Alap esetben a filmkészítés úgy működik, mint bármi más. Egy ötlettel kezdődik az egész, hogy aztán a kis gondolatfoszlányból végül valami nagy dolog szülessen meg: itt hibáztak először a Jurassic World 2 megalkotásánál. Nem volt ötlet. Csak másoltak. Spielberg klasszikusától ugyanúgy, ahogy az újkori trilógia első felvonásából is. Oké, kicsit csaltam: a Fallen Kingdom második fele már majdnem olyan, mintha lenne benne kreativitás, de mindez igazából csak néhány jól megkomponált beállításban és kameramozgásban érhető tetten. Az alapok kvázi ugyanazok, mint eddig is, csak kimarad a 'hű meg há' rész, és szinte egyből ugrunk  a sikítozós jelenetekhez. Minden más rovására megy az, hogy még többet, még kolosszálisabbat mutassanak a nézőknek, mint eddig. 

Kezdetben vala a Tyrannosaurus Rex és néhány Velociraptor. Mindegyikük megeszi az embert.

Aztán a filmkészítők megteremték a Spinosaurust. Az megöli a Tyrannosaurust.

A kreatív agyak kitalálják, hogy mondhatnának még nagyobbat, és létrehozzák az Indominus Rexet. 

A T-Rex visszavág. A raptorok már nem eszik meg az összes embert. 

Hogy még nagyobbat mondjanak, a forgatókönyvírók megalkotják az Indoraptort.

A megalománia megöli a franchise-t. 

Szinte nincs olyan felnőtt, aki a nyolcvanas években született és huszonöt éve nem vált hatalmas dinoszaurusz mániássá legalább egy ideig.  Spielberg nyugodtan dőlhetett hátra a foteljében a Jurassic Park bemutatója után: Veni, vidi, vici , gondolhatta. Én magam is szép emlékeket fűzök a filmjéhez, de még annak két folytatásához is: a másodikat már moziban láttam (lehettem vagy nyolc éves), a harmadik pedig annak ellenére tetszett, hogy nem volt benne tornász kislány, aki kiüti a raptorokat. (Utóbbi nyilván irónia, hé!) Szóval az én fejlődésemben is játszott némi szerepet a dinoszaurusz világ, így tárt karokkal vártam a feltámasztott sorozat három évvel ezelőtti darabját. Ami akár jó is lehetett volna, de... Inkább csak felvillanásai voltak. Az a helyzet, hogy időközben felnőttem (még akkor is, ha közben meg gyermeki lelkesedéssel tudok várni, élvezni egyes filmeket), és már nem elég nekem az, hogy mindenféle különösebb gondolatiság, helyes filmkészítési attitűd nélkül dinoszauruszokat láthatok a vásznon. Akkor sem, ha a Jurassic World 2 minden elődjénél több állatot tartalmaz. Ennek több oka is van egyébként: a CGI sokszor hagy kívánnivalót maga után, egyszer totál elemelt és hiteltelen a realitás-érzettől, máskor meg olyan, mintha nem jutott volna elég idő befejezni az effekteket, darabos a mozgás, pocséknak tetszik a textúra, a fényelés. Arról már nem is beszélve, hogy akármit kotyvasztanak a számítógépes mágikusok, valahogy még mindig Spielberg őslényei nyernék meg a szépségversenyt: huszonöt éve nem tudják lenyomni stílusosságukat, megjelenésüket, méltóságteljes voltukat. 

A Jurassic Wold 2 (legalábbis az első fele) nagyobb, több, 'látványosabb", mint az eddigiek, a készítők viszont elfelejtették azt, hogy nem csak a felvonultatott dinók száma, ami fontos, hanem az is, hogy az emberi oldalon is megfelelő figurák jelenjenek meg. A Fallen Kingdom visszaráncigálja a korábban megismert Chris Pratt-Bryce Dallas Howard párost, hogy aztán látványosan semmit se kezdjenek velük, pontosabban a figuráikkal. Sőt, a lehető leglustább írói fogással élve a film kezdetén megint nincsenek túl jóban, csak azért, hogy a játékidő végére újra egymásra találhassanak. Nem mintha amúgy ez ki volna dolgozva tisztességesen, de szerelmi szál nyilvánvaló, hogy kellett ebbe a történetbe. Mármint pénzügyi szempontból biztos. Vagy 'mittomén".  Ha cinikus volnék, most azt mondanám, hogy még így is a két fő karakter járt a legjobban, mert az újonnan felvonultatott alakok még náluk is soványabbak, ami a kidolgozást illeti. Papírvékony klisék beszélgetnek a vásznon, s még ami jó ötletcsíra lenne, azaz a kislány szerepeltetése és a hozzá kötődő fordulat, az sincs következetesen végigfuttatva. Bukás, minden szinten. 

A Fallen Kingdom egyes jeleneteiben persze remekül működik: az elbúcsúzásos fél perc e mozgókép  közepén szívbemarkoló. A film második felében lévő kastélyos szörnyes kergetőzésnek is megvannak  a maga 'epic" kitörései és a humor is több helyütt betalál. A baj az, hogy minden egyes olyan momentumra, amely a jó moziélmény lehetőségét villantja fel, jut legalább kettő olyan kiábrándító rész, amely megfeküdheti az ember gyomrát. Hiába vannak vannak a fényképezésben kiváló megoldások, ha a filmben legalább legalább tízszer elsütik az utolsó pillanatban megmenekülős, rendkívül elcsépelt húzást. Hiába van egy érdekes kérdésfelvetés a Fallen Kingdom elején, ha azt utána totálisan elfelejtik kibontani. Hiába néz ki jól az új hibrid faj, megjelenése mégiscsak totális ismétlése az előd tematikájának. Meg úgy egyáltalán, hiába van benne ebben a darabban mindenki kedvenc Malcolm dokija, ha egyszer csak árnyéka önmagának. A Fallen Kingdom tulajdonképpen teljesen kizsákmányolja az ő karakterét is, kiszívja belőle az életet, és nem marad más ott, csak egy lélek nélküli, sovány  másolat. 

Pont ilyen a film is: üres. Ismerős elemek színes, káoszba fulladó kavalkádja, amelyekben nincs semmi virtuozitás, erő, idea, spiritusz .Csak egy porhüvely az egész. Ez meg nekem már nem elég. Gyerekként biztosan elegendő lett volna, hogy sok dinoszauruszt látok a vásznon, most már viszont elsősorban jó filmekre vágyom. Spielberg, az az őrült kurafi megcsinálta. Az utódjainak nem sikerül...

 4/10

A Jurassic World: Bukott birodalom adatlapja a MAFAB oldalán