Kezdem a cécót. Harminc éve már, hogy ez az eszement szellemsztori beette magát a szívembe, és most jobban tetszik, mint valaha. Tinikoromban Tim Burton volt a kedvenc rendezőm, imádtam azt a sötét humorát, ezt a filmet is rongyosra néztem egykoron. De elmúltak az évek, és bizony már legalább 15 esztendő szaladt tova, mióta utoljára láttam Beetlejuice-t, ezért sikerült jól ledöbbennem azon, hogy igazából milyen kevés jelenetben szerepel, mégis a (még erősen Batman és világhír előtti) Michael Keaton által alakított bajkeverő kísértet maradt meg a legjobban ebből a mára már kedves családi agybajjá szelídült kultfilmből. Az éppen másodvirágzását élő színésznek saját bevallása szerint ez a kedvenc szerepe, látszik is rajta, hogy milyen élvezettel nyomta fullba a kretént, ami eszméletlen jól állt neki. Horrornak indult a történet, de aztán inkább vígjáték lett belőle, amely besöpört egy Oscar-díjat a makeup-ért (teljesen megérdemelten, gondoljunk csak Beetlejuice külsejére), és bár mára a trükkök nem kicsit koptak meg, mégis hatalmas öröm volt látni egy alkotóereje teljében lévő Tim Burton által készített darabot. Látszik, hogy viszonylag kevés pénzből, de annál több ötletből készült ez az alkotás, amelyben benne van minden, amiért a rendezőt szeretjük. Teljesen elborult a sztori, a látvány felejthetetlen, a humor éjsötét, csúcsra jár benne a furaság, ami a rendező védjegye, összességében mégis egy családi vígjátékról van szó, a rendhagyó fajtából. Jó kis cécó ez még mindig!

Barbara (Geena Davis) és Adam (Alec Baldwin) fiatal házaspár, akik egy közlekedési balesetben hirtelen elhaláloznak. Immár kísértetként élnek a házukban, közel sem olyan boldogan, mint régen, és egyáltalán nem nyugalomban, ugyanis azzal kell szembesülniük, hogy egy nem éppen szimpatikus család költözik be hozzájuk a tini lányukkal. Mivel ők túlságosan kedvesek ahhoz, hogy elijesszék őket, kénytelenek igénybe venni Beetlejuice (Michael Keaton) segítségét, és ezzel elszabadul a pokol...

Ez a film soha nem készült volna el, ha nem húzódnak el a Batman előkészületei, és nem kerül a rendező kezébe a forgatókönyv, ami eredetileg horror volt, de végül családi rémmesére szelídült. Érdekes, hogy milyen nehezen álltak rá a színészek arra, hogy szerepet vállaljanak ebben az őrültségben (mondom én, hogy ezek még a Batman megasikere előtti idők voltak, Tim Burton még nem volt akkora név a szakmában, hogy gondolkodás nélkül aláírták volna a szerződést a szereplők), csak Geena Davis és Michael Keaton voltak lelkesek, a többiekkel meggyűlt a castingért felelős munkatárs baja. Alec Baldwin például máig utálja a szerepét, ennek örömére Keaton jól le is játszotta a színről. Ma már hihetetlen, de összesen 1 millió dollárt költöttek az effektekre, Burton zsenijét dicséri, hogy a korban egyedülálló látványt tudott ennek ellenére összehozni (más kérdés, hogy ma már erősen matiné hatása van, de hát sajnos a technikai avulás már csak ilyen).

Geena Davis és Alec Baldwin kedvesen volt felejthető, a tinédzser Winona Ryder karaktere viszont pontosan olyan őrülten zűrös volt, mint az egész film, ezért nagyon passzolt hozzá. Michael Keaton megdöbbentően keveset tartózkodott a filmvásznon a játékidőben, azonban simán elvitte a show-t mindenki elől, annyira zakkantan zseniális alakítást nyújtott. Glenn Shadix Otho-ként felejthetetlen pillanatokat szerzett nekünk, akárcsak Catherine O'Hara Deliaként, de az én egyik nagy kedvencem a filmből Sylvia Sidney Junoként.

Igazából inkább ötletparádé a film, a történet íve időnként megbicsaklik, a karakterek is inkább különlegesek, mint gondosan kidolgozottak, de ettől még maradandó élményt tud nyújtani. Nálam mindent visz, amikor Lydia activityzve találja ki Beetlejuice nevét, a rögtönzött buli a vacsoránál, illetve a záró jelenet. Ebben a viszonylag korai Tim Burton alkotásban már teljes mértékben felismerhetőek a rendező védjegyei, még úgy is, hogy kicsit eljárt az idő e felett a családi rémmese felett. A trükkök eléggé látványosan elavultak ugyan, de ettől még mindig egy ütős darab, amely kiváló szórakozást tud nyújtani egy bekuckózós hétvégén.

Állítólag lesz folytatás, hát nem tudom, én maradok inkább az eredetinél, nagyon jó forgatókönyv kell ahhoz, hogy érdemes legyen belevágnia az alkotóknak, majd meglátjuk mi lesz ebből. Addig is itt van nekünk ez a kedvesen eszement kísértethistória, amelynek a poénjai sokadjára sem unalmasak, és mivel nem annyira horrorisztikus, nyugodtan nézheti együtt a család. Van ennél jobb Tim Burton film is, de viccesebb nem nagyon, szóval, akinek eddig kimaradt volna az életéből, sürgősen pótolja, ha jót akar magának, a rajongóknak pedig jó alkalom a harmincadik évforduló arra, hogy újrázzanak egy régi kedvencet.

8/10

A Beetlejuice teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.