Évekkel ezelőtt letaglózva álltam a vaporettón a Canal Grandén, mert Velence még romjaiban is hordozza régi nagyságának hangulatát. Szent Márk köztársasága ma már csak turistalátványosság, amelyről elsőre mindenkinek a gondola és a karnevál jut az eszébe, a hozzám hasonló történelemrajongókat azonban jobban érdekli a dicső múlt, mint a turizmusra építő jelen, és a nem túl jóval kecsegtető jövő (a lagúnák városa fokozatosan süllyed, hosszú távon a biztos pusztulás vár rá). A Szent Márk téren sétálni még a hatalmas tömegben is lenyűgöző élmény volt, hiszen egykoron ezen a helyszínen vert a középkori kereskedelmi élet lüktető szíve, ide érkeztek többek között a fűszerek Keletről és indultak Európa felé. Velence a tengeri fölényének (na és persze a kémhálózatának) köszönhette hatalmát és gazdagságát. A Sóhajok hídja még ma is félelmetes, a dózsepalota lenyűgöző, hatalmas élmény volt számomra látni Velencét (még akkor is, ha a sikátorokban sétálva szembesülhettem a hétköznapi élet keserű valóságával), még ma is érződik azon a helyen, hogy egykoron milyen dicső napokat látott. Ezért nagyon vártam Roger Crowley könyvét, amelyben a legendás városállam felemelkedéséről és bukásáról mesél nekünk, lenyűgözően. Kár, hogy 1500 körül záródik le a történet, értem én, hogy akkor ért véget Velence történelmi szerepe, de nekem akkor is hiányzott egy rövid összefoglaló a jelenig. A könyv végén olvashatunk egy gondosan összeállított értekezést a magyar-velencei történelmi kapcsolatokról, amely egy picit odafricskáz a szerzőnek, hiszen időnként pontosítja az általa korábban leírtakat, de legalább árnyaltabb képet kapunk azokról az évekről. Alapvetően egy hajós szempontjából ismerhetjük meg Velence történelmét (ami nem meglepő, hiszen a szerző ilyen dinasztiából származik), éppen ezért nem sokat tudunk meg a hétköznapi életről, vagy a legendás kémhálózatról, annál többet arról, hogyan lett tengeri hatalom a kis városállamból, a nemzetközi politikai összefüggéseket is megismerhetjük, illetve azt is átláthatjuk, miért veszítette el jelentőségét a kalmárköztársaság. Alapos, szenvedélyes összeállítás, amelyben sok tengeri csatában vehetünk részt, csodálhatjuk Velence nagyságát, megérthetjük a működését, illetve borzongva nyerhetünk bepillantást a nem éppen nemes, de annál jövedelmezőbb döntésekről, amelyeknek köszönhetően ki tudta aknázni a lehetőségeit.
1204 a fordulópont Velence történelmében, ekkor történt Konstantinápoly keresztények által történő kifosztása, amelyet a lengedás dózse, a 90 éves vak Dandoló, olyan mértékben ki tudott használni, hogy évszázadokra megalapozta a városállam hatalmát. Aztán jöttek a törökök, és az addig a tengert uraló gályák nyugdíjba vonultak. A két esemény közben azonban rengeteg minden történt Szent Márk köztársaságában, van itt minden, tengeri csaták, árulás, rossz döntések, dölyfös nemesek és a mindent felülíró kalmár szemlélet, kalandregény ez a köbön, amely a valóságot meséli el nekünk.
