Az igazat megvallva nem vagyok nagy képregényrajongó, a műfaj maga még elég ismeretlen számomra. Utoljára kamaszkoromban olvastam képregényeket, de itt nem kell valami nagy tartalmú alkotásra gondolni. Tinédzserkorom kedvencei voltak a Zseb Garfieldok és pár Kázmér és Huba képregény. No de a fantasy mindig is nagy kedvencem volt, így találtam rá a nemrég megjelent Dragonero sorozat első darabjára. Elöljáróban annyit elmondok, hogy remek választás volt A sárkány vérével kezdeni a képregényfogyasztó karrieremet. Igazán magával ragadó élmény volt első olvasásra, és ez többszöri újraolvasásra sem változott.
Erondár birodalmának rendje és békéje került veszélybe, amikor az Orkok Szigetén az Ork Törzsek egyesített hadserege megtámadott több emberi kolóniát. Hogy lehet, hogy az orkok belviszállyal nem törődve egységes támadásba kezdtek? Honnan szerezték sosem látott fegyvereiket? Ian Aranill birodalmi ügynökre és hűséges társaira vár a feladat, hogy választ találjanak ezekre a kérdésekre. A küldetést nehezíti a rég elfeledettnek hitt fegyver, a lángsár felbukkanása, és azok a titkok, melyek Ian múltjában gyökereznek.
Mint már fentebb írtam, nem vagyok nagy szakértője a képregényeknek, de ez a történet az első lapjától az utolsóig megfogott. Azt hiszem, kell még hely pár könyvespolcnak, mert ezen az olasz csodán felbuzdulva más képregényeknek is jut majd hely. De ha a balsors úgy hozza, hogy megragadok a Dragonero sorozatnál, akkor sincs aggódnivalóm, mert a Goobo Kiadó által jegyzett első kötetet ötvenkilenc másik kiadás követi taljánföldön. Olasz barátainknál nagy kultusza van Ian kalandjainak, rengeteg plusz kiadás, ajándéktárgy, de még a kamaszoknak szóló fiatalkori történetek is szélesítik az amúgy is nagyon hangulatos és szerethető világot. Egy igazi High Fantasy világot ismerhet meg az olvasó orkokkal, tündékkel, törpökkel, sárkányokkal, mágusokkal és technokratákkal benépesítve.
Maga a kötet első ránézésre tartósnak tűnik, mert napok óta hurcolom magammal, és a jelek szerint egész jól bírja. Az első szám borítója szép, két színes jelenet alkotja az előlapot és a hátlapot, köztük pedig fekete fehér képregény rejlik. Ez a fekete fehér látványvilág külön irányzat a képregények világában. Főleg könnyed, pörgős, humoros olasz képregények alkotják ezt a Black&White multiverzumot. Aki esetleg kedvet kapott a képregények eme vadhajtásához, szerencsére talál pár magyar nyelvű példányt a Fumax és a Frike Comics gondozásában. Eleinte furcsa volt ez a fekete fehér stílus, kerestem a színeket. Különösen a nagydarab jópofa ork karaktere kapcsán hiányoltam egyfajta zöldes árnyalatot. Igen, tudom, hogy nem minden ork zöld, de én valahogy ezzel a színnel azonosítom őket. Köszönöm Warcraft!
A történet karakterei hamar megszeretőek, engem személy szerint legjobban az ork Gmor alakja fogott meg. Igazi erő és színtiszta határozottság ez a melák kalandor, az a fajta alkat, aki előbb üt, aztán kérdez. A főhős, Ian Aranill egy tipikus hős figura, idealista, aki a nagyobb jóért cselekszik, sok esetben még saját karrierjét is képes feláldozni azért a bizonyos jóért. Testvére, Myrva egy technokrata, magas szőke hosszúcombú, az a bizonyos geek csaj, akid sosem volt. A csapatnak tagja még egy elf füvészlány, Sera, ő is az a tipikus elf, aki bármelyik városban rosszul érezné magát, ugyanakkor a legkisebb erdőben és zöld tisztáson otthonosabban mozog, mint bárhol máshol. A két hölgy gyakran kerül konfliktusba a kaland során, de ne valami rózsaszín cicaharcra gondoljatok, keményen megmondják a másiknak a frankót. Még egy igazán megnyerő szereplőt említenék meg, a fantasy történetek kötelező kellékét, a mindig zsémbes öreg mágust, Albent. Ő egy személyben testesíti meg a mágust, mint a fantasztikum egyik örök toposzát, aki mögé felsorakozhat az összes ilyen karakter, aki valaha volt vagy lesz. Az egyik kedvenc részem volt a történetben az, amikor a kis csapat Luresindoban időzött Albennél. Elolvasgattam volna Alden könyvtárában, és természetesen én is megkóstoltam volna Gmor legendás főztjét.
Hiába a nagyszerű első képregény élmény, azért a történet nekem nem tudott újat mondani. A műfaj szerelmeseinek nagyon is ismerős lesz ez a kaland, mely akár egy D&D vagy egy M.A.G.U.S kalandmodulja is lehetne. Nem árulok el nagy titkot, de egy igazi klisétengerrel van dolgunk, de mégis annak ellenére, hogy ezt a történetet százszor elmesélték már, van benne valami egészen egyedi hangulat. Talán a karakterek szerethetősége, vagy a világ komplexitása, a lényeg, hogy jól érzi magát az olvasó, miközben a sorok közt nyomoz a birodalmi ügynökök kis csapatával. Nagyon várom a következő részt, ami a kiadó tervei szerint a nyári képregénybörzére várható.
Adják az erondári istenek, hogy minél több magyar nyelvű kiadást éljen meg a Dragonero sorozat!
Khame adwerte!!
9/10
