percben felborul a látszatharmónia, amikor krízishelyzet van, így Miklós feleségének iszonyú sokk, hogy ezentúl neki kell kézben tartania a család dolgait és a férjét is neki kell támogatnia. Nyilván nem tud felkészülni arra, ami rá vár, de azért megpróbál tisztességgel helytállni az új helyzetben, pedig nincs könnyű helyzetben, hiszen azt is neki kell eldöntenie, hogyan magyarázza meg a gyerekeknek apjuk leépülését, miközben ő elveszti a társát. Miklós kezdetben azt hiszi, hogy ezt a problémát is meg fogja oldani, aztán eljön a pillanat, amikor tudatosul benne, hogy innen nincs visszaút. A felnőttek próbálják kerülgetni a kényes témát, a gyerekek azonban döbbenetes őszinteséggel reagálják le a helyzetet, dacára annak, hogy mindenki őket akarja a legjobban megkímélni.

Felgyorsult életünkben nem tudunk mit kezdeni azzal, ha valaki nem tudja tartani a lépést velünk, és egyre inkább elmerül a saját világában, amelybe mi már nem látunk bele. A családtagoknak a legnehezebb, de a kollégákat is megviseli, hogy valaki, aki az életük része volt, hirtelen más dimenzióba kerül, és tudjuk, hogy el fogjuk veszíteni, ugyanakkor a tragédia ellenére az élet könyörtelenül megy tovább. A kisregénynek az a legnagyobb erénye, hogy több szempontból ismerhetjük meg Miklós leépülésének történetét, a maga hétköznapiságában szívbemarkoló kis jelenetekből, amelyekből összeállnak az események. Az idősíkok váltakozásából megismerhetjük a főszereplőt ereje teljében, majd akkor is, amikor már kezdi elveszíteni önmagát. Borzalmas belegondolni, hogy milyen rövid idő alatt zajlanak le az események, milyen gyorsan lesz semmivé egy emberi élet, és esik szét egy család.

A borító telitalálat, tökéletesen kifejezi a kisregény hangulatát, a történet szívszorító és elgondolkodtató. Kőkemény dráma, abból a fajtából, amely sokáig velünk marad. Arra próbálja rávenni az olvasót, hogy lassítson, élje meg a pillanatot, a valóban fontos dolgokra koncentráljon, mielőtt még túl késő lesz. Mindezen túl egy olyan tabutémát is feszeget, mint az Alzheimer  - kór, amelyről nagyon kevés szó esik, pedig sajnos sok családot érint, ezért beszélni kell róla, hogy az érintettek tudják, nincsenek egyedül a problémájukkal, amelyről minél több információt kell szerezni, hogy tudják, mivel néznek szembe. Fontos könyv, amely egy hétköznapi tragédiát mesél el, szépen, okosan, érzelmesen és értelmesen.

9/10

A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.