Azt mindenki tudja, hogy 1453-ban fogltalták el a törökök Konstantinápolyt és vetettek véget a bizánci birodalomnak, arról azonban szemérmesen hallgatni szoktak a krónikák, hogy ez azért következhetett be alapvetően, mert a város sohasem heverte ki azt a pusztítást, amit a keresztes háborúba induló keresztények okoztak 1204-ben. A lovagok üres címeket és aranyat zsákmányoltak, a velenceiek azonban jóval okosabbak voltak náluk, ők az értékes műkincseket hazavitették, illetve biztosították tengeri uralmukat a térségben és ezzel a korszakban egyedülálló hatalomra tettek szert. Azonban a bukásokat is az okozta, ami a felemelkedésüket: az uralmuk a tenger birtoklásán alapult, ezért amikor a változó hatalmi viszonyok miatt a törökök elvették tőlük fontos kikötőiket, az enyészeté lett az évszázadok alatt gondosan kiépített birodalom. Velence köztársaság volt a királyságok korában, amelyet egyedülálló módon a pénz tartott össze, és a gondos tervezés. A városállam lehetőleg kerülte az erőszakot, inkább a kereskedelmi hatalmával és alkukkal rendezte a konflikusait, de kemény kézzel fogta a saját polgárait, kegyetlenül megtorolta, ha az érdekeit veszélyeztette, még a dózsék sem képeztek kivételt ez alól.
Dandolo dózse meghatározó alakja a velencei történelemnek, nem véletlenül, hihetetlen karakter volt, 90 évesen, vakon is képes volt arra, hogy megalapozza Velence hatalmát (más kérdés, hogy nyilván nagyon nem volt keresztényi cselekedet kifosztani Konstantinápolyt, főleg a keresztes hadak élén). Néhány évszázad jutott csupán Velencének, aztán a történelem átrohant rajta, de addig mindent kihozott domináns helyzetéből. Nehéz megmondani, mikor kezdett el belülről romlani a kalmárköztársaság, ami végül elvezetett a végső bukásig, de az biztos, hogy egy idő után a nemesek fejébe szállt a dicsőség, nem törődtek a köznéppel, ami megbosszulta magát. Érdekes, hogy több válságos időszak volt, amikor a városállam a pusztulás határára került (pestisjárvány, az örök rivális génuaiak támadása), de a döntő pillantban mindig össze tudtak fogni és megvédték városukat. A sors fintora, hogy annyira utálták őket az európai városállamok a gazdaságuk és a befolyásuk miatt, hogy nem hitték el nekik, végső soron ők védik meg őket a törököktől (ami nyilván tengerészeti szempontból volt igaz), és túl későn jöttek rá, hogy igazuk volt, Velence eljelentéktelendése nekik sem volt előnyös.
Egy hajós nemzetről nyilván egy tengerész dinasztia leszármazottja tud a legátfogóbb képet adni, azonban minden monumentalitása, szenvedélyessége és aprólékossága (nem semmi élmény olvasni, hogyan működött a legendás Arzenál, ahol a gályák készültek), mégis valamennyire egyoldalú marad a leírás. Lenyűgöző az összhatás, nekem mégis hiányzott egy kis emberi lépték, a tengereken történt dolgokon túl a velencei mindennapok bemutatása, de ennél nagyobb bajom ne legyen, így is rengeteg új információra tettem szert az engem nagyon érdeklő velencei történelemről. Nem csak a történelem szerelmeseinek ajánlom ezt a kiváló könyvet, hanem mindenkinek, aki részese szeretne lenni azoknak a kalandoknak, amelyeknek köszönhetően Velence ki tudta aknázni a lehetőségeket és egy korszak meghatározó hatalma tudott lenni, majd veszített el mindent, ahogyan fordult a történelem sorskereke. Olyan érzékeletes a leírás, hogy együtt pironkodunk a velenceiekkel, miközben kifosztjuk Konstantinápolyt, harcolunk életre-halálra a tengeri ütközetekben a gályákon, emeljük magasra Szent Márk lobogóját, majd a dicstelen végnél eresztjük a vízbe a török hajóflotta előtt. Kezdet és vég, győzelem és vereség, végtelennek látszó hatalom és gazdaság, majd a teljes megsemmisülés - egy büszke nemzet felemelkedése és bukása zajlik a szemünk előtt. Erősen ajánlott darab!
9/10
A könyvet a Park Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